Oktatás


Oktatási partnerek

Novell® Academic Training partnerkapcsolatok – Silver Partner program

Az informatikai hallgatóknak egyedi kihívásokkal kell megküzdeniük, amikor felkészülnek a munkába állásra. Az IT-környezetek megváltoztak és jelenleg a legtöbb szervezet a technológiai megoldások több szállítótól származó, kategóriavezető megközelítését részesíti előnyben. A Novell® Academic Training Partner (NATP) program ideális módszer a Linux és más Novell-technológiák oktatására az Ön intézményében.

Versenyelőny a hallgatók számára

Az NATP-program keretében a programban résztvevő oktatók hozzáférést kapnak a csúcskategóriás szoftverekhez, a hallgatók pedig elmélyedhetnek az informatikai ágazat legfejlettebb hálózati és biztonsági megoldásaiban. Az összes anyag, szoftver és támogatás a többi szállító árainak töredékéért vásárolható meg. A Novellel együtt intézménye versenyképes, szerteágazó és élvonalbeli tudást kínálhat a hallgatók számára, akiknek erre van szükségük egy sikeres informatikai karrier elindításához.

Teljes megoldás Önnek és hallgatóinak

A Novell partnereivel, az iparágban komoly elismertségnek örvendő Thomson Course Technology és CompTIA vállalatokkal együtt számos komoly előnyt biztosít:

  • Kedvezményes minősítéseket.
  • Oktatói erőforrásokat: óravázlatok,
  • tanmeneteket, diacsomagokat és számos
  • egyebet.
  • Hallgatói erőforrásokat, például
  • ellenőrzőkérdéseket, labormunkát és más
  • képzési tevékenységeket.
  • Online oktatási lehetőségeket.

A NATP program legfontosabb jellemzői:

  • 100 oktatási felhasználású szoftverlicenc az összes Novell-technológiához.
  • Egyéves ingyenes tagság a CompTIA E2C programjában*.
  • Ingyenes és alacsony költségű, oktatóval zajló és online tanárképzési lehetőségek.
  • Hozzáférés a Novell kiegészítő és marketinganyagaihoz.
  • Akár 85 százalékos kedvezmény az összes Novell közvetlen oktatásból.
  • Az összes Novell minősítő vizsga a hivatalos vizsgahelyeken, 55 dollárért.

A Novell Academic Training Partner program táblázata (2006)

Partnerelőnyök Részletek
CompTIA E2C tagság A résztvevők egyéves ingyenes tagságot kapnak a CompTIA E2C programjában.†
Szoftverlicencek oktatási célra Lássa el hallgatóit mindig a legfrissebb Novell technológiai újdonságokkal: 100 felhasználói licenc az összes Novell szoftverhez.
Kedvezményes vizsgalehetőségek Az összes vizsga 55 dollárért letehető bármely VUE, Prometric vagy Practicum vizsgahelyszínen.
Társintézmények Novell Advanced Training árengedmény Oktassa a Novell-technológiát több létesítményben további díjfizetés nélkül. 50% engedmény a Novell Advanced Technical Training árakból
Kedvezményes tanfolyamok Akár 85% kedvezmény a hallgatók, a tantestület és a személyzet számára a Novell közvetlen tanfolyamaiból.
Márkanév-használati lehetőség Novell Academic Partnerként felhasználhatja a Novell kiegészítő anyagait a hallgatók megnyerésére. Hozzáférést kap a logókhoz, márkajel-használati útmutatókhoz, programfüzetekhez, tanfolyami vázlatokhoz és még számos más egyébhez.
Üdvözlőcsomag A készlet egy Novell táblát, egy osztálytermi molinót, kapcsolati információkat és egyéb adminisztrátori kiképzést tartalmaz.
Webes megjelenés Ismerjék meg Önt a Novell.com-on.
Tanárképzés Segítse tanárait a felkészülésben az ingyenes és alacsony költségű, oktatóval vagy online formában történő tanárképzési lehetőségekkel.
A PartnerNet® portál elérése A Novell partnerek számára rendelkezésre álló összes webes erőforrás hozzáférhetősége.
Havi kommunikáció Legyen naprakész a havi hírlevelekkel, közlésekkel, a Novell-termékekről, tanfolyamokról és egyéb lehetőségekről szóló hírekkel.
Novell Technical előfizetés „Tiszteletjegyes” éves előfizetés a teljes Novell Software Evaluation and Development könyvtárhoz (értéke 299 USD).
Minősített oktatói program Iratkozzon fel költségmentesen erre a kiegészítő programra, hogy elérést kapjon a támogatói fórumokhoz, online oktatásokhoz és oktatói kézikönyvekhez.
Partnerkapcsolatok Kapcsolattartás a többi partnerrel az ötletek megosztásához.
Kedvezményes műszaki támogatás 10 % engedmény az összes műszaki támogatási csomag árából.
Részvétel a vállalati eseményeken Szerezzen jogosultságot a részvételre a Partner Summit eseményen és a területi konferenciákon.
Szemelvények a sikertörténetekből Látogasson el a PartnerNet portálra a partnerek sikertörténeteinek megtekintéséhez, illetve hogy az Öné is idekerülhessen.
Partnertámogatás Ha segítségre van szüksége, akkor lépjen kapcsolatba partnertámogatási csoportunkkal telefonon vagy e-mailben.
A partnerrel kapcsolatos követelmények Részletek
Jelentkezés a partner részéről A partneri jelentkezés és a viszony megújítása online formában érhető el. A jelentkezők jóváhagyása regionális szinten történik.
Képzési ajánlat Kínáljon évente legalább egy Novell-tanfolyamot tudományos fokozatot adó programjában a felvételhez.
Adminisztrátori minősítés A program résztvevői között legyen legalább egy NCTS.
Éves partneri díj Évente 295 USD.
Az osztálytermi munka minőségének mérése A Novell fenntartja magának a jogot, hogy az Ön által tartott
Novell-tanfolyamokról hallgatói értékelést kérhessen.
Hivatalos tanfolyam Csak a Novell vagy egy forgalmazó által engedélyezett tanfolyami anyagot használjon.
Képesített akadémiai intézmény Akkreditáció egyetemként, főiskolaként, szak- vagy magániskolaként, technológiai oktatóközpontként, középiskolaként vagy általános iskolaként.
Maximált képzési óraszám Ne oktassa egyik Novell tanfolyamot sem heti 7 órát meghaladó óraszámban (kivételek engedélyezéséhez hívja a Novellt).
A megfelelő feltételek és kikötések mellett. A részletekért látogasson el a www.novell.com/natp weboldalra.

Flyer (PDF formátumban)

további információ