A rug a zmd démont használja a szoftvercsomagok telepítéséhez, frissítéséhez és eltávolításához, a kiadott parancsoknak megfelelően. Helyi fájlokból és kiszolgálókról képes szoftvert telepíteni. Távoli kiszolgálók (ún. szolgáltatások) is használhatók. A támogatott szolgáltatások a mount a helyi fájlokhoz és a yum vagy ZENworks a kiszolgálókhoz.
A rug katalógusokba (más néven csatornákba) rendezi a szolgáltatásokból származó szoftvereket. Ezek a hasonló szoftverek csoportjainak felelnek meg. Például az egyik katalógus tartalmazhatja a frissítési kiszolgálón lévő programokat, míg egy másik egy külső gyártó szoftvereit. Az egyes katalógusokra elő kell fizetni ahhoz, hogy megjelenjenek az elérhető csomagok. Ez megakadályozza a nem kívánt szoftver véletlen telepítését. A műveleteket jellemzően csak olyan katalógusok szoftverein lehet végrehajtani, amelyekre előfizetett.
A rug hasznos információk széles körét biztosítja. Lehetővé teszi a zmd démon állapotának ellenőrzését, a bejegyzett szolgáltatások és katalógusok megtekintését, illetve az elérhető javításokkal kapcsolatos információ megjelenítését.
Ha a zmd-t egy ideig nem használják, alvó állapotba kapcsol. A zmd állapotának ellenőrzésére és a démon újraaktiválására használja a rug ping parancsot. Ez a parancs felébreszti a zmd-t és naplózza annak állapotadatait.
A bejegyzett szolgáltatások megtekintéséhez használja a rug sl, a rendszeren támogatott szolgáltatások megjelenítéséhez pedig a rug st parancsot.
Az új javítások kereséséhez adja ki a rug pch parancsot. Egy adott javításról információ kéréséhez írja be, hogy rug patch-info javítás_neve.
Alapértelmezés szerint egy újonnan telepített rendszer több szolgáltatásra is elő van fizetve. Egy új szolgáltatás hozzáadásához használja a rug sa URI szolgáltatás_neve parancsot. A szolgáltatás_neve helyére az új szolgáltatást azonosító értelmes, egyedi karaktersorozat kerüljön.
![]() | Hiba a frissítési katalógus elérésekor |
|---|---|
Ha nem sikerül elérni a frissítési katalógust, ennek az oka lehet az, hogy lejárt az előfizetés. Normál esetben a SUSE Linux Enterprise 1 vagy 3 éves előfizetéssel érkezik, amely idő alatt Ön jogosult elérni a frissítési katalógust. Az előfizetés lejártával azonban a rendszer meg fogja tagadni a hozzáférést. Ebben az esetben a frissítési katalógus elérésének megtagadása mellett meg fog jelenni egy üzenet, amely javasolja a Novell ügyfélközpont (Customer Center) meglátogatását és az előfizetés ellenőrzését. A Novell ügyfélközpont a http://www.novell.com/center/ címen érhető el. | |
Az előfizetett katalógus egy csomagjának telepítéséhez használja a rug in csomag_neve parancsot. Ha csak egy adott katalógusból kíván telepíteni, akkor használja a -c paramétert. További információ egy csomagról a rug katalógus_neveif csomag_neve paranccsal kérhető.
Egy csomag eltávolításához használja a rug rm csomag_neve parancsot. Ha az adott csomagtól más csomagok is függenek, a rug kiírja a nevüket, verziójukat és típusukat. Erősítse meg, hogy valóban el kívánja-e távolítani a csomagot.
A rug egyik nagy előnye a felhasználó-felügyeleti funkció. Normál esetben csak a root frissíthet vagy telepíthet új csomagokat. A rug használata esetén delegálható a rendszer frissítésének joga, sőt, korlátozható is. Megtehető például, hogy csak a frissítést engedélyezi, de a szoftver eltávolítását nem. A megadható jogosultságok:
A felhasználó telepíthet új szoftvert
A felhasználó beállíthat csomagzárolásokat
A felhasználó jogosult eltávolítani szoftvert
A felhasználó módosíthaja a csatornák előfizetését
A felhasználó megbízhatónak számít, tehát jogosult csomagaláírás nélküli csomagokat is telepíteni
A felhasználó frissítheti a szoftvercsomagokat
A felhasználó megtekintheti, hogy milyen szoftverek vannak telepítve a gépen és milyen szoftverek vannak az elérhető csatornákban. Ennek a lehetőségnek csak távoli felhasználók esetében van jelentősége. A helyi felhasználók általában jogosultak megtekinteni a telepített és a rendelkezésre álló csomagokat.
Minden rug parancs használatát engedélyezi, kivéve a felhasználók felügyeletét és a beállításokat, mert azt helyileg kell végezni.
Ha tehát engedélyezni kívánja egy felhasználónak, hogy frisíthesse a rendszert, akkor a rug ua felhasználónév upgrade parancsot kell használni. A felhasználónév helyére a felhasználó nevét kell írni. Egy felhasználó jogainak elvételére a rug ud felhasználónév parancs szolgál. A felhasználók és jogaik kilistázásához adja ki a rug ul parancsot.
Egy felhasználó meglévő jogosultságainak módosításához használja a rug ue felhasználónév parancsot. A felhasználónév helyére pedig a kívánt felhasználó nevét írja. Megjelennek az adott felhasználó jogai. Az edit parancs interaktív. A plusz (+) és mínusz (-) jelekkel lehet megadni és elvenni a felhasználó jogosultságait. Ha kész, nyomja meg az Entrée billentyűt. Ha például engedélyezni akarja a felhasználónak a programok törlését, akkor írja be, hogy +remove. A mentéshez és kilépéshez nyomja meg az Entrée gombot egy üres promptnál.
A rug használata esetén a rendszer beállítható automatikus frissítésekre (például parancsfájlokkal). A legegyszerűbb példa a teljesen automatikus frissítés. Ehhez állítson be egy cron-feladatot root-ként, amely a rug up -y parancsot hajtja végre. Az up -y paraméterek külön megerősítés nélkül letöltik és telepítik a javításokat a katalógusokból.
Persze nem mindenki akarja automatikusan telepíteni a javításokat, de nekik is hasznos előre letölteni őket, majd később kézzel kiválasztani. A javítások letöltéséhez (telepítés nélkül) használja a rug up -dy parancsot. A up -dy paraméterek hatására a program külön megerősítés nélkül letölti a javításokat és elmenti a rug ideiglenes tárába. A rug ideiglenes tár alapértelmezett helye a /var/cache/zmd.
A rug működése egy sor beállítással befolyásolható. Ezek egy része telepítés közben beállításra kerül. A beállítások listája a rug get paranccsal kérhető le. Egy beállítás módosításához írja be, hogy rug set beállítás. Módosítani kell a beállításokon például akkor, ha a rendszert egy proxyn keresztül kívánja frissíteni. A frissítések letöltése előtt meg kell adni a felhasználónevet és jelszót a proxykiszolgálónak. Ehhez használja az alábbi parancsokat:
rug set proxy-url url_path rug set proxy-username name rug set proxy-password password
Az url_path helyére a proxykiszolgáló nevét kell írni. A name helyére a felhasználónevet. A password helyére pedig a jelszót.