Novell Home

Novell Licensing Service

A Novell új licensz eljárást vezetett az intraNetWare for Small Business termék megjelenésével. Ezt használják az azóta megjelenő termékben, így a NetWare 5 is. Ennek neve Novell Licensing Service.

A NetWare 3-ban és a licenszelés a SERVER.EXE-ben volt megoldva, így nehézkesen lehetett nyomon követni, éppen ki és hogyan használja a licenszeket. A többszerveres hálózatok NDS-be integrálásával azonban mindez megváltozott.

A Novell Licensing Service (NLS) olyan hálózati szolgáltatás, amelynek segítségével nyomon követhető a hálózaton használt programok licenszelése. A felhasznált licenszeket objektumként az NDS-ben tárolódnak, amely jobb kezelhetőséget és lekérdezhetőséget biztosít, valamint változtatható a licenszelési mechanizmus, anélkül, hogy SERVER.EXE-ket kellene cserélni.

Az NLS működésének megértéséhez tisztában kell lenni az alábbi fogalmakkal és komponensekkel:

A License Service Provider (LSP)

Az LSP tulajdonképpen egy program (NLSLSP.NLM), amely kezeli az NDS-be integrált licenszeket, kezeli és válaszol az NLS LSAPI-t használó kliensektől érkező kérésekre.

Az NLS_LSP_[szervernév] objektum

Ez az objektum akkor jön létre az NDS-ben, amikor az NLS-t a NetWare szerverre installáljuk. Az NLS installálja az LSP programot a szerverre és az létrehoz egy ehhez kapcsolódó LSP objektumot az NDS fába.

Az LSP objektum ugyanabban a kontextusban jön létre, ahol a szerver objektum is található. Az LSP objektum tárolja a konfigurációs információkat a szerveren futó LSP-ről. Az NLS a szerver objektumhoz új attribútumot hoz létre. Ez az attribútum az LSP-re mutat, így az NLS egyfajta kapcsolatot biztosít a szerver objektum és az LSP között.

Az NLS kliens

Az NLS kliens fordul az LSP-hez a licensz szolgáltatásért. Az NLS installálásakor az állományok a megfelelő helyre másolódnak a szerveren. A kliensekre semmilyen új állományok installálása nem szükséges, mert a felhasználói programok úgy vannak megírva, hogy a kliensprogramban lévő library-k kommunikáljanak a szerveren futó NLS komponensekkel. A kliensen futó programnak a kéréshez LSAPI kompatibilisnek kell lennie, vagy a Z.E.N.works termékben lévő Novell Application Launcher-t kell használni.

License Certificate objektum

Ez az objektum maga a licensz az NDS-ben és neve, maga a sorozatszám. Az NLS hozza létre őket a licensz installálásakor. Az objektum neve a gyártó, termék, verziószám kombinációjából adódik.

A licensz-metodika kétféle lehet: védett vagy nem védett. A License Certificate egy digitálisan titkosított licensz, amely tulajdonképpen egy NLS kiterjesztésű fájl. Egyéb biztonsági okokból a NetWare licensz fájl digitálisan alá is van írva és ez nem módosítható. A Metered Certificate nincs titkosítva, ilyen szempontból nem tekinthető biztonságos licensznek, de nem is ez a célja. A Z.E.N.works licensz funkcionalitását valósítja meg, amely lényege, hogy a hálózati felhasználók csak a megvásárolt mennyiségű licenszet használhassák a megadott termékekből. Ennek használatához a Novell Application Launcher szükséges.

Aktivációs kulcs

Ez tulajdonképpen számok és betűk sorozata, amely egy KEY kiterjesztésű fájlban található, melynek segítségével aktiválható a megvásárolt termék. A szoftvergyártók a termék megvásárlásakor adják át ezt a kulcsot. Általában az aktivációs kulcs egy digitális borítékban van (amely egy NLF kiterjesztésű fájl) és automatikusan aktiválódik az installálás során. Amennyiben az installációs program nem találja az aktivációs kulcsot, kéri annak beírását.

Digitális boríték

A digitális boríték egy egyszerű metódus, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre több licensz egyetlen fájlban történő tárolására. Mivel több licensz is található egyetlen digitális borítékban, ezért lehetőség van több licensz egyidejű installálására, valamint aktivációs kulcsok aktiválására.

License Container Objektum

A License Container NDS objektum egy vagy több License Certificate objektumot tartalmazhat. A License Container Object neve a gyártó, a termék és a verziószámból áll össze.

A licensz installálásakor vagy a Metered Certificate objektum létrehozásakor az NLS létrehozza a License Container és a License Certificate objektumot. Amennyiben a License Container objektum már létezik az NLS ebben helyezi el a License Certificate-et. A NetWare 5 installálásakor az NLS két License Container objektumot hoz létre.

Az egyik a Server Base License, amely lehetővé teszi az operációs rendszernek, hogy kliensek authentikáljanak (nem bejelentkezzenek!) a szerverhez.

A másik a Connection License, amely a munkaállomások bejelentkezését teszi lehetővé. Minden License Container tartalmazhat egy vagy több License Certifice-et.

Ez a konténer szabadon mozgatható felfelé a fában a licenszek központosítása érdekében, anélkül, hogy magát szerver objektumot el kéne mozdítani. Amennyiben a fában lefele mozgatjuk a License Container objektumot a szerver objektum nélkül, az elveszti funkcionalitását. Mindkét License Container objektumnak ugyanabban a konténerben kell maradnia.

Licensing Catalog Objektum

Ez az objektum időről időre végignézi az NDS fát és begyűjti a licenszekkel kapcsolatos információkat. Működése a Catalog Services-hez hasonló.

Az NLS működéséhez nincs szükség a Licensing Catalog objektumra, nélküle azonban az NLS-nek végig kell járnia az NDS fát az NLS Manager első indításakor vagy a Quick View frissítésekor. Nagy hálózatokban vagy olyan hálózatokban, ahol WAN kapcsolatok vannak a Licensing Catalog objektum segítségével sokkal gyorsabban kaphatunk információkat.

Policy Manager

Ez a licensz rendszer döntéshozó része, amely eldönti, hogy a kért licensz kiadható vagy sem.

A NetWare 5-ben a Policy Manager a SERVER.EXE része és a licenszhívásokat az LSAPI.NLM-en keresztül végzi. Az LSAPI.NLM és az NLSAPI.NLM alkotja a kliens komponenst, az NLSLSP.NLM pedig a szerver komponenst.

Policy Manager hibaüzenetek:

C0001002: Nincs License Certificate installálva a szerver kontextusába vagy felette.
C0001003: Az NLSLSP.NLM vagy a DS.NLM nem fut
C0001006: A License Certificate installálva van, de nincs szabad licensz.
C0001008: Hálózati probléma, ami rendszerint valamilyen NDS problémára vezethető vissza.
C0001005: A felhasználó nem használhatja az adott licenszt.
8000100C: A licensze időkorlátja lejárt.

SETUPNLS.NLM

Az NLS konfigurálására szolgáló program. Kiterjeszti az NDS sémát és létrehozza az NLS objektumokat.

A NetWare 5 installálásakor vagy arra való upgrade-kor a grafikus telepítő program létrehozza az NDS-t és létrehozza az NLS_LSP_[szervernév] objektumot. Azonban nem konvertálja az előző verzió(k) NLS objektumait, erre csak a SETUPNLS program képes.

NWCONFIG.NLM

Az INSTALL.NLM helyére lépő új konfigurációs program a NetWare 5-ben, amely szintén lehetőséget ad arra, hogy licenszeket installáljunk a szerverre, azonban nem bővíti ki az NDS sémát.

Mivel a szerver installálásakor nem szükséges a licensz telepítése, de az NLS installálásra kerül és két Connection License is keletkezik, az NWCONFIG segítségével új licenszek adhatók a szerverhez. (NWConfig \ License Options \ Set up Licensing service)

NLS Manager

A NetWare Administratoron keresztül lehet nyomon követni a telepített illetve aktivált licenszeket, valamint azok kihasználtságát.

Licensztípusok

A Server Connection License (SLC) modellnél, minden szerverhez tartozó klienskapcsolat licenszelt. Például ha a munkaállomás belép négy NetWare 5 szerverre a hálózatban, akkor ez a munkaállomás négy különböző Connection License-t használ az NDS fában. A NetWare 4 és 5 ezt a modellt használja.

A Network Concurrent License (NCL) modellnél, minden kapcsolat a hálózathoz licenszelt. Például, ha egy munkaállomás belép négy szerverre a hálózaton, a munkaállomás csak egyetlen licenszt használ. Ezt a modellt használja a NetWare for Small Business.

Az NLS működéséhez a következőkre van szükség. NLS kliensre Megfelelően konfigurált LSP egy szerveren, amelyen Master vagy Read/Write replika van NDS fába installált licensz

Amikor a Directory Services betöltődik az LSP elkezdi megkeresni a szerverhez tartozó NLS objektumot az NDS fában.

A NetWare 5-ben kétfajta licensz lehetséges: Generic (vagy MLA) licensz
Az MLA licensz nincs korlátozva, hogy mennyi szerverre telepíthető. Minden szervernek azonos sorozatszáma lesz, és nem jelez vissza hibát a sorozatszámok ütközése miatt. Restricted licensz
Minden szervernek egyedi Base Server Licence kell, és azonosság esetén licenszütközést jelez.

A NetWare 5 telepítésekor egy SYS:SYSTEM\NLSI.DBG fájl keletkezik amelyben nyomon követhető a licenszelés.

SET paraméterek:

A SET NLSTRACE = 2 egy SYS:SYSTEM\NLSTRACE.DBG nevű fájlt készít.
A SET NLSTRACE = 1 a képernyőre írja ki a licenszeléssel kapcsolatos információkat
A SET NLSTRACE = 0 kikapcsolja a nyomkövetést.

SET NLS SEARCH TYPE = 0
Egészen az NDS fa [Root] objektumáig keresi a License Certificate objektumot.
SET NLS SEARCH TYPE = 0
Csak az adott partíció tetejéig keresi a License Certificate objektumot.

© 2012 Novell