Hírek

Széles körű üzleti és műszaki megállapodást kötött a Microsoft és a Novell a Windows és a Linux rendszerek hatékonyabb együttműködése érdekében

  • A vállalatok a jogvédett és a nyílt forráskódú termékeket egyaránt lefedő szabadalmi megegyezést is bejelentettek

Budapest, 2006. november 8. – A Microsoft Corp. és a Novell Inc. széles körű üzleti és műszaki megállapodást jelentett be, amelynek célja a két vállalat termékeinek jobb együttműködését biztosító megoldások fejlesztése, értékesítése és támogatása. A Microsoft és a Novell egy másik egyezményt is bejelentett, amely a két vállalat ügyfeleinek a megfelelő termékekre vonatkozó szabadalmi védelmét biztosítja. Ezek az egyezmények legalább 2012-ig hatályban maradnak. Ez az új modell az ügyfelek számára eddig nem tapasztalt választási lehetőséget és rugalmasságot jelent, mivel tovább javítja a Windows® és Linux rendszerek közötti együttműködést és felügyeletet.

„Többen mondták, hogy ez az együttműködés megvalósíthatatlan. Ez a megegyezés egy új modellt és a két vállalat közötti kapcsolat kiterjesztését jelenti. Véleményünk szerint együttműködésünk eredménye vonzó lesz az ügyfelek számára, hiszen az általuk használt két legfontosabb platformon eszközölt befektetéseik közelebb hozása gyakorlati értéket képvisel számukra” – mondta Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója. „Várakozással tekintünk a Novellel kezdett együttműködésre, hiszen az ő erősségük a vegyes forráskódú megoldások területe. Szabadalmi problémáink megoldásával együttes erővel koncentrálhatunk a virtualizáció és a webes szolgáltatások felügyeletének területeire, így vállalataink és ügyfeleink számára új lehetőségeket teremthetünk” – tette hozzá Ballmer.

A megállapodással a Novell megerősíti egyértelmű vezető szerepét a Linux és a nyílt forráskódú szoftverek szállítói között, a vegyes forráskódú környezetek együttműködése terén. A megállapodás eredményeképpen a Microsoft hivatalosan a SUSE Linux Enterprise rendszert ajánlja azoknak az ügyfeleknek, akik a Windows mellett Linux megoldásokat is szeretnének használni. Emellett a Microsoft a SUSE Linux Enterprise Server frissítésére és támogatására felhasználható kuponokat juttat el ügyfelekhez, akik így használhatják a Linux együttműködő, szabadalmi szempontból védelmet élvező verziójának előnyeit, valamint a két vállalat együttműködésének eredményeit.

„Az informatikai vállalatok gyakran követelik meg ügyfeleiktől, hogy igazodjanak hozzájuk. Ma mi igazodunk ügyfeleink igényeihez” – mondta Ron Hovsepian, a Novell elnök-vezérigazgatója. „A Microsoft és a Novell segítségével az ügyfelek kihasználhatják mindkét vállalat termékeinek előnyeit vállalati infrastruktúrájuk igényeinek megfelelően. Egyetértünk abban, hogy üzleti és szabadalmi szerződéseinknek köszönhetően kiemelt szintű együttműködést kínálhatunk, és garantáljuk, hogy mindkét vállalat támogatja e megoldásokat”- tette hozzá Hovsepian.

Széles körű megállapodás

A két vállalat közös kutató-fejlesztő központot hoz létre, ahol a Microsoft és a Novell műszaki szakértői az ügyfelekkel és a közösséggel együttműködve olyan új szoftvermegoldásokat fejlesztenek és tesztelnek, amelyek támogatják ezeket a technológiákat.

A Microsoft és a Novell közötti megállapodás három technikai területre koncentrál, amelyek fontos értéket és választási lehetőséget biztosítanak a piaci szereplők számára:

  • Virtualizáció. A virtualizáció egyike az iparág legfontosabb trendjeinek. A Microsoft-ügyfelek véleménye szerint a virtualizáció az egyik módszere a gyorsan növekvő kiszolgálóterhelések és a többféle kiszolgálóalkalmazás konszolidálásának és egyszerű kezelésének. A Microsoft és a Novell közösen dolgoznak ki virtualizációs megoldásokat Linux és Windows platformra.

  • Webes szolgáltatások a fizikai-, és a virtuális kiszolgálók kezelésére. A webes szolgáltatások és szolgáltatás-orientált architektúrák továbbra is az egyik meghatározó többletértéket jelentik, amelyet a szoftvervállalatok közvetítenek ügyfeleik felé. A Microsoft és a Novell azon dolgozik a jövőben, hogy az ügyfelek könnyebben felügyelhessék heterogén Windows és SUSE Linux Enterprise környezeteiket, és megkönnyítsék az ügyfelek számára a Microsoft Active Directory* és Novell eDirectory címtárak információinak megosztását.

  • Dokumentumformátumok kompatibilitása. A Microsoft és a Novell arra összpontosít, hogy javítsa az irodai alkalmazáscsomagok együttműködését. A két vállalat közösen dolgozik azon, hogy az OpenOffice és a Microsoft Office rendszerek felhasználói megoszthassák dokumentumaikat, és lépéseket tesznek annak érdekében, hogy elérhetővé tegyék az Open XML és az OpenDocument formátumok közötti együttműködést biztosító adatfordítási megoldásokat.

„Az együttműködés eredményeképpen az ügyfelek Windows rendszereken virturalizált Linux, illetve a Linux rendszereken vitrualizált Windowst futtathatnak” – mondta Jeff Jaffe, a Novell ügyvezető alelnöke és műszaki igazgatója. „Az ügyfelek folyamatosan érdeklődnek aziránt, hogy a virtualizáció segítségével hogyan konszolidálhatják a több operációs rendszert futtató kiszolgálóikat. A most létrejött együttműködéssel immáron lehetővé válik a Novell és Microsoft ügyfelei számára, hogy az alkalmazásaikhoz és üzleti igényeikhez megfelelő operációs rendszert válasszák” – tette hozzá Jaffe.

A szabadalmi együttműködés keretében a Microsoft és a Novell megállapodtak abban, hogy nem indítanak szabadalmi pereket sem egymás, sem egymás ügyfelei ellen. A megállapodás biztosítja az ügyfeleket arról, hogy az informatikai környezetükben használt és üzembe helyezett technológiák megfelelnek mindkét vállalat szabadalmi előírásainak.

A megállapodás részeként a Microsoft kötelezettséget vállal arra, hogy nem érvényesíti szabadalmi jogait azokkal az ügyfelekkel szemben, akik megvásárolták a SUSE Linux Enterprise Server vagy bármely más, az egyezmény hatálya alá tartozó terméket a Novelltől. A Novell ezzel azonos tartalmú kötelezettséget vállal azon ügyfelek felé, akik a Microsoft vállalattól a Windows vagy más, a megállapodás hatálya alá tartozó termék licencét megvásárolták.

„Mindkét vállalatnak kreatív megoldást kellett találnia a nyílt forráskódú és jogvédett szoftverek különálló világa közötti, szellemi tulajdonnal kapcsolatos problémákat jelentő szakadék áthidalására” – mondta Brad Smith, a Microsoft alelnöke és általános jogtanácsosa. „Ez a híd az egyes vállalatok és a nyílt forráskód közösség fejlesztéseinek elismerésére, illetve az ügyfelek számára közösen kínált lehetőségek iránti elkötelezettségre épül.”

Ügyfelek és partnerek reakciója

A Microsoft és a Novell az új szövetségét egy olyan eseményen jelentette be, amelyen számos ügyfél és partner is jelen volt.

„Örömmel üdvözöljük a Novell és a Microsoft erőfeszítéseit, amelyek a Windows és a Linux jobb együttműködését szolgálják” – mondta Paul Otellini, az Intel Corporation elnök-vezérigazgatója. „Az ügyfelek olyan megoldásokat szeretnének, amelyek megfelelnek egyéni igényeiknek. A szoftverek magasabb szintű együttműködésének köszönhetően a jövőben könnyebben választhatják ki a számukra legjobb megoldást” – tette hozzá Otellini.

„A Windows és a Linux rendkívül fontos vállalati ügyfeleink és az iparág számára, és az AMD mindkettőhöz erős támogatást kínál” – mondta Hector Ruiz, az Advanced Micro Devices elnök-vezérigazgatója. „A Novell és a Microsoft közötti megállapodás áthidalja a két platform közötti szakadékot, és nagyobb rugalmasságot kínál az ügyfeleknek a számukra megfelelő területek kihasználására. Ez a megegyezés nagyszerű példája a szállítók olyan jellegű együttműködésének, amellyel megkönnyítik az összetettségből eredő problémák megoldását ügyfeleik számára.”

„Ez a technológiai és üzleti együttműködés olyan modellt kínál, amelyben a Microsoft és a Novell új megoldások fejlesztésével lehetővé teszik a nyílt forráskódú és jogvédett szoftverek együttműködését heterogén környezetekben” – mondta Shane Robison, a HP ügyvezető alelnöke, stratégiai és műszaki igazgatója. „Üdvözöljük a két vállalat erőfeszítéseit, amelyekkel hozzájárulnak a Windows és a Linux rendszerek közötti együttműködés javításához” – tette hozzá Robison.

„Az IBM bátorítja az olyan vegyes forrású megoldások iparági támogatását, amelyek a nyílt szabványok terjedését segítik” – mondta Steve Mills, az IBM Software alelnöke és csoportvezetője. „Teljes mértékben elégedettek vagyunk azzal, hogy a Microsoft támogatja az iparági szabvány OpenDocument formátummal való együttműködést. A nyílt dokumentumokkal az ügyfelek választási lehetőséghez jutnak, kiaknázhatják a széles körű iparági kreativitás lehetőségeit, és hozzáférhetnek az innovatív alkalmazások új generációjához. Továbbra is az az álláspontunk, hogy az együttműködés és a választási lehetőség az a két legfontosabb érték, amelyet az ügyfelek igényelnek, és megérdemelnek.”

„Örömmel látjuk, hogy a Novell és a Microsoft közösen dolgozik az ügyfelek heterogén működési környezetekkel kapcsolatos igényeinek kielégítésén” – mondta Kevin Kettler, a Dell Inc. műszaki igazgatója. „Az informatikai piac egyik iparági vezetőjeként izgalommal tölt el bennünket, hogy e megállapodás keretében mindkét vállalat technológiai befektetésekkel segíti a virtualizáció, valamint a Windows és Linux rendszerek közötti együttműködés javításának területét.”

„Az SAP volt az első olyan vállalati alkalmazásszállító, aki Linux rendszereken is futtatta alkalmazásait, miközben a legtöbb telepítésünk Windows-alapú” – mondta Shai Agassi, az SAP termékekért és technológiákért felelős elnöke. „A mai bejelentés azt jelenti, hogy az ügyfelek annak tudatában választhatják ki minden egyes SAP-telepítéshez az általuk kívánt operációs rendszert, hogy a rendszerek erős együttműködést biztosítanak, és az SAP támogatását élvezik. A Novell és a Microsoft egyaránt jelentős SAP-partnerek.”

„A kormányzati szférában az egyik legfontosabb kihívás az informatikai rendszerek együttműködése” – mondta Thomas Jarrett, Delaware állam műszaki államtitkára és informatikai vezetője. „Példaértékűnek tartjuk a Microsoft és a Novell együttműködését és az alkalmazások közötti kompatibilitást célzó közös erőfeszítésüket, amely segíti a kormányzati szféra szereplőit ügyfelei, üzleti közössége és polgárai jobb kiszolgálásában.”

Kedvez a nyílt forráskód közösségnek

A Novell tisztségviselői felhívták rá a figyelmet, hogy a Microsoft vállalattal kötendő megállapodás előkészítése során fontosnak tartották biztosítani, hogy a szerződés hasznos legyen a nyílt forráskód közösség számára is. A mai megállapodás részeként a Novell és a Microsoft három fontos elkötelezettséget is bejelent. Először, a Microsoft együttműködik a Novell vállalattal és aktívan hozzájárul számos nyílt forráskódú szoftverprojekthez, többek között Office fájlformátumokkal és webes szolgáltatások felügyeletével kapcsolatos projektekhez. Másodszor, a Microsoft nem érvényesíti szabadalmait a nem kereskedelmi nyílt forráskódú szoftverek fejlesztőivel szemben. Harmadszor, a Microsoft ígéretet tesz arra, hogy nem érvényesíti szabadalmi igényeit az OpenSUSE.org olyan egyéni fejlesztőivel szemben, akiknek kódját a SUSE Linux Enterprise platform tartalmazza, beleértve a SUSE Linux Enterprise Server és SUSE Linux Enterprise Desktop termékeket.

„A Microsoft és a Novell mai bejelentése jelentős mérföldkő a Linux bevezetésének történetében” – mondta Stuart Cohen, az Open Source Development Labs. vezérigazgatója. „Azzal, hogy a Microsoft az együttműködést választotta, elismeri azt, hogy a nyílt forráskód kulcsfontosságú szerepet játszik a vállalati informatikai infrastruktúrában. Nagyra értékeljük a Novell szerepét a Microsoft és a nyílt forráskód közösség közötti híd felépítésében. Örömmel látjuk, hogy a két vállalat együttműködik a szabadalmak által okozott, a fejlesztőket és ügyfeleket érintő jogi fenyegetések megszüntetése érdekében is. Ez növeli a az ügyfelek Linux iránti bizalmát, és jó hatással van a nyílt forráskódú közösségre, valamint a szélesebb körben értendő informatikai-gazdasági rendszerre.”

A bejelentéssel kapcsolatos további részletek

A műszaki együttműködési megállapodás keretében a vállalatok egy közös kutatólétesítményt hoznak létre a virtualizációval, felügyelettel és dokumentumformátumok kompatibilitásával kapcsolatos szoftvermegoldások kifejlesztésére. Az IDC szerint ezek a piacok hatalmas lehetőséget rejtenek, hiszen az előrejelzések szerint, a virtuálisgép-szoftverek értékesítéséből származó bevétel 2009-re több mint 1,8 milliárd dollár lesz, az elosztott rendszerfelügyeleti szoftverek teljes piaca 2010-re pedig eléri a 10,2 milliárd dollárt. A Novell és a Microsoft hisznek abban, hogy az együttműködést célzó befektetések vonzóbbá teszik termékeiket az ügyfelek számára.

A szabadalmi együttműködési megállapodás keretében mindkét vállalat kezdeti kifizetéseket eszközöl a másik vállalat szabadalmaztatott szellemi tulajdonának felhasználását érintő jogi következmények megszüntetéséért cserébe. Ebben az esetben a Microsoft által a Novellnek fizetett összeg magasabb, tekintettel arra, hogy a Microsoft nagyobb mennyiségben szállított a megállapodást érintő termékekből ügyfeleinek. A Novell emellett jogdíjat fizet a nyílt forráskódú termékekből eredő bevételek százalékarányának megfelelően.

Az üzleti együttműködési megállapodás keretében a vállalatok többféle közös marketingaktivitást folytatnak az együttműködés tárgyát képező technológiák bevezetésére. Emellett a Microsoft bizonyos mennyiségű kupont vásárol a Novelltől, amelyekkel a kupon tulajdonosai egyéves verziókövetési és frissítési előfizetést vehetnek igénybe a SUSE Linux Enterprise Server termékhez. A Microsoft minden évben közel 70 000 ilyen kupont tesz elérhetővé ügyfelei számára, melyekkel kiemelt és alapszintű terméktámogatási szolgáltatások vehetők igénybe. A Microsoft ezekkel a kuponokkal lehetővé teszi a közös kutatás során fejlesztett új szoftvermegoldások, illetve a Microsoft szellemi tulajdona szempontjából védett Linux-verziók használatából eredő előnyök kiaknázását.

A felek jelenleg a megállapodások könyvelési szempontból történő kezelésének módját értékelik, és a kötelezettségeknek megfelelően az SEC (U.S. Securities and Exchange Commission) szervezethez eljuttatott dokumentumokban ismertetik az ehhez kapcsolódó információkat.

A Novell SUSE Linux Enterprise termékéről további információt a http://www.novell.com/linux weboldalon talál.

A Microsoft Windows rendszerekről a http://www.microsoft.com/presspass címen talál további információt.