Gyorskalauz a Machez készült asztali Novell Filr 1.0.2 alkalmazáshoz

2014. február

A Novell Filr egyszerű elérést biztosít fájljaihoz és mappáihoz asztali gépéről, böngészőből és mobileszközökről is. Emellett a fájl- és mappamegosztási funkcióval közösen dolgozhat fájljain másokkal. A Novell Filrrel kapcsolatos általános tudnivalókat a Filr webalkalmazás felhasználói kézikönyvének a Novell Filrt bemutató szakaszában találja.

Ez a gyorskalauz a Filr asztali használatát ismerteti.

A Filrt nem csak asztaláról, hanem az alábbi módokon is elérheti:

A Novell Filr rendszerben tárolt fájlokat szinkronizálhatja a számítógépével, ezt követően pedig a Filr-portál közvetlen elérése nélkül is módosíthatja őket. A fájlokon végzett módosítások és egyéb műveletek szinkronizálódnak a Filr és a számítógép között.

A Filr-rendszergazdáknak engedélyezniük kell az asztali Filr alkalmazás használatát a Filr-portálon. Az alkalmazás csak ezt követően használható az ebben a dokumentumban ismertetett módon. A funkció rendszergazdai engedélyezéséről a Novell Filr 1.0.1 felügyeleti kézikönyvében, Az asztali Filr alkalmazás fájleléréshez szükséges konfigurálása című szakaszban olvashat.

1.0 Támogatott környezetek

A Machez készült asztali Filr alkalmazáshoz Mac OSX 10.7 vagy újabb verziójú Mac OSX rendszerre van szükség.

2.0 A szinkronizálás teljesítménykorlátai

Az optimális teljesítmény eléréséhez az asztali Filr alkalmazást úgy kell konfigurálni, hogy ne lépje túl a következő szinkronizálási korlátokat:

Összes szinkronizált fájl maximális száma: 1000

Maximális méret fájlonként: 1 GB

A szinkronizálandó fájlok konfigurálásáról a következő részben olvashat: Mappák szinkronizálásának beállítása.

3.0 Első lépések

3.1 A szinkronizálási mechanizmus

Mikor történik szinkronizálás?

Az asztali Filr alkalmazás és a Filr-kiszolgáló közötti szinkronizálás azonnal megtörténik a helyi változások után, míg a Filr-kiszolgáló és az asztali Filr alkalmazás közötti szinkronizálás a Filr rendszergazdái által beállított ütemezés szerint zajlik. Az alapértelmezett érték 15 perc. Ha a kiszolgáló nem érhető el, az asztali ügyfél percenként megpróbál csatlakozni a kiszolgálóhoz, amíg a kapcsolat helyre nem áll.

Ha nem szeretne várni az ütemezett szinkronizálásra, kézzel is szinkronizálhatja a fájlokat. Részletek: Fájlok kézi szinkronizálása.

A szinkronizált mappák köre

A Filr az alábbi Filr-területeken tárolt fájlokat szinkronizálja munkaállomásával:

Saját fájlok: A Filr-portál Saját fájlok területén lévő fájlok alapértelmezés szerint szinkronizálódnak a munkaállomással. Ha a munkaállomáson ad egy fájlt a Saját fájlok mappához (Felhasználók/felhasználónév/Filr/My Files), a rendszer automatikusan szinkronizálni fogja ezt is a Filrrel a következő szinkronizáció során.

Velem megosztott: A Filr-portál Velem megosztott területén lévő fájlok alapértelmezés szerint szinkronizálódnak a munkaállomással. A Velem megosztott területről származó fájlok is szerkeszthetők, és a rendszer szinkronizálja a módosításokat a Filrrel. A munkaállomáson futó asztali Filr alkalmazásból azonban nem helyezhet fájlokat a Velem megosztott mappába (/Felhasználók/felhasználónév/Filr/Shared with Me). Az alkalmazás az ebben a mappában tárolt fájlokat nem szinkronizálja a Filrrel. Ehelyett azokhoz a mappákhoz adhat fájlokat a Velem megosztott mappa alatt, amelyekben közreműködői jogosultsággal rendelkezik.

Hálózati mappák: A hálózati mappákban található fájlokat az alkalmazás alapértelmezés szerint nem szinkronizálja a munkaállomással, azonban ezek szinkronizálása is beállítható. Ennek részletei: Mappák szinkronizálásának beállítása.

A /Users/felhasználóazonosító/Filr mappában tárolt fájlok nem szinkronizálhatók. A szinkronizálni kívánt fájlokat e mappa megfelelő almappáiba (a My Files vagy a Net Folders mappába) kell helyeznie (a Shared with Me mappába nem helyezhet fájlokat).

A támogatott műveletek köre

A munkaállomás fájlrendszerének Filr mappájában tárolt mappákon és dokumentumokon végrehajtott alábbi műveletek a módosítás után azonnal szinkronizálódnak a számítógép és a Filr-kiszolgáló között:

  • Dokumentumok és mappák létrehozása

  • Dokumentumok módosítása

  • Dokumentumok áthelyezése

  • Dokumentumok és mappák átnevezése

  • Dokumentumok és mappák törlése

    Az asztali Filr alkalmazásból törölt dokumentumok és mappák a kiszolgálón is törlődnek, ha a felhasználónak van joga a törléshez. Ez azonban nem feltétlenül ugyanígy történik, ha a dokumentumokat a Velem megosztott területről törli.

    Ha a Velem megosztott területről egy közvetlenül megosztott dokumentumot vagy mappát töröl, az adott fájl vagy mappa a jövőben nem fog szinkronizálódni az asztali Filr alkalmazással, de a kiszolgálón megmarad.

    Ezzel szemben, ha egy megosztott mappa egyik dokumentumát vagy almappáját törli, a művelet ténylegesen törli a fájlt vagy mappát, ha van ehhez jogosultsága.

3.2 Az asztali Filr alkalmazás letöltése és telepítése

  1. A munkaállomásának böngészőjében nyissa meg a Filr webes ügyfelét.

    A Novell Filr böngészőbeli eléréséről a Novell Filr 1.0.1 webalkalmazás kézikönyvében, a Novell Filr böngészőbeli indítása című szakaszban olvashat.

  2. Kattintson az oldal jobb felső sarkában hivatkozásként megjelenő saját nevére, majd az Asztali Filr alkalmazás letöltése parancsra.

  3. A telepítő letöltéséhez kattintson a NovellFilr-verzió.pkg fájlra.

  4. A letöltés után nyissa meg a NovellFilr-verzió.pkg fájlt.

    A Microsoft .NET-keretrendszer 4.5-ös verziója Windows XP rendszeren nem támogatott.

  5. Kattintson a Folytatás lehetőségre.

  6. Adja meg, melyik nyelven szeretné megtekinteni a licencszerződést, és kattintson a Folytatás gombra, majd az Elfogadom lehetőségre.

  7. Ha kívánja, módosíthatja az asztali Filr alkalmazás telepítési mappáját, míg a Folytatás gombra kattintva elfogadja a telepítő által felkínált mappát.

  8. Kattintson a Telepítés gombra.

  9. A telepítés végeztével kattintson a Bezárás gombra.

  10. Indítsa el manuálisan a Filrt az indítópultról vagy az /Applications/Novell Filr mappából, majd folytassa a következő résszel: Az asztali Filr alkalmazás kezdeti beállítása.

3.3 Az asztali Filr alkalmazás kezdeti beállítása

Az asztali Filr alkalmazás letöltése és telepítése után (lásd: Az asztali Filr alkalmazás letöltése és telepítése) az alkalmazás megkéri a kezdeti beállítások megadására. Ennek része a fiókadatok megadása, a szinkronizálandó mappák körének kijelölése, valamint a fájlokat a helyi gépen tároló mappa megadása.

  1. Az asztali Filr alkalmazás beállításához kattintson a Kezdés gombra.

  2. A Fiókadatok szakaszban adja meg az alábbi adatokat:

    Kiszolgáló URL-címe: Ebben a mezőben a számítógéppel szinkronizálandó fájlokat tároló Filr-portál webcímét kell megadni. Példa: https://Filr.cegnev.com.

    A Filr rendszer beállításától függően előfordulhat, hogy meg kell adnia a portszámot is. Példa: https://Filr.cegnev.com:8443.

    Felhasználónév: Adja meg a Filr-portálon bejelentkezésre használt Filr-felhasználónevét.

    Jelszó: Adja meg a Filr-portálon bejelentkezésre használt Filr-fiókja jelszavát.

    Jelszó megjegyzése: Ha megadja ezt a beállítást, az asztali Filr alkalmazás megjegyzi a jelszavát. (A Filr rendszergazdái letilthatják ezt a funkciót.)

  3. Kattintson a Tovább gombra.

  4. A Szinkronizált mappák szakaszban megfigyelheti, hogy a Saját fájlok és a Velem megosztott mappa fájljai alapértelmezés szerint szinkronizálódni fognak.

  5. (Nem kötelező lépés:) Ha hálózati mappákat is szeretne szinkronizálni:

    1. Kattintson a Szinkronizált mappák szakaszban a Hozzáadás gombra, majd a Hálózati mappák fülre.

    2. Keresse meg a szinkronizálandó hálózati mappákat, és kattintson a mellettük lévő Letöltés ikonra. Kattintson az OK gombra.

  6. (Nem kötelező lépés:) Ha nem szeretné szinkronizálni a Saját fájlok vagy a Velem megosztott terület tartalmát (vagy csak részlegesen szeretné szinkronizálni):

    1. Kattintson a Hozzáadás gombra a Szinkronizált mappák szakaszban, majd a Saját fájlok vagy a Velem megosztott fülre.

    2. Ha a Saját fájlok vagy a Velem megosztott területről semmit sem kíván szinkronizálni, kattintson az oszlopfejlécben található Szinkronizálva ikonra. Ezt követően a szinkronizálni kívánt fájlok és mappák Letöltés ikonjára kattintva kérheti ezen fájlok és mappák szinkronizálását.

      A Szinkronizált ikon jelzi, hogy az adott fájl vagy mappa szinkronizálódik.

      A Letöltés ikon azon mappák és fájlok mellett jelenik meg a Saját fájlok és a Velem megosztott területen, amelyek már nem fognak szinkronizálódni.

    3. Kattintson az OK gombra.

  7. Kattintson a Tovább gombra.

  8. Adja meg az alábbi adatokat az Általános beállítások szakaszban:

    Filr-mappa: Ha a Tallózás gombra kattint, módosíthatja az asztali Filr alkalmazás telepítési mappáját, de választhatja az alapértelmezett helyet is.

    A Filr indítása bejelentkezéskor: Ha a géppel együtt az asztali Filr alkalmazást is el szeretné indítani, hagyja bejelölve ezt a jelölőnégyzetet.

  9. Kattintson a Tovább gombra a beállítások áttekintéséhez, végül kattintson a Befejezés gombra.

    Ekkor elindul az asztali Filr alkalmazás, amit a menüsávon látható Filr ikon is jelez.

4.0 Mappák szinkronizálásának beállítása

Az asztali Filr alkalmazás első beállításakor megadhatja a szinkronizálandó mappák körét. Ebbe alapértelmezés szerint beletartozik a Saját fájlok és a Velem megosztott terület, míg a Hálózati mappák terület szinkronizálását külön kell kérni. Ezek a beállítások azonban a kezdeti konfigurálást követően is bármikor módosíthatók.

A hálózati mappák szinkronizálásához megtekintési jogosultság szükséges.

Az optimális teljesítmény eléréséhez az asztali Filr alkalmazást úgy kell konfigurálni, hogy ne lépje túl a szinkronizálási korlátokat. A szinkronizálási korlátokról bővebben itt olvashat: A szinkronizálás teljesítménykorlátai.

A Filr-beli Hálózati mappák szinkronizálásának beállítása:

  1. Kattintson a Filr ikonra a menüsávon, és válassza a Filr-konzol megnyitása parancsot.

  2. Kattintson a Szinkronizált mappák lehetőségre a jelenleg szinkronizált mappák körének megjelenítéséhez.

  3. Kattintson a Hozzáadás gombra.

    Ekkor megjelenik a Filr-mappák hozzáadása párbeszédablak.

  4. A szinkronizálni kívánt mappa helyétől függően válassza a Saját fájlok, a Velem megosztott vagy a Hálózati mappák lapot.

  5. (Nem kötelező lépés:) Ha egy mappa almappájára kíváncsi, kattintson a mappa nevére.

  6. Kattintson a szinkronizálni kívánt mappa melletti Letöltés ikonra.

    – vagy –

    Ha minden mappát szinkronizálni szeretne, kattintson a mappalista felett elhelyezkedő Letöltés ikonra.

    Ha egy mappát szinkronizálásra jelöl ki, az almappái is szinkronizálódni fognak.

    A Filr rendszergazdáinak külön engedélyezniük kell a hálózati mappák szinkronizálását az asztali Filr alkalmazással. Ha ezt nem tették meg, a mappa mellett egy piros ikon jelenik meg, és nem lesz szinkronizálható a mappa.

    A hálózati mappákban tárolt fájlok szinkronizálása késhet, függetlenül a Filr rendszergazdái által beállított ütemezés mértékétől. Ha még nem szinkronizált fájlokra van szüksége egy hálózati mappából, előbb próbálja meg elérni őket a Filr webalkalmazásból vagy a Filr mobilalkalmazásból. Ha így sem sikerül a fájlokat az asztali Filr alkalmazással szinkronizálni, forduljon a Filr rendszergazdájához.

  7. Ismételje meg a Lépés 4 és a Lépés 6 közötti műveletsort a Saját fájlok, a Velem megosztott vagy a Hálózati mappák terület további szinkronizálandó mappái esetén.

  8. (Nem kötelező lépés:) Kattintson azon mappák Szinkronizálva ikonjára, amelyeket nem szeretne szinkronizálni.

    Ha egy mappa szinkronizálódik, az almappáinak szinkronizálása külön nem tiltható le: ehhez a felsőbb szintű mappa szinkronizálását kell kikapcsolni.

    – vagy –

    Ha minden mappa szinkronizálását le szeretné állítani, kattintson a mappalista felett elhelyezkedő Szinkronizálva ikonra.

  9. Kattintson az OK gombra.

    A szinkronizálásra kijelölt mappák köre a Szinkronizált mappák lapon tekinthető meg. Az egyes mappák mérete nevük mellett, a Méret oszlopban látható.

  10. Ha ellenőrizte, hogy valóban szinkronizálni szeretné-e az összes felsorolt mappát, kattintson az Alkalmaz gombra.

    Ha 500 MB-nál nagyobb méretű mappát jelölt ki, folytatás előtt figyelmezteti a rendszer.

5.0 A számítógépen tárolt Filr-fájlok megtekintése

  1. Kattintson a Filr ikonra a menüsávon, és válassza a Filr-mappa megnyitása parancsot.

A Filr mappa közvetlenül a fájlrendszerből is elérhető. A Filr-mappa a Places/felhasználóazonosító könyvtárban található.

Az alapértelmezett elérési út módosítása: A Filr által szinkronizált fájlok helyi példányát tároló mappa helyének módosítása.

A munkaállomás és a Filr közötti fájlszinkronizáció részletei: A szinkronizálási mechanizmus.

6.0 Fájlok kézi szinkronizálása

A Filr és a számítógép között kézzel is szinkronizálhatók a fájlok, ha nem szeretné megvárni a következő ütemezett szinkronizációt. A fájlokat be kell zárni a szinkronizáláshoz.

Az összes fájl kézi szinkronizálása:

  1. Kattintson a Filr ikonra a menüsávon, és válassza a Szinkronizálás kezdése parancsot.

Egyetlen fájl kézi szinkronizálása:

  1. Nyissa meg a módosítani kívánt fájlt tartalmazó mappát, és jelölje ki a fájlt.

  2. Az Option billentyűt lenyomva tartva kattintson a fájlra, és válassza a Szinkronizálás kezdése parancsot.

7.0 A Filr megnyitása böngészőben az asztali Filr alkalmazásból

A Novell Filr webböngészős felület az asztali Filr alkalmazásból is megnyitható.

  1. Kattintson a Filr ikonra a menüsávon, és válassza A Filr az interneten parancsot.

8.0 Hozzászólás fájlokhoz és hozzászólások megtekintése

  1. Tallózással keresse meg azt a fájlt, amelynek hozzászólásai érdeklik, vagy amelyhez szeretne hozzászólni.

  2. Az Option billentyűt lenyomva tartva kattintson a fájlra, és válassza a Hozzászólások parancsot.

    Megjelenik a Filr-hozzászólások párbeszédablak, benne pedig a fájlhoz tartozó összes létező hozzászólás.

  3. A hozzászólásmezőben megfogalmazhatja hozzászólását, amit a Küldés gombra kattintva küldhet el.

    – vagy –

    Ha egy már meglévő hozzászólásra szeretne válaszolni, kattintson a mellette megjelenő Válasz ikonra , majd a Küldés gombra.

9.0 Fájl vagy mappa megosztása

  1. Tallózással keresse meg a megosztandó fájlt vagy mappát.

  2. Az Option billentyűt lenyomva tartva kattintson a keresett fájlra vagy mappára, és válassza a Megosztás parancsot.

    Ekkor megjelenik a Filr-megosztás párbeszédablak.

    Ha éppen szinkronizálás van folyamatban, vagy a címjegyzék gyorsítótárazása zajlik, a Filr-megosztás párbeszédablak nem feltétlenül azonnal jelenik meg.

  3. A Felhasználó, csoport vagy e-mail hozzáadása mezőbe kezdje el beírni annak a felhasználónak vagy csoportnak a nevét, akivel az adott elemet meg szeretné osztani, és amikor a név megjelenik a legördülő listában, kattintson rá.

    – vagy –

    Adja meg annak a külső felhasználónak a teljes e-mail címét, akivel az adott elemet meg szeretné osztani, és nyomja le az Enter billentyűt.

  4. (Nem kötelező lépés:) Minden további felhasználóra ismételje meg a Lépés 3 műveleteit.

  5. (Szituációfüggő:) Ha módosítani szeretné egy adott felhasználó hozzáférési beállításait:

    1. Válassza ki az érintett felhasználó nevét a Megosztási partnerek szakaszban.

    2. Az alábbi hozzáférési beállításokat módosíthatja:

      Hozzáférés: Választhat az Olvasó, Szerkesztő és Közreműködő hozzáférési szintek közül. (A Közreműködő hozzáférési szint csak mappáknál jelenik meg.)

      Lejárat: Megadhatja, mikor járjon le a megosztás érvényessége.

      A megosztások érvényessége vagy lejárata a napok száma szerint és határidőre is beállítható – előbbi esetben az érvényességi idő beállításának pillanatától számított 24 óra lesz az első nap és így tovább, míg utóbbi esetben a lejáratra választott napon már nem lesz érvényes a megosztás.

      Belső felhasználók: Engedélyezhető az is, hogy akikkel megosztja az anyagot, azok más belső felhasználókkal szintén megoszthassák.

      Külső felhasználók: Szintén engedélyezhető, hogy akikkel megosztja az anyagot, azok külső felhasználókkal is megoszthassák.

      Nyilvános: Engedélyezhető még továbbá, hogy akikkel megosztja az anyagot, azok megoszthassák a nyilvánossággal.

      Megjegyzés: Ebben a mezőben egy megjegyzést írhat azoknak, akikkel megosztja az anyagot. A megjegyzést csak azok olvashatják, akikkel meg van osztva az anyag.

  6. (Szituációfüggő:) Ha egyszerre több felhasználó hozzáférési beállításait szeretné módosítani:

    1. Tartsa lenyomva a Command billentyűt, és közben a Megosztási partnerek szakaszban jelölje ki az érintett felhasználókat.

    2. Az alábbi hozzáférési beállításokat módosíthatja. (A meg nem adott hozzáférési beállítások esetén az egyes felhasználók jelenleg érvényes saját hozzáférési beállításai maradnak érvényben. A megadott hozzáférési beállítások azonban minden kijelölt felhasználónál érvénybe lépnek.)

      Hozzáférés: Választhat az Olvasó, Szerkesztő és Közreműködő hozzáférési szintek közül. (A Közreműködő hozzáférési szint csak mappáknál jelenik meg.)

      Lejárat: Megadhatja a megosztás lejáratának napját.

      Belső felhasználók: Engedélyezhető az is, hogy akikkel megosztja az anyagot, azok más belső felhasználókkal szintén megoszthassák.

      Külső felhasználók: Szintén engedélyezhető, hogy akikkel megosztja az anyagot, azok külső felhasználókkal is megoszthassák.

      Nyilvánosság: Engedélyezhető még továbbá, hogy akikkel megosztja az anyagot, azok megoszthassák a nyilvánossággal.

      Megjegyzés: Ebben a mezőben egy megjegyzést írhat azoknak, akikkel megosztja az anyagot. A megjegyzést csak azok olvashatják, akikkel meg van osztva az anyag.

  7. (Nem kötelező lépés:) A Nyilvánossá tétel ikonra kattintva a nyilvánosság számára is elérhetővé teheti az anyagot. A Megosztási partnerek szakaszban válassza ki az előbb felvett Minden felhasználó nevű felhasználót, és állítsa be a nyilvánosságnak biztosítandó hozzáférési beállításokat.

  8. (Nem kötelező lépés:) Az Értesítés szakaszban kattintson a legördülő listára, és válasszon a következő értesítési beállítások közül:

    Nincs: Ha ezt a beállítást választja, a rendszer nem generál értesítéseket.

    Minden címzett: A megosztott elem megosztási listáján szereplő felhasználók és csoporttagok mindegyike kap értesítést.

    Csak az újonnan felvett címzettek: Csak azok a felhasználók kapnak értesítést, akikkel a jelen eljárás során készül megosztani az elemet.

    Új és módosított címzettek: A rendszer ebben az esetben csak azoknak a felhasználóknak és csoporttagoknak küld értesítést, akiknek hozzáférési jogaik módosulnak a jelen művelet részeként, illetve akik most kapnak hozzáférési jogot.

  9. Kattintson a Mentés gombra.

10.0 Egy fájl vagy mappa Filr-tulajdonságainak megjelenítése

A fájlokhoz és mappákhoz tartozó következő Filr-tulajdonságok tekinthetők meg:

  • Fájlnév

  • Fájl elérési útja (ez a fájl vagy mappa Filr rendszeren belüli elérési útja)

  • Fájl mérete (csak fájlokra vonatkozik, mappákra nem)

  • A fájlt vagy mappát létrehozó felhasználó

  • A fájl vagy mappa létrehozási dátuma

  • A fájl vagy mappa módosítási dátuma

  • A fájlt megosztó felhasználó

  • Azok a felhasználók, akikkel a fájl meg van osztva

Egy fájl vagy mappa Filr-tulajdonságainak megjelenítése:

  1. Az Option billentyűt lenyomva tartva kattintson arra a fájlra vagy mappára, melynek a Filr-tulajdonságait szeretné megjeleníteni.

  2. Kattintson a Filr-információ parancsra.

    A Filr-információ párbeszédablakban megjelennek a fájl vagy mappa Filr-tulajdonságai.

  3. (Nem kötelező lépés:) Ha van jogosultsága a fájl vagy mappa megosztásához, a Megosztás elemre kattintva megnyithatja a Filr-megosztás párbeszédablakot.

11.0 Legutóbbi tevékenységek megtekintése

Lehetősége van megtekinteni az asztali Filr alkalmazásban legutóbb lezajlott tevékenységeket és eseményeket. Megtekintheti például a mappák utolsó Filr általi szinkronizálásának dátumát és időpontját, a módosult fájlok körét, valamint a szinkronizálási problémákat.

A legutóbbi tevékenységek megtekintése:

  1. Kattintson a Filr ikonra a menüsávon, és válassza a Filr-konzol megnyitása parancsot.

  2. Kattintson a Legutóbbi tevékenységek fülre.

12.0 Rendszerszintű riasztások megtekintése

Az asztali Filr alkalmazás időnként különböző értesítéseket jeleníthet meg bizonyos eseményekről. Ezek közé tartozik többek között a szoftverfrissítések megjelenése, a jelszavak lejárta és a kiszolgálók leállása.

Ha vannak ilyen aktív rendszerszintű értesítések, egy információs jel villog a Filr ikonon.

A rendszerszintű riasztások megtekintése:

  1. Kattintson a Filr ikonra a menüsávon, és válassza a Filr-konzol megnyitása parancsot.

  2. Kattintson a Rendszerszintű riasztások fülre.

13.0 A Filr által szinkronizált fájlok helyi példányát tároló mappa helyének módosítása

A Filr alapértelmezés szerint a helyi gép /Users/felhasználóazonosító/Filr mappájába helyezi a szinkronizált fájlokat.

Az asztali Filr alkalmazás kezdeti beállításakor megadhatja a telepítési mappa helyét a fájlrendszerben. Ezt a Filr-mappát a későbbiekben bármikor megváltoztathatja.

MEGJEGYZÉS:Nem célszerű több számítógép által is elérhető hálózati mappát választani a szinkronizált fájlok tárolására. Az ilyen mappákba helyezett Filr-mappák esetén szinkronizációs problémák merülhetnek fel, ha a számítógépek valamelyikéről elért Filr-fájlok nincsenek szinkronban egymással és a Filr-kiszolgálón tárolt változattal.

A Filr-mappa áthelyezése:

  1. Győződjön meg arról, hogy a Filr mappa egyetlen fájlja sincs megnyitva.

  2. Kattintson a Filr ikonra a menüsávon, és válassza a Filr-konzol megnyitása parancsot.

  3. Az Általános beállítások fülre és a Tallózás gombra kattintva jelölje ki a Filr-mappa új helyét a fájlrendszerben.

  4. Kattintson a Megnyitás, majd az Alkalmaz gombra.

  5. A Filr-mappa áthelyezéséhez kattintson a Folytatás elemre.

14.0 Az asztali Filr alkalmazásban beállított Filr-fiókadatok módosítása

Az asztali Filr alkalmazás kezdeti beállításakor meg kell adnia a Filr-kiszolgáló adatait, valamint az ennek elérésére szolgáló fiókadatokat.

Az asztali Filr alkalmazás által használt fiókadatok és Filr-kiszolgálói adatok később is bármikor módosíthatók:

  1. Kattintson a Filr ikonra a menüsávon, és válassza a Filr-konzol megnyitása parancsot.

  2. Kattintson a Fiókadatok fülre a Novell Filr Konzol ablakban.

  3. Adja meg a következő adatokat:

    Fiók neve: Ebben a mezőben egy informatív nevet adhat Filr-fiókja számára. A fájlrendszerbeli felhasználói könyvtárában egy ilyen nevű mappa fog létrejönni.

    Kiszolgáló URL-címe: Ebben a mezőben a számítógéppel szinkronizálandó fájlokat tároló Filr-portál webcímét kell megadni. Példa: https://Filr.cegnev.com.

    A Filr rendszer beállításától függően előfordulhat, hogy meg kell adnia a portszámot is. Példa: https://Filr.cegnev.com:8443.

    Felhasználónév: Adja meg a Filr-portálon bejelentkezésre használt Filr-felhasználónevét.

    Jelszó: Adja meg a Filr-portálon bejelentkezésre használt Filr-fiókja jelszavát.

    Jelszó megjegyzése: A jelölőnégyzetet bejelölve az asztali Filr alkalmazás megjegyzi a jelszavát.

    A Filr rendszergazdái letilthatják ezt a funkciót.

  4. Kattintson az Alkalmaz gombra.

15.0 Adatkvóta megtekintése

A Novell Filr rendszergazdái adatkvótákat állíthatnak be a Filr-portálon tárolt adatok mennyiségének korlátozására. Az adatkvóták Filr-rendszergazdák általi engedélyezéséről a Novell Filr 1.0.1 felügyeleti útmutatójában, A lemezterület adatkvótákon és fájlkorlátozásokon keresztüli felügyelete című szakaszban olvashat.

Ha a Filr-portálon engedélyezettek az adatkvóták, fontos tisztában lenni azzal, hogy mi számít bele az adatkvótába, hogy milyen típusú adatkvóták léteznek, valamint hogy hogyan tekintheti meg az adatterület-felhasználás aktuális mértékét, ezzel időben információt szerezve a kvóta várható beteléséről. Ha elérte a kvótában meghatározott méretet, a Filr lehetővé teszi a korábban törölt fájlok és mellékletek végleges törlését.

15.1 Az adatkvóták szerepe

Az adatkvóták korlátozzák az egyes felhasználók által a Filr-portálon tárolható adatok mennyiségét. A hálózati mappákban tárolt fájlok (beleértve a saját könyvtára fájljait is) mérete nem számít bele a kvótába.

15.2 Adatkvóta megtekintése

Az adatkvóták használata nincs beállítva minden Filr-portálon. Ha az ebben a szakaszban ismertetett módon nem tudja megtekinteni adatkvótáit, a Filr rendszergazdái nem állítottak be adatkvótát a Filr-portálon.

Az adatkvóta megtekinthető az asztali alkalmazásból:

  1. Kattintson a Filr ikonra a menüsávon.

  2. Kattintson a Filr-konzol megnyitása parancsra.

  3. Kattintson a Fiókadatok fülre a Novell Filr Konzol ablakban.

    Ekkor megjelenik az adatkvóta, valamint a jelenleg felhasznált terület. Emellett a maximális fájlméret is látható: ennél nagyobb fájlokat nem tud feltölteni a Filr-portálra.

Az adatkvóták Filr webalkalmazásbeli kezeléséről a Novell Filr 1.0.1 webalkalmazás felhasználói kézikönyvében, az Adatkvóta kezelése című szakaszban olvashat.

16.0 A szinkronizációs problémák értelmezése és megszüntetése

A szinkronizációs problémák túlnyomó többsége megoldható a Filr Konzol Függő módosítások lapján. A részletes vizsgálatokat igénylő esetekben tanulmányozhatja az asztali alkalmazás naplóit.

16.1 Függőben levő műveletek értelmezése

A rendszer használata során az alábbi ikonokkal jelölt szinkronizálási problémák merülhetnek fel:

: Feltöltési hiba.

: Feltöltési figyelmeztetés.

: Letöltési hiba.

: Letöltési figyelmeztetés.

: Feltöltési és letöltési hiba.

: Feltöltési és letöltési figyelmeztetés.

: Az ügyfél még nem próbálta meg feltölteni vagy letölteni a fájlt.

Ha nem tudja pontosan, miért nem töltődik fel vagy le egy dokumentum, tekintse meg a legfrissebb eseményeket. Ennek módja: Legutóbbi tevékenységek megtekintése.

16.2 Dokumentumok közötti ütközések feloldása

Ha egy dokumentumot egyszerre több gépen módosítanak, ütközések léphetnek fel.

A dokumentumütközések feloldásának módja:

  1. Kattintson a Filr ikonra a menüsávon.

  2. Kattintson a Filr-konzol megnyitása parancsra.

  3. Kattintson a Függő módosítások fülre.

  4. Kattintson a Feloldás hivatkozásra a rendezni kívánt ütközés mellett:

    Saját verzió megtartása: A Filr-kiszolgálón lévő fájl cseréje a saját (helyi) verzióval.

    Kiszolgálói verzió megtartása: A saját (helyi) fájl törlése, és helyette a Filr-kiszolgálón lévő verzió letöltése.

    Mindkét fájl megtartása: Ebben az esetben a Filr-kiszolgálón lévő verzió marad az eredeti fájl, a fájl saját verzióját pedig átnevezi a rendszer.

16.3 Az asztali Filr alkalmazás naplófájljainak megtekintése

Ha egyes Filr-fájlok a várakozásaival ellentétben nem töltődnek le a gépére, vagy más szokatlan jelenséggel találkozik, a filr.log naplófájlban tájékozódhat a problémáról.

  1. Kattintson a Finder ikonra a menüsávon, és válassza az Ugrás > Segédprogramok lehetőséget.

  2. Kattintson duplán a Konzol elemre.

  3. Keresse meg a naplólistát a konzol bal oldalán elhelyezkedő navigációs ablaktáblán. Ha nem jelenik meg a naplólista, kattintson a Nézet > Naplólista lehetőségre a menüsávon.

  4. A Fájlok szakaszban nyissa meg a ~/Library/Logs, a Novell, majd a Filr mappát, és válassza a filr.log naplófájlt.

    Ha a filr.log fájl mérete eléri az 1 MB-ot, a régebbi adatok a filr.log.1, a filr.log.2 és a filr.log.3 nevű fájlba kerülnek.

17.0 Az asztali Novell Filr alkalmazás eltávolítása

Ha teljes mértékben el szeretné távolítani az asztali Filr alkalmazást, kövesse az alábbi részek utasításait:

17.1 Az alkalmazás törlése

  1. Helyezze a lomtárba az /Applications/Novell Filr mappát.

17.2 A Filr metaadatainak törlése

Az asztali Filr alkalmazás metaadatait kézzel kell törölni a /Users/felhasználónév/Library/Application Support/Novell/Filr mappából.

Mivel a Library könyvtár általában rejtett, az alábbi lépéseket is végre kell hajtani:

  1. Kattintson a Finder ikonra a menüsávon, és válassza az Ugrás > Ugrás mappára lehetőséget.

  2. Adja meg a ~/Library mappanevet, és kattintson az Ugrás gombra.

  3. Kattintson duplán az Application Support mappára.

  4. Kattintson duplán a Novell mappára.

  5. Helyezze a lomtárba a Filr mappát.

17.3 Az asztali Filr alkalmazás naplófájljainak törlése

Törölnie kell a Filr /Users/felhasználónév/Library/Logs/Novell/Filr mappában tárolt naplófájljait is.

Mivel a Library könyvtár általában rejtett, az alábbi lépéseket is végre kell hajtani:

  1. Kattintson a Finder ikonra a menüsávon, és válassza az Ugrás > Ugrás mappára lehetőséget.

  2. Adja meg a ~/Library mappanevet, és kattintson az Ugrás gombra.

  3. Kattintson duplán a Logs mappára.

  4. Kattintson duplán a Novell mappára.

  5. Helyezze a lomtárba a Filr mappát.

17.4 A Finder beépülő modul törlése

  1. Kattintson a Finder ikonra a menüsávon, és válassza az Ugrás > Ugrás mappára lehetőséget.

  2. Adja meg a /Library/ScriptingAdditions mappanevet, és kattintson az Ugrás gombra.

  3. Helyezze a FilrFinderPluginLaunch.osax fájlt a lomtárba.

17.5 Hitelesítő adatok törlése

  1. Kattintson az Alkalmazások > Segédprogramok > Kulcslánc elérése lehetőségre.

  2. Töröljön minden Novell Filr kifejezéssel kezdődő jelszóbejegyzést.

17.6 A Lomtár kiürítése

  1. A Filr alkalmazás, a metaadatok, a naplófájlok és a hitelesítő adatok törlése után törölje a lomtárat: kattintson duplán a Lomtár ikonra, és válassza az Ürítés parancsot.

18.0 Ismert problémák

Az ismert problémákat az asztali Novell Filr alkalmazás bétaverziójának fontos fájlja sorolja fel.

19.0 Jogi nyilatkozat:

Copyright © 2013–2014 Novell, Inc. Minden jog fenntartva. A kiadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül a kiadvány sem részben, sem egészében nem reprodukálható, nem fénymásolható, nem tárolható dokumentum-visszakereső rendszerben, és nem továbbítható. A Novell védjegyeiről a Novell védjegyeinek és szolgáltatásvédjegyeinek weblapján tájékozódhat. Minden más védjegy a jogtulajdonosának tulajdona.