Gyorskalauz a Windowshoz készült asztali Novell Filr 1.2 alkalmazáshoz

2015. április

A Novell Filr egyszerű elérést biztosít fájljaihoz és mappáihoz asztali gépéről, böngészőből és mobileszközökről is. Emellett a fájl- és mappamegosztási funkcióval közösen dolgozhat fájljain másokkal. A Novell Filr részletesebb áttekintését a Filr webalkalmazás felhasználói kézikönyvének A Novell Filr áttekintése című szakaszában találja.

Ez a gyorskalauz a Filr alkalmazás Windows asztali számítógépen való használatát ismerteti.

A Filrt nem csak asztaláról, hanem az alábbi módokon is elérheti:

A Novell Filr rendszerben tárolt fájlokat szinkronizálhatja a számítógépével, ezt követően pedig a Filr-portál közvetlen elérése nélkül is módosíthatja őket. A fájlokon végzett módosítások és egyéb műveletek szinkronizálódnak a Filr és a számítógép között.

A Filr-rendszergazdáknak engedélyezniük kell az asztali Filr alkalmazás használatát a Filr-portálon. Az alkalmazás csak ezt követően használható az ebben a dokumentumban ismertetett módon. A további részleteket lásd a Novell Filr 1.2 Beta felügyeleti útmutatójának az asztali Filr alkalmazás fájlok elérésére való konfigurálását ismertető részében (Configuring the Filr Desktop Application to Access Files).

1.0 Támogatott környezetek

A Filr asztali alkalmazás Windows rendszerhez készült verzióját a Windows 7, 8 vagy 8.1 rendszer támogatja.

2.0 Támogatott nyelvek

Az asztali Filr alkalmazás alapértelmezett megjelenítési nyelvét az alkalmazást futtató munkaállomáson beállított nyelv határozza meg. Ha a munkaállomáson olyan nyelv van beállítva, amelyet az alkalmazás nem támogat, akkor angol nyelven jelenik meg.

Az asztali Filr alkalmazás az alábbi nyelveket támogatja:

  • cseh

  • kínai (egyszerűsített)

  • kínai (hagyományos)

  • dán

  • holland

  • angol

  • finn

  • francia

  • német

  • magyar

  • olasz

  • japán

  • lengyel

  • portugál (brazíliai)

  • orosz

  • spanyol

  • svéd

3.0 A szinkronizálás teljesítménykorlátai

Az optimális teljesítmény eléréséhez az asztali Filr alkalmazást úgy kell konfigurálni, hogy ne lépje túl a következő szinkronizálási korlátokat:

Összes szinkronizált fájl maximális száma: 35 000

Maximális méret fájlonként: 5 GB

További információ: Mappák szinkronizálásának beállítása.

4.0 Első lépések

4.1 A szinkronizálási mechanizmus

Mikor történik szinkronizálás?

Az asztali Filr alkalmazás és a Filr-kiszolgáló közötti szinkronizálás azonnal megtörténik az egyes fájlok mentését és bezárását követően, míg a Filr-kiszolgáló és az asztali Filr alkalmazás közötti szinkronizálás a Filr rendszergazdái által beállított ütemezés szerint zajlik. Az alapértelmezett érték 15 perc. Ha a kiszolgáló nem érhető el, az asztali ügyfél percenként megpróbál csatlakozni a kiszolgálóhoz, amíg a kapcsolat helyre nem áll.

Ha nem szeretne várni az ütemezett szinkronizálásra, kézzel is szinkronizálhatja a fájlokat. Részletek: Fájlok és mappák kézi szinkronizálása.

A szinkronizált mappák köre

A Filr az alábbi Filr-területeken tárolt fájlokat szinkronizálja munkaállomásával:

Saját fájlok: A Filr-portál Saját fájlok területén lévő fájlok alapértelmezés szerint szinkronizálódnak a munkaállomással. Ha a munkaállomáson ad egy fájlt a Saját fájlok mappához (aminek elérési útja: C:\Felhasználók\felhasználónév\Filr\My Files), a rendszer automatikusan szinkronizálni fogja ezt is a Filrrel a következő szinkronizáció során.

Velem megosztott: A Filr-portál Velem megosztott területén lévő fájlok alapértelmezés szerint szinkronizálódnak a munkaállomással. A Velem megosztott területről származó fájlok is szerkeszthetők, és a rendszer szinkronizálja a módosításokat a Filrrel. A munkaállomáson futó asztali Filr alkalmazásból azonban nem helyezhet fájlokat a Velem megosztott mappába (a C:\Felhasználók\felhasználónév\Filr\Shared with Me mappába/). Az alkalmazás az ebben a mappában tárolt fájlokat nem szinkronizálja a Filrrel. Ehelyett azokhoz a mappákhoz adhat fájlokat a Velem megosztott mappa alatt, amelyekben közreműködői jogosultsággal rendelkezik.

Hálózati mappák: A hálózati mappákban található fájlokat az alkalmazás alapértelmezés szerint nem szinkronizálja a munkaállomással, azonban ezek szinkronizálása is beállítható. Ennek részletei: Mappák szinkronizálásának beállítása.

A Hálózati mappák terület a céges fájlrendszerben tárolt mappák és fájlok területe. A céges fájlok a felhasználói profil könyvtárában (a hálózati kezdőkönyvtárban), a csatlakoztatott hálózati meghajtókon, valamint a távoli kiszolgálókon lévő fájlok is lehetnek. A Filr tárhelyüktől független elérést biztosít ezekhez. A felhasználók által elérhető céges fájlok körét a Filr rendszergazdái határozzák meg.

A C:\Felhasználók\felhasználónév\Filr mappában tárolt fájlok nem szinkronizálhatók. A szinkronizálni kívánt fájlokat e mappa megfelelő almappáiba (a My Files vagy a Net Folders mappába) kell helyeznie. A Shared with Me mappába nem helyezhet fájlokat.

A támogatott műveletek köre

A munkaállomás fájlrendszerének Filr-mappájában tárolt mappákon és dokumentumokon végrehajtott alábbi műveletek eredményét a módosítás utáni következő szinkronizálás során szinkronizálni fogja a rendszer a számítógép és a Filr-kiszolgáló között:

  • Dokumentumok és mappák létrehozása

  • Dokumentumok és mappák megosztása

  • Hozzászólás írása dokumentumokhoz

  • Dokumentumok módosítása

  • Dokumentumok áthelyezése

  • Dokumentumok és mappák átnevezése

  • Dokumentumok és mappák törlése

    Az asztali Filr alkalmazásból törölt dokumentumok és mappák a kiszolgálón is törlődnek, ha a felhasználónak van joga a törléshez. Ez azonban nem feltétlenül ugyanígy történik, ha a dokumentumokat a Velem megosztott területről törli.

    Ha a Velem megosztott területről egy közvetlenül megosztott dokumentumot vagy mappát töröl, az adott fájl vagy mappa a jövőben nem fog szinkronizálódni az asztali Filr alkalmazással, de a kiszolgálón megmarad.

    Ezzel szemben ha egy megosztott mappa egyik dokumentumát vagy almappáját törli, a művelet ténylegesen törli a fájlt vagy mappát, ha van ehhez jogosultsága.

4.2 Az asztali Filr alkalmazás letöltése és telepítése

  1. A munkaállomásának böngészőjében nyissa meg a Filr webalkalmazást.

    A Novell Filr böngészőbeli eléréséről a Novell Filr 1.2 webalkalmazás kézikönyvének A Novell Filr elérése webböngészőből című szakaszában olvashat.

  2. Kattintson az oldal jobb felső sarkában hivatkozásként megjelenő saját nevére, majd az Asztali Filr alkalmazás letöltése parancsra.

  3. Az operációs rendszernek megfelelő verzió letöltéséhez kattintson a Windows x86-ügyfél, a Windows XP-ügyfél vagy a Windows x64-ügyfél hivatkozásra.

  4. A letöltés végeztével nyissa meg a NovellFilrSetup-x86.exe vagy a NovellFilrSetup-x64.exefájlt (attól függően, hogy 32 vagy 64 bites operációs rendszert használ-e).

    Ha nincs telepítve a gépen a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziója, a telepítő megkéri a licencszerződés elfogadására, majd telepíti a keretrendszert. (A Microsoft .NET-keretrendszer telepítése után újra kell indítani a számítógépet.)

    A fájlok vagy mappák Filr-tulajdonságai csak akkor tekinthetők meg (lásd: Egy fájl vagy mappa Filr-tulajdonságainak megjelenítése), ha a munkaállomáson telepítve van a Microsoft .NET-keretrendszer 4.5-ös verziója. (Az asztali Filr alkalmazás minden más funkciója elérhető a .NET-keretrendszer 4-es verziója alatt.) Ha az asztali Filr alkalmazás telepítésekor a számítógépre már telepítve van a .NET-keretrendszer 4-es verziója, külön kell telepíteni a .NET-keretrendszer 4.5-ös verzióját.

  5. Kattintson a Tovább gombra.

  6. A megfelelő elemre kattintva jelezze, hogy elfogadja a licencszerződést, és kattintson a Tovább gombra.

  7. Ha kívánja, módosíthatja az asztali Filr alkalmazás telepítési mappáját, míg a Tovább gombra kattintva elfogadja a telepítő által felkínált mappát.

  8. Kattintson a Telepítés gombra.

  9. A telepítés végeztével kattintson a Befejezés gombra, és folytassa a következő szakasszal: Az asztali Filr alkalmazás kezdeti beállítása.

4.3 Az asztali Filr alkalmazás kezdeti beállítása

Az asztali Filr alkalmazás letöltése és telepítése után (lásd: Az asztali Filr alkalmazás letöltése és telepítése) az alkalmazás megkéri a kezdeti beállítások megadására. Ennek része a fiókadatok megadása, a szinkronizálandó mappák körének kijelölése, valamint a fájlokat a helyi gépen tároló mappa megadása.

  1. Az asztali Filr alkalmazás beállításához kattintson a Kezdés gombra.

  2. A Fiók szakaszban adja meg az alábbi adatokat:

    Felhasználónév: Adja meg a Filr-portálon bejelentkezésre használt Filr-felhasználónevét.

    Jelszó: Adja meg a Filr-portálon bejelentkezésre használt Filr-fiókja jelszavát.

    Jelszó megjegyzése: Ha megadja ezt a beállítást, az asztali Filr alkalmazás megjegyzi a jelszavát. (A Filr rendszergazdái letilthatják ezt a funkciót.)

    Kiszolgáló URL-címe: Ebben a mezőben a számítógéppel szinkronizálandó fájlokat tároló Filr-portál webcímét kell megadni. Példa: https://Filr.cegnev.com:8443.

  3. Kattintson a Tovább gombra.

  4. A Szinkronizálandó mappák szakaszban megfigyelheti, hogy a Saját fájlok és a Velem megosztott mappa fájljai alapértelmezés szerint szinkronizálódnak.

  5. (Nem kötelező lépés) Ha adott, nyilvánosan megosztott hálózati mappákat vagy fájlokat kíván szinkronizálni:

    1. Kattintson a Hozzáadás gombra a Szinkronizálandó mappák szakaszban, majd a Hálózati mappák vagy a Nyilvános fülre.

    2. Nyissa meg azoknak a nyilvánosan megosztott hálózati vagy nem hálózati mappáknak a helyét, amelyeket szinkronizálni szeretne, kattintson a mellettük lévő Letöltés ikonra , majd kattintson az OK gombra.

  6. (Nem kötelező lépés) Ha nem szeretné szinkronizálni a Saját fájlok vagy a Velem megosztott terület tartalmát (vagy csak részlegesen szeretné szinkronizálni):

    1. Kattintson a Hozzáadás gombra a Szinkronizálandó mappák szakaszban, majd a Saját fájlok vagy a Velem megosztott fülre.

    2. Ha a Saját fájlok vagy a Velem megosztott területről semmit sem kíván szinkronizálni, kattintson az oszlopfejlécben található Szinkronizálva ikonra. Ezt követően a szinkronizálni kívánt fájlok és mappák Letöltés ikonjára kattintva kérheti ezen fájlok és mappák szinkronizálását.

      A Szinkronizált ikon jelzi, hogy az adott fájl vagy mappa szinkronizálódik.

      A Letöltés ikon azon mappák és fájlok mellett jelenik meg a Saját fájlok és a Velem megosztott területen, amelyek már nem fognak szinkronizálódni.

    3. Kattintson az OK gombra.

  7. Kattintson a Tovább gombra.

  8. Az Általános szakaszban adja meg az alábbi adatokat:

    Filr-mappa: Ha a Tallózás gombra kattint, módosíthatja az asztali Filr alkalmazás telepítési mappáját, de választhatja az alapértelmezett helyet is.

    A Filr indítása bejelentkezéskor: Ha a géppel együtt az asztali Filr alkalmazást is el szeretné indítani, hagyja bejelölve ezt a jelölőnégyzetet.

  9. Kattintson a Tovább gombra a beállítások áttekintéséhez, végül kattintson a Befejezés gombra.

    Ekkor elindul az asztali Filr alkalmazás, amit az értesítési területen látható Filr ikon is jelez.

5.0 Mappák szinkronizálásának beállítása

Az asztali Filr alkalmazás első beállításakor megadhatja a szinkronizálandó mappák körét. Ebbe alapértelmezés szerint beletartozik a Saját fájlok és a Velem megosztott terület, míg a Hálózati mappák és a Nyilvánosság terület szinkronizálását külön kell kérni. Ezek a beállítások azonban a kezdeti konfigurálást követően is bármikor módosíthatók.

A hálózati mappák szinkronizálásához megtekintési jogosultság szükséges.

Az optimális teljesítmény eléréséhez az asztali Filr alkalmazást úgy kell konfigurálni, hogy ne lépje túl a szinkronizálási korlátokat. További információ: A szinkronizálás teljesítménykorlátai.

A Filr-beli hálózati mappák szinkronizálásának beállítása:

  1. Kattintson a jobb gombbal a Filr ikonra az értesítési területen, és válassza a Filr-konzol megnyitása parancsot.

  2. Kattintson a Szinkronizálandó mappák elemre a jelenleg szinkronizált mappák megjelenítéséhez.

  3. Kattintson a Hozzáadás gombra.

    Ekkor megjelenik a Filr-mappák hozzáadása párbeszédablak.

  4. A szinkronizálni kívánt mappa helyétől függően válassza a Saját fájlok, a Velem megosztott, a Hálózati mappák vagy a Nyilvánosság lapot.

  5. (Nem kötelező lépés) Ha egy mappa almappájára kíváncsi, kattintson a mappa nevére.

  6. Kattintson a szinkronizálni kívánt mappa melletti Letöltés ikonra.

    – vagy –

    Ha minden mappát szinkronizálni szeretne, kattintson a mappalista felett elhelyezkedő Letöltés ikonra.

    Ha egy mappát szinkronizálásra jelöl ki, az almappái is szinkronizálódni fognak.

    A Filr rendszergazdáinak engedélyezniük kell azoknak a hálózati mappáknak és fájloknak az asztali Filr alkalmazással való szinkronizálását, amelyek nyilvánosan meg vannak osztva. Ha ezt nem tették meg, a mappa mellett egy piros ikon jelenik meg, és nem lesz szinkronizálható a mappa.

    A hálózati mappákban tárolt fájlok szinkronizálása késhet, függetlenül a Filr rendszergazdái által beállított ütemezés mértékétől. Ha még nem szinkronizált fájlokra van szüksége egy hálózati mappából, előbb próbálja meg elérni őket a Filr webalkalmazásból vagy a Filr mobilalkalmazásból. Ha így sem sikerül a fájlokat az asztali Filr alkalmazással szinkronizálni, forduljon a Filr rendszergazdájához.

  7. Ismételje meg a Lépés 4 és a Lépés 6 közötti műveletsort a Saját fájlok, a Velem megosztott, a Hálózati mappák vagy a Nyilvánosság terület további szinkronizálandó mappái esetén.

  8. (Nem kötelező lépés) Kattintson azon mappák Szinkronizálva ikonjára, amelyeket nem szeretne szinkronizálni.

    Ha egy mappa szinkronizálódik, az almappáinak szinkronizálása külön nem tiltható le: ehhez a felsőbb szintű mappa szinkronizálását kell kikapcsolni.

    – vagy –

    Ha minden mappa szinkronizálását le szeretné állítani, kattintson a mappalista felett elhelyezkedő Szinkronizálva ikonra.

  9. Kattintson az OK gombra.

    A szinkronizálásra kijelölt mappák a Szinkronizálandó mappák lapon láthatók. Az egyes mappák mérete nevük mellett, a Méret oszlopban látható.

  10. Ha ellenőrizte, hogy valóban szinkronizálni szeretné-e az összes felsorolt mappát, kattintson az Alkalmaz gombra.

    Ha 500 MB-nál nagyobb méretű mappát jelölt ki, folytatás előtt figyelmezteti a rendszer.

6.0 A számítógépen tárolt Filr-fájlok megtekintése

  1. Kattintson duplán a Filr ikonra az értesítési területen.

    – vagy –

    Kattintson a jobb gombbal a Filr ikonra az értesítési területen, és válassza a Filr-mappa megnyitása parancsot.

A Filr mappa közvetlenül a fájlrendszerből is elérhető. A Filr mappa jellemzően az alábbi helyen található meg:

c:\Felhasználók\felhasználónév\Filr

A Filr mappa a kedvencek és a könyvtárak között is megtalálható.

Az alapértelmezett elérési út módosítása: A Filr által szinkronizált fájlok helyi példányát tároló mappa helyének módosítása.

A munkaállomás és a Filr közötti fájlszinkronizáció részletei: A szinkronizálási mechanizmus.

7.0 Fájlok és mappák kézi szinkronizálása

Ha nem szeretné megvárni a következő ütemezett szinkronizálást, kézzel is szinkronizálhatja a fájlokat és a mappákat a Filr és a számítógép között. A fájlokat be kell zárni a szinkronizáláshoz.

Az összes fájl kézi szinkronizálása:

  1. Kattintson a jobb gombbal a Filr ikonra az értesítési területen, és válassza a Szinkronizálás kezdése parancsot.

Adott fájl vagy mappa szinkronizálása kézzel:

  1. Tallózással keresse meg a szinkronizálandó fájlt vagy mappát.

  2. Kattintson a jobb gombbal a fájlra vagy a mappára, és válassza a Szinkronizálás kezdése parancsot.

8.0 A Filr megnyitása böngészőben az asztali Filr alkalmazásból

A Novell Filr webböngészős felület az asztali Filr alkalmazásból is megnyitható.

  1. Kattintson a jobb gombbal a Filr ikonra az értesítési területen, és válassza A Filr az interneten parancsot.

9.0 Hozzászólás fájlokhoz és hozzászólások megtekintése

  1. Tallózással keresse meg azt a fájlt, amelynek hozzászólásai érdeklik, vagy amelyhez szeretne hozzászólni.

  2. Kattintson a jobb gombbal a fájlra, és válassza a Hozzászólás parancsot.

    Megjelenik a Filr-hozzászólások párbeszédablak, benne pedig a fájlhoz tartozó összes létező hozzászólás.

  3. A hozzászólásmezőben megfogalmazhatja hozzászólását, amit a Küldés gombra kattintva küldhet el.

    – vagy –

    Ha egy már meglévő hozzászólásra szeretne válaszolni, kattintson a mellette megjelenő Válasz ikonra , majd a Küldés gombra.

10.0 Fájl vagy mappa megosztása

A megosztási lehetőségek bemutatása

A Filr többféle módszert is kínál a felhasználónak arra, hogy fájljait és mappáit mások számára elérhetővé tegye. A fájlok elérhetővé tételének meghatározásakor több tényezőt is érdemes lehet figyelembe venni – például hogy a közzétenni kívánt információ mennyire bizalmas jellegű, illetve mennyire lehet érdekes adott személyek számára.

  • Megosztás egyes felhasználókkal és csoportokkal: A fájlokat és mappákat saját szervezetén belül konkrét felhasználókkal és csoportokkal, a szervezeten kívül pedig konkrét felhasználókkal oszthatja meg. Amikor megoszt egy fájlt vagy mappát, meg kell adnia, hogy a felhasználók milyen szintű hozzáférést kapkötelező lépés). Megteheti például azt, hogy csak Olvasó hozzáférést ad egy felhasználónak, vagy megadhatja valakinek a Szerkesztő hozzáférést, és mellette engedélyezheti számára a fájl továbbosztását.

    Az adott felhasználókkal, illetve csoportokkal való megosztás biztosítja a fájlok és mappák legmagasabb fokú védelmét. A felhasználók értesítést kapnak a megosztásról, és az elem megjelenik náluk a „Velem megosztott” területen.

  • Fájlhivatkozás terjesztése: Lehetősége van arra is, hogy egy fájlra mutató hivatkozást (URL-t) küldjön el az érintetteknek. Amikor egy fájl hivatkozását küldi el, minden olyan felhasználó hozzá tud férni a fájlhoz, aki megkapja a hivatkozást. A fájl azonban nem jelenik meg a Nyilvánosság területen, ezért kizárólag azok tudják megtekinteni, akik közvetlenül megkapták a hivatkozást.

    A fájlhivatkozások terjesztésének módjairól a következő helyen talál információt: Fájl hivatkozásának terjesztése.

  • Megosztás a nyilvánossággal: Amikor nyilvánosan oszt meg egy elemet, minden olyan személy megtekintheti a fájlt a Filr-portál Nyilvánosság területén, aki megkapta a portál URL-címét.

Közvetlenül az asztali Filr alkalmazással is megoszthatók a fájlok és a mappák:

  1. Tallózással keresse meg a megosztandó fájlt vagy mappát.

  2. Kattintson a jobb gombbal a keresett fájlra vagy mappára, és válassza a Megosztás parancsot.

    Ekkor megjelenik a Filr-megosztás párbeszédablak.

  3. A Felhasználó, csoport vagy e-mail hozzáadása mezőbe kezdje el beírni annak a felhasználónak vagy csoportnak a nevét, akivel az adott elemet meg szeretné osztani, és amikor a név megjelenik a legördülő listában, kattintson rá.

    – vagy –

    Adja meg annak a külső felhasználónak a teljes e-mail címét, akivel az adott elemet meg szeretné osztani, és nyomja le az Enter billentyűt.

  4. (Nem kötelező lépés) Minden további felhasználóra ismételje meg a Lépés 3 műveleteit.

  5. (Szituációfüggő) Ha módosítani szeretné egy adott felhasználó hozzáférési beállításait:

    1. Válassza ki az érintett felhasználó nevét a Megosztási partnerek szakaszban.

    2. Az alábbi hozzáférési beállításokat módosíthatja:

      Hozzáférés: Választhat az Olvasó, Szerkesztő és Közreműködő hozzáférési szintek közül. (A Közreműködő hozzáférési szint csak mappáknál jelenik meg.)

      Lejárat: Megadhatja, mikor járjon le a megosztás érvényessége.

      A megosztás időtartama megadható az érvényesség napjainak számával (azaz a beállítás időpontjától számított 24 órás időszakok számával), illetve a lejárati dátummal (amelynél a jogosultság a megadott nap kezdetén jár le).

      Belső felhasználók: Engedélyezheti, hogy a megosztás címzettjei más belső felhasználókkal is megoszthassák az anyagot.

      Külső felhasználók: Engedélyezheti, hogy a megosztás címzettjei külső felhasználókkal is megoszthassák az anyagot.

      Nyilvánosság: Engedélyezheti, hogy a megosztás címzettjei nyilvánosan is megoszthassák az anyagot.

      Fájlhivatkozás: Engedélyezheti, hogy a megosztás címzettjei fájlhivatkozás útján másokkal is megosszák az anyagot.

      További információ a fájlhivatkozásokról: Fájl hivatkozásának terjesztése.

      Megjegyzés: Ebben a mezőben megjegyzést írhat azoknak, akikkel megosztja az anyagot. A megjegyzést csak azok olvashatják, akikkel meg van osztva az anyag.

  6. (Szituációfüggő) Ha egyszerre több felhasználó hozzáférési beállításait szeretné módosítani:

    1. Tartsa lenyomva a Ctrl billentyűt, és közben a Megosztási partnerek szakaszban jelölje ki az érintett felhasználókat.

    2. Az alábbi hozzáférési beállításokat módosíthatja.

      Az érintetlenül hagyott vagy meg nem adott hozzáférési beállítások esetén az egyes felhasználók jelenleg érvényes saját hozzáférési beállításai maradnak érvényben. Minden felhasználónál érvénybe lépnek azonban a megadott vagy módosított hozzáférési beállítások.

      Hozzáférés: Az alábbi hozzáférési szerepkörök valamelyikét biztosíthatja felhasználónak, illetve csoportnak:

      • Olvasó: Ezek a felhasználók megtekinthetik a velük megosztott fájlokat, illetve a velük megosztott mappák összes fájlját.

      • Szerkesztő: Ezek a felhasználók módosíthatják a velük megosztott fájlokat, illetve a velük megosztott mappák összes fájlját.

      • Közreműködő: (Csak mappák megosztása esetén) A felhasználók fájlokat hozhatnak létre a mappában, valamint átnevezhetik, módosíthatják és törölhetik a mappabeli fájlokat. Magán a megosztott mappán semmilyen műveletet nem végezhetnek ezek a felhasználók.

      Lejárat: Megadhatja a megosztás lejáratának napját.

      A megosztás időtartama megadható az érvényesség napjainak számával (azaz a beállítás időpontjától számított 24 órás időszakok számával), illetve a lejárati dátummal (amelynél a jogosultság a megadott nap kezdetén jár le).

      Belső felhasználók: Engedélyezheti, hogy a megosztás címzettjei más belső felhasználókkal is megoszthassák az anyagot.

      Külső felhasználók: Engedélyezheti, hogy a megosztás címzettjei külső felhasználókkal is megoszthassák az anyagot.

      Nyilvánosság: Engedélyezheti, hogy a megosztás címzettjei nyilvánosan is megoszthassák az anyagot.

      Fájlhivatkozás: Engedélyezheti, hogy a megosztás címzettjei fájlhivatkozás útján másokkal is megosszák az anyagot.

      További információ a fájlhivatkozásokról: Fájl hivatkozásának terjesztése.

      Megjegyzés: Ebben a mezőben megjegyzést írhat azoknak, akikkel megosztja az anyagot. A megjegyzést csak azok olvashatják, akikkel meg van osztva az anyag.

  7. (Nem kötelező lépés) A Nyilvánossá tétel ikonra kattintva a nyilvánosság számára is elérhetővé teheti az anyagot. A Megosztási partnerek szakaszban válassza ki az előbb felvett Minden felhasználó nevű felhasználót, és állítsa be a nyilvánosságnak biztosítandó hozzáférési beállításokat.

  8. (Nem kötelező lépés) Az Értesítés szakaszban kattintson a legördülő listára, és válasszon a következő értesítési beállítások közül:

    Nincs: Ha ezt a beállítást választja, a rendszer nem generál értesítéseket.

    Minden címzett: A megosztott elem megosztási listáján szereplő felhasználók és csoporttagok mindegyike kap értesítést.

    Csak az újonnan felvett címzettek: Csak azok a felhasználók kapnak értesítést, akikkel a jelen eljárás során készül megosztani az elemet.

    Új és módosított címzettek: Csak azok a felhasználók kapnak értesítést, akikkel a jelen eljárás során készül megosztani az elemet, illetve akiknek megosztási jogait most módosítja.

  9. Kattintson a Mentés gombra.

11.0 Fájl hivatkozásának terjesztése

Lehetősége van arra is, hogy egy fájlra mutató hivatkozást (URL-t) küldjön el az érintetteknek. Amikor egy fájl hivatkozását küldi el, minden olyan felhasználó hozzá tud férni a fájlhoz, aki megkapja a hivatkozást. A fájl azonban nem jelenik meg a Nyilvánosság területen, ezért kizárólag azok férnek hozzá, akik közvetlenül megkapták a hivatkozást.

  1. Nyissa meg azt a mappát, amely a hivatkozás elküldése útján megosztani kívánt fájlt vagy mappát tartalmazza.

  2. Kattintson a jobb gombbal a fájlra, illetve mappára, és válassza a Fájlhivatkozás kérése parancsot.

    Megjelenik a Fájlhivatkozás párbeszédablak.

    Ha a fájlhoz nem volt még létrehozva fájlhivatkozás, kattintson a Fájlhivatkozás kérése lehetőségre.

    Ekkor az alkalmazás a következő URL-eket hozza létre a fájlhoz:

    Letöltési fájlhivatkozás: A böngészőbeállításoktól függően a felhasználók kérdést kaphatnak arról, hogy letöltik-e vagy megnyitják-e a fájlt, vagy a fájl automatikusan megnyílik a böngészőben. Ezzel a hivatkozással a felhasználók közvetlenül hozzáférhetnek a fájlhoz.

    Megtekintési fájlhivatkozás: Ez a hivatkozás böngészőprogramban, HTML nézetben jeleníti meg a fájlt. Ha egy webböngésző nem tud megjeleníteni egy adott fájltípust, a hivatkozás nem érhető el.

    A fájlhivatkozás ezután már látható lesz a Megosztás párbeszédablakban. Módosíthatja a hivatkozáshoz tartozó lejárati dátumot vagy megjegyzést, vagy eltávolíthatja a hivatkozást, hogy az azzal rendelkező felhasználók a továbbiakban ne érhessék el a fájlt a Megosztás párbeszédablakon keresztül a következő részben leírt módon: Fájl vagy mappa megosztása.

  3. (Nem kötelező lépés) Ha lejárati dátumot szeretne beállítani az elemhez, kattintson a Lejárat felirat melletti menügombra.

    A megosztás időtartama megadható az érvényesség napjainak számával (azaz a beállítás időpontjától számított 24 órás időszakok számával), illetve a lejárati dátummal (amelynél a jogosultság a megadott nap kezdetén jár le).

  4. A fájlhivatkozás terjesztéséhez a következő műveletek közül választhat:

    • Másolás: Kiválaszthatja, hogy a letöltési és a megtekintési hivatkozás közül melyiket szeretné másolni, majd ezt a vágólapra másolhatja. Az így másolt hivatkozást beillesztheti bármely más alkalmazásba.

    • E-mail: A munkaállomáson alapértelmezettként beállított levelezőprogram küldi el e-mailben a hivatkozást. Az e-mailbe a letöltési és a megtekintési hivatkozás is bekerül.

    • Filr e-mail: A hivatkozást a Filr beépített levelezőrendszere küldi el. Az e-mailbe a letöltési és a megtekintési hivatkozás is bekerül.

    • Törlés: Az alkalmazás törli a fájlhivatkozást, hogy a felhasználók ne érhessék el a fájlt a náluk meglévő hivatkozással.

  5. (Nem kötelező lépés) Miután létrehozta a fájlhivatkozást, a Megosztás párbeszédablakot megnyitva módosíthatja a fájlhivatkozás hozzáférési beállításait és hajthat végre egyéb felügyeleti műveleteket, a következő szakaszban leírtak szerint: Fájl vagy mappa megosztása.

12.0 Egy fájl vagy mappa Filr-tulajdonságainak megjelenítése

A fájlokhoz és mappákhoz tartozó következő Filr-tulajdonságok tekinthetők meg:

  • Fájlnév

  • Fájl elérési útja (ez a fájl vagy mappa Filr rendszeren belüli elérési útja)

  • Fájl mérete (csak fájlokra vonatkozik, mappákra nem)

  • A fájlt vagy mappát létrehozó felhasználó

  • A fájl vagy mappa létrehozási dátuma

  • A fájl vagy mappa módosítási dátuma

  • A fájlt megosztó felhasználó

  • Azok a felhasználók, akikkel a fájl meg van osztva

Egy fájl vagy mappa Filr-tulajdonságainak megjelenítése:

  1. Kattintson a jobb gombbal arra a fájlra vagy mappára, melynek a Filr-tulajdonságait szeretné megjeleníteni.

  2. A Tulajdonságok paranccsal nyissa meg a Windows saját Tulajdonságok ablakát.

  3. Válassza a Novell Filr lapot.

    Megjelennek az adott fájl vagy mappa Filr-tulajdonságai.

  4. (Nem kötelező lépés) Ha van jogosultsága a fájl vagy mappa megosztásához, a Megosztás elemre kattintva megnyithatja a Filr-megosztás párbeszédablakot.

13.0 Legutóbbi tevékenységek megtekintése

Lehetősége van megtekinteni az asztali Filr alkalmazásban legutóbb lezajlott tevékenységeket és eseményeket. Megtekintheti például a mappák utolsó Filr általi szinkronizálásának dátumát és időpontját, a módosult fájlok körét, valamint a szinkronizálási problémákat.

A legutóbbi tevékenységek megtekintése:

  1. Kattintson a jobb gombbal a Filr ikonra az értesítési területen, és válassza a Filr-konzol megnyitása parancsot.

  2. Kattintson a Legutóbbi tevékenységek fülre.

14.0 Rendszerszintű riasztások megtekintése

Az asztali Filr alkalmazás időnként különböző értesítéseket jeleníthet meg bizonyos eseményekről. Ezek közé tartozik többek között a szoftverfrissítések megjelenése, a jelszavak lejárta és a kiszolgálók leállása.

Ha vannak ilyen aktív rendszerszintű értesítések, egy információs jel villog a Filr ikonon.

A rendszerszintű riasztások megtekintése:

  1. Kattintson a jobb gombbal a Filr ikonra az értesítési területen, és válassza a Filr-konzol megnyitása parancsot.

  2. Kattintson a Rendszerszintű riasztások fülre.

15.0 A Filr által szinkronizált fájlok helyi példányát tároló mappa helyének módosítása

A Filr alapértelmezés szerint a helyi gép c:\Felhasználók\felhasználónév\Filr mappájába helyezi a szinkronizált fájlokat.

Az asztali Filr alkalmazás kezdeti beállításakor megadhatja a telepítési mappa helyét a fájlrendszerben. Ezt a Filr-mappát a későbbiekben bármikor megváltoztathatja.

FONTOS:Nem célszerű több számítógép által is elérhető hálózati mappát választani a szinkronizált fájlok tárolására. Az ilyen mappákba helyezett Filr-mappák esetén szinkronizációs problémák merülhetnek fel, ha a számítógépek valamelyikéről elért Filr-fájlok nincsenek szinkronban egymással és a Filr-kiszolgálón tárolt változattal.

A Filr-mappa áthelyezése:

  1. Kattintson a jobb gombbal a Filr ikonra az értesítési területen, és válassza a Filr-konzol megnyitása parancsot.

  2. Az Általános elemre, majd a Tallózás gombra kattintva jelölje ki a Filr-mappa új helyét a fájlrendszerben.

  3. Kattintson az OK, majd az Alkalmaz gombra.

16.0 Az asztali Filr alkalmazásban beállított Filr-fiókadatok módosítása

Az asztali Filr alkalmazás kezdeti beállításakor meg kell adnia a Filr-kiszolgáló adatait, valamint az ennek elérésére szolgáló fiókadatokat. Ezeket az adatokat a kezdeti beállítást követően bármikor módosíthatja az alább leírtak szerint:

  1. Kattintson a jobb gombbal a Filr ikonra az értesítési területen, és válassza a Filr-konzol megnyitása parancsot.

  2. Kattintson a Fiók elemre a Novell Filr Konzol ablakban.

  3. Adja meg a következő adatokat:

    Felhasználónév: Adja meg a Filr-portálon bejelentkezésre használt Filr-felhasználónevét.

    Jelszó: Adja meg a Filr-portálon bejelentkezésre használt Filr-fiókja jelszavát.

    Jelszó megjegyzése: Ha megadja ezt a beállítást, az asztali Filr alkalmazás megjegyzi a jelszavát. (A Filr rendszergazdái letilthatják ezt a funkciót.)

    Kiszolgáló URL-címe: Ebben a mezőben a számítógéppel szinkronizálandó fájlokat tároló Filr-portál webcímét kell megadni. Példa: https://Filr.cegnev.com.

  4. Kattintson az Alkalmaz gombra.

17.0 Adatkvóta megtekintése

A Novell Filr rendszergazdái adatkvótákat állíthatnak be a Filr-portálon tárolt adatok mennyiségének korlátozására.

Ha a Filr-portálon engedélyezettek az adatkvóták, fontos tisztában lenni azzal, hogy mi számít bele az adatkvótába, hogy milyen típusú adatkvóták léteznek, valamint hogy hogyan tekintheti meg az adatterület-felhasználás aktuális mértékét, ezzel időben információt szerezve a kvóta várható beteléséről. Ha elérte a kvótában meghatározott méretet, a Filr lehetővé teszi a korábban törölt fájlok és mellékletek végleges törlését.

17.1 Az adatkvóták szerepe

Az adatkvóták korlátozzák az egyes felhasználók által a Filr-portálon tárolható adatok mennyiségét. A hálózati mappákban tárolt fájlok (beleértve a saját könyvtára fájljait is) mérete nem számít bele a kvótába.

17.2 Adatkvóta megtekintése

Az adatkvóták használata nincs beállítva minden Filr-portálon. Ha az ebben a szakaszban ismertetett módon nem tudja megtekinteni adatkvótáit, a Filr rendszergazdái nem állítottak be adatkvótát a Filr-portálon.

Az adatkvóta megtekinthető az asztali alkalmazásból:

  1. Kattintson a jobb gombbal a Filr ikonra az értesítési területen.

  2. Kattintson a Filr-konzol megnyitása parancsra.

  3. Kattintson a Fiók elemre a Novell Filr Konzol ablakban.

    Ekkor megjelenik az adatkvóta, valamint a jelenleg felhasznált terület. Emellett a maximális fájlméret is látható: ennél nagyobb fájlokat nem tud feltölteni a Filr-portálra.

További információért lásd ../../filr-1-2_user/data/bmx2hen.html#bmx2hena Novell Filr 1.2 webalkalmazás felhasználói kézikönyvének Az adatkvóta kezelése című részét.

18.0 A szinkronizációs problémák értelmezése és megszüntetése

A szinkronizációs problémák túlnyomó többsége megoldható a Filr Konzol Függő módosítások lapján. A részletes vizsgálatokat igénylő esetekben tanulmányozhatja az asztali alkalmazás naplóit.

18.1 Függőben levő műveletek értelmezése

A rendszer használata során az alábbi ikonokkal jelölt szinkronizálási problémák merülhetnek fel:

: Feltöltési hiba.

: Feltöltési figyelmeztetés.

: Letöltési hiba.

: Letöltési figyelmeztetés.

: Feltöltési és letöltési hiba.

: Feltöltési és letöltési figyelmeztetés.

: Az ügyfél még nem próbálta meg feltölteni vagy letölteni a fájlt.

Ha nem tudja pontosan, miért nem töltődik fel vagy le egy dokumentum, tekintse meg a legfrissebb eseményeket. Ennek módja: Legutóbbi tevékenységek megtekintése.

18.2 A dokumentumütközések ismertetése

Ha egy dokumentumot egyidejűleg szerkesztenek különböző helyeken, csak az első mentett és bezárt fájlt lehet az eredeti fájlnévvel menteni és a Filrbe feltölteni. A fájl többi verziójának mentése és feltöltése a Filrbe eltérő fájlnévvel történik. Csak az eredeti fájlban őrződnek meg a fájlmegjegyzések és a megosztási információk.

Tegyük fel például, hogy „A” és „B” felhasználó egyidejűleg kezdi el szerkeszteni a fájl1.doc fájlt különböző munkaállomásokon. „A” felhasználó menti a módosításait, és bezárja a fájlt. A rendszer „A” felhasználó módosításaival és az eredeti fájlnévvel (fájl1.doc) menti a fájlt a Filrbe. „B” felhasználó ezután menti a módosításait, és bezárja a fájlt. „B” felhasználó fájlját a rendszer átnevezi fájl1 („B” felhasználó ütközést okozó példánya – dátum).doc névre, és feltölti a Filrbe. „B” felhasználó asztali alkalmazása ekkor letölti „A” felhasználó fájl1.doc verzióját, és „B” felhasználó értesítést kap fájlja átnevezéséről.

FONTOS: Átnevezett fájl csak akkor tölthető fel, ha az azt létrehozó felhasználó közreműködői jogosultsággal rendelkezik a fájlt eredetileg tartalmazó mappához. Ha például „B” felhasználóval megosztottak egy fájlt, és ő csak szerkesztői (nem közreműködői) jogosultsággal rendelkezik, az átnevezést követően a fájl nem tölthető fel a Filrbe.

18.3 Az asztali Filr alkalmazás naplófájljainak megtekintése

Ha egyes Filr-fájlok a várakozásaival ellentétben nem töltődnek le a gépére, vagy más szokatlan jelenséggel találkozik, a filr.log naplófájlban tájékozódhat a problémáról.

  1. Nyissa meg a Windows Intézőt.

  2. A Windows Intéző címsorába (a mappatartalom felett az aktuális mappa elérési útjának mappáit megjelenítő mezőbe) írja be vagy illessze be a következő elérési utat:

    %USERPROFILE%\Local Settings\Application Data\Novell\Filr
    
  3. Nyissa meg a filr.log fájlt.

    Ha a filr.log fájl mérete eléri az 1 MB-ot, a régebbi adatok a filr.log.1, a filr.log.2 és a filr.log.3 nevű fájlba kerülnek.

19.0 Az asztali Novell Filr alkalmazás eltávolítása

Ha teljes egészében el szeretné távolítani az asztali Filr alkalmazást, járjon el az alábbi bekezdésekben leírtak szerint:

19.1 Az asztali Filr alkalmazás eltávolítása a Windows Vezérlőpultjával

  1. Nyissa meg a Vezérlőpultot.

  2. Windows 7: Kattintson a Programok szakasz Program eltávolítása műveletére.

    Windows 8: Kattintson a Programok és szolgáltatások elemre.

  3. Jelölje ki a Novell Filr alkalmazást a listában, és kattintson az Eltávolítás gombra.

19.2 A Filr-mappa törlése

Windows 7 és 8 rendszerben a Filr könyvtár az alábbi helyen található:

felhasználói profil\AppData\Local\Novell\Filr

19.3 Beállításkulcsok törlése

  1. (Csak Windows 7 esetén) Kattintson a Start ikonra.

  2. A keresési mezőben írja be a regedit parancsot, és nyomja meg az Enter billentyűt.

  3. Törölje az alábbi beállításkulcsokat, ha léteznek:

    • \\HKEY_CURRENT_USER\Software\Novell\Filr

    • \\HKEY_LOCAL_MACHINE\Software\Novell\Filr

19.4 Hitelesítő adatok törlése

  1. (Csak Windows 7 esetén) Kattintson a Start ikonra.

  2. A keresési mezőben írja be a hitelesítő adatok kezelője parancsot, és nyomja meg az Enter billentyűt.

  3. Távolítsa el a Novell.Collaboration.Filr kifejezéssel kezdődő hitelesítő adatokat.

19.5 A Lomtár kiürítése

  1. A Filr alkalmazás, a metaadatok, a naplófájlok és a hitelesítő adatok törlése után törölje a lomtárat: kattintson duplán a Lomtár ikonra, és válassza a Lomtár ürítése parancsot.

20.0 Ismert problémák

Az ismert problémákat az asztali Novell Filr alkalmazás fontos fájlja sorolja fel.

21.0 Jogi nyilatkozat

Copyright © 2013–2015 Novell, Inc. Minden jog fenntartva. A kiadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül a kiadvány sem részben, sem egészében nem reprodukálható, nem fénymásolható, nem tárolható dokumentum-visszakereső rendszerben, és nem továbbítható. A Novell védjegyeiről a Novell védjegyeinek és szolgáltatásvédjegyeinek weblapján tájékozódhat. Minden más védjegy a jogtulajdonosának tulajdona.