Hírek

A Novell térhódítása az asztali számítógépek európai piacán

  • Európában egyre több közhivatal és kereskedelmi szervezet tér át a hagyományos Windows használatáról az új generációs Novell Linux Desktopra

Budapest, 2005. szeptember 22. – A Novell bejelentette, hogy Európában egyre többen használnak Linux® operációs rendszert asztali számítógépeken a köz- és a magánszektorokban egyaránt. Egyre több informatikai szervezet választja a Novell® Linux Desktop terméket, mely azonnali alternatívát kínál a közigazgatástól kezdve az egészségügyi intézményeken keresztül a pénzintézetekig a különféle meghatározott funkciójú ügyintézői és ügyfélszolgálati, valamint a mérnöki munkaállomásokon történő bevezetésre. A vállalati környezetben már bizonyított SUSE Linux technológiára épülő asztali Linux operációs rendszerhez a számos költség- és biztonsági előny mellett vállalati színtű támogatást, tanácsadást és képzést is nyújt a Novell. Ennek eredményeként a bevezetésével a hardver- és szoftverköltségek csökkennek, és a rendszerek biztonságosabbá válnak.

Újabb Novell Linux Desktop ügyfél a SEB Eesti Uhispank, Észtország egyik legnagyobb bankja, amely a Novell Linux Desktop megoldást a banktisztviselői munkaállomásokon, a SUSE® Linux Enterprise Server alkalmazást, pedig a szervereken és az adatközpontokban használja. A német autóipari logisztikai megoldások szállítója, az ARS Altmann már elkezdte a Novell Linux Desktop bevezetését, valamint a norvég Baerum város önkormányzata is megtette az első lépéseket 40 iskola Windows rendszerének Novell Linux Desktop rendszerre történő átállítása terén.

A Novell asztali Linux piacra történő 2004 novemberi belépésével egy megbízható, tapasztalt szereplő jelent meg a vállalati szolgáltatások területén, mely az üzleti viszonyok megváltozását és a Novell térhódítását eredményezte az európai piacon.

„Már egy ideje sikerrel teszteljük a Novell Linux Desktop rendszert, és októberben elkezdjük ténylegesen is használni” - mondta Peter Laubsch, az ARS Altmann AG informatikai vezetője. „Célunk magasabb biztonsági szint elérése és az egypontos bejelentkezés megvalósítása számos alkalmazás, rendszer és adatbázis, többek között az IBM® iSeries szerverek DB2 adatbázisainak esetében is.” – tette hozzá Laubsch.

Siri Opheim, Baerum városának informatikai vezetője szerint: „Bár nem tervezzük az összes vállalati felhasználó átállítását Linux munkaállomásokra, úgy gondoljuk, így is jelentős megtakarításokat érhetünk el az oktatásban dolgozó felhasználók átállításának elkezdésével. A tesztelés során nagyon ígéretes eredményekkel alkalmaztuk a Novell Linux Desktop terméket, így várhatóan 2005 végén elkezdjük az áttérést a Linux rendszerre.” – tette hozzá Opheim.

„A mindenkit kiszolgáló egyféle megközelítés helyett a Novell Linux Desktop olyan testreszabható rendszert kínál, amely megfelelő megoldást biztosít a vállalat minden egyes munkaállomásához” - mondta David Patrick, a Novell alelnöke és a Linux nyílt forráskódú platformokkal és szolgáltatásokkal foglalkozó részlegének ügyvezetője. „Így a vállalkozások a hagyományos megoldásaik helyett egy biztonságos és költséghatékony alternatívához jutnak, amely az ügyfelek befektetéseinek megtérülését szolgálja és nem a szállító licencelési programját.” – tette hozzá Patrick.

A Novell Linux Desktop rendszerről további információkat a http://www.novell.com/desktop oldalon talál.