Novell kezdőlap

Sajtószoba

Sajtóközlemény

pressimg

A Dell is csatlakozott a Novell SUSE Appliance Programjához

A SUSE Appliance Program keretében kialakított SUSE Studio™ eszköz az iparág legsikeresebb webalapú szoftver/hardverkészülék-építő eszköze, amelynek több mint 100 000 regisztrált felhasználója 651 000 készüléket hozott létre eddig világszerte

Az IDC előrejelzése szerint a szoftverkészülékek piaca növekszik, 2011-ben lépi át az egymilliárd dolláros küszöböt, 2014 első negyedévében pedig már 3,7 milliárd dolláros forgalmú lesz

BUDAPEST
2011. február 3.

A Novell bejelentette, hogy a Dell is csatlakozott a Novell SUSE® Appliance Program kezdeményezéshez. Az együttműködés célja, hogy a Dell márkájú szoftverkészülékeknek, azaz az operációs rendszer, a köztes rendszer és az alkalmazás előre beállított, azonnal futtatható együtteseinek széles választékát alakítsák ki, telepítsék és felügyeljék. A megállapodás lehetővé teszi a Dell számára a SUSE Linux Enterprise platformra épülő alkalmazások azonnal telepíthető virtuális vagy hardverkészülékként való szállítását. Az IDC előrejelzése szerint a szoftverkészülékek piaca növekvő pályán van, 2011-ben lépi át az egymilliárd dolláros küszöböt, 2014 első negyedévében pedig már 3,7 milliárd dolláros forgalmú lesz.

„A Novellel való együttműködésnek köszönhetően nem csak szélesíthetjük, de meg is erősíthetjük Linux-termékkínálatunkat” – nyilatkozta Sally Stevens, a Dell platformmarketingért felelős alelnöke. „A szoftverkészülékek SUSE Linux Enterprise platformon történő fejlesztésével ügyfeleink rugalmas és költséghatékony megoldáshoz jutnak az alkalmazások fizikai, virtuális és felhő környezetekbe történő szállítására. Azért a Novell megoldására esett a választásunk, mert egyszerű módszert kínáltak számunkra a szoftverkészülékek csomagolására és szállítására” – tette hozzá Sally Stevens.

A Novell SUSE Appliance Program résztvevőjeként a Dell „plug and play” elven működő készülékeket adhat ki, amelyek segítségével költséghatékonyabbá és egyszerűbbé válik ügyfelei számára az alkalmazások telepítése. A megállapodás keretében a Dell a Novell készülékkészítő és életciklus-kezelő eszközeit felhasználva teljes mértékben támogatott virtuális és hardverkészülékeket építhet, valamint terjesztheti az alkalmazások és az operációs rendszer javításait és frissítéseit.

„A Dell vállalattal már évek óta együtt dolgozunk azon, hogy közös ügyfeleink számára innovatív és robusztus megoldásokat szállíthassunk” – mondta Joe Wagner, a Novell globális partnerkapcsolatokért felelős alelnöke és vezérigazgatója. „Örömünkre szolgál, hogy a Dell tovább erősíti szövetségünket azzal, hogy készülékeit a SUSE Appliance Program keretében hozza létre és telepíti. Ezek a készülékek jelentik a Dell számára a leggyorsabb és legegyszerűbb módszert az optimalizált, teljes mértékben támogatott alkalmazások csomagolására és ügyfelekhez történő eljuttatására” – tette hozzá Joe Wagner.

A SUSE Appliance Programról
A SUSE Appliance Program központi eleme a Novell hosszú távú stratégiájának. A SUSE Linux Enterprise platformra épülő SUSE Appliance Program átalakítja a szoftverszállító vállalatok csomagolási és terjesztési módját, lehetővé téve számukra alkalmazásaik gyors átvitelét a fizikai, virtuális és hálózati felhőre épülő környezetekbe, az értékesítési ciklusidők lerövidítését és új piaci lehetőségek megteremtését.

A vezető független szoftverszállítók és technológiai vállalatok a SUSE Appliance Program széles körű támogatásáról tettek tanúbizonyságot. A program keretében kialakított SUSE Studio™ eszköz az iparág legsikeresebb webalapú készülék-építő eszköze, amelynek több mint 100 000 regisztrált felhasználója 651 000 készüléket hozott létre világszerte. A SUSE Studio elnyerte a 2010. évi legjobb új termék, illetve szolgáltatás amerikai üzleti díját (American Business Award for Best New Product or Service) a számítógépes hardverek és szolgáltatások területén, az eWeek 2009. évi nagyvállalati informatikai termék (Enterprise IT Product of the Year) díját és döntőbe került a 2010-es SIIA CODiE Awards versenyében.

A SUSE Appliance programról a www.novell.com/appliances oldalon található további információ. A Novell és a Dell partnerkapcsolatáról a www.novell.com/partners/dell/ oldalon olvashat bővebben.

A Novellről
A Novell Inc. (Nasdaq: NOVL) a vállalati szoftvermegoldások egyik vezető szállítója. A Novell kiemelt területein – Linux, Biztonság, Rendszerfelügyelet – a munkaállomásoktól az adatközpontokig teljes körű megoldásokat kínál. Termékeivel, hazai konzultációs részlegével és partnereivel segíti a Novell ügyfeleit a kritikus fontosságú üzleti alkalmazások biztonságos, költséghatékony, és megbízható üzemeltetésében a fizikai, virtuális és felhő alapú környezetekben egyaránt. További információért kérjük, látogasson el a http://www.novell.hu weboldalra.

Sajtókapcsolat - Novell

Jekler Rudolf
Kommunikációs vezető
Novell Magyarország
+36-1-489-4600
+36-20-9675-565

Visszahívás kérése

Submit a service request

* Required Fields

First Name is a required field
Last Name is a required field
Email is a required field
Company is a required field
Phone is a required field
City is a required field
Country is a required field
Address is a required field
Zip/Postal Code is a required field
State is a required field
Comments is a required field

Read our Privacy Policy.

Request a Call

© 2014 Novell