A DNS segít hozzárendelni egy IP-címet egy vagy több névhez, illetve hozzárendelni egy nevet egy IP-címhez. Linux alatt ezt az átalakítást általában egy speciális szoftver, a bind végzi. Azt a gépet, amelyik ezt az átalakítást végzi névkiszolgálónak (name server) nevezzük. A nevek hierarchikus rendszert alkotnak, és a név egyes elemei pontokkal vannak elválasztva. A névhierarchia egyébként teljesen független a fentebb leírt IP-cím hierarchiától.
Vizsgáljunk meg egy teljes nevet, legyen ez mondjuk a jupiter.example.com. A név a gépnév.tartomány formát követi. A teljes név, az úgynevezett teljes képzésu név ((fully qualified domain name, FQDN), egy gépnévbol és egy tartományrészbol áll (example.com). Ez utóbbinak része a legfelso szintu tartomány (top level domain) vagy TLD (hu).
A TLD-k meghatározása történelmi okok miatt meglehetosen zavarossá vált. Hagyományosan a hárombetus tartományneveket az USA-ban használták. A világ többi részén a kétbetus ISO nemzeti kód volt a szabvány. 2000 óta három betunél hosszabb TLD-ket is létrehoztak, melyek a szakterületek szerinti felosztást célozzák meg (például: .info, .name, .museum).
Az internet korai idoszakában (1990 elott) az /etc/hosts fájlt használták az interneten elérheto gépek neveinek tárolására. Ez azonban hamar használhatatlannak bizonyult, mivel az internetet eléro gépek száma igen gyorsan nott. Éppen ezért egy decentralizált adatbázis készült a gépnevek széles körben elosztott tárolására. Ennek az adatbázisnak, hasonlóan a fentebb említett névkiszolgálóhoz, nem kell az interneten elérheto összes géprol adatokat tartalmaznia, hanem kéréssel fordulhat más névkiszolgálókhoz.
A hierarchia legfelso részén a gyökér névkiszolgálók (root name servers) találhatók. A legfelso szintu tartományokat ezek a gyökér névkiszolgálók kezelik, amelyeket a Network Information Center (NIC) nevu hálózati információs központ muködtet. Minden gyökér névkiszolgáló ismeri az egyes legfelso szintu tartományokért felelos névkiszolgálókat. További információ a legfelso szintu NIC-ekrol a http://www.internic.net címen található.
A DNS jóval többet tud az egyszeru névfeloldásnál. A névkiszolgáló azt is tudja, hogy melyik gép fogadja a teljes tartomány elektronikus leveleit – vagyis melyik a levélcserélo (mail exchanger, MX).
Ahhoz, hogy egy gép megfeleloen fel tudjon oldani egy IP-címet, legalább egy névkiszolgáló IP-címét ismernie kell. Egy ilyen névkiszolgáló egyszeruen megadható a YaST segítségével. Modemes elérés esetén lehet, hogy egyáltalán nem kell kézzel beállítani névkiszolgálót. A betárcsázós (dial-up) protokollon keresztül a szolgáltató automatikusan biztosítja a névkiszolgáló címét a kapcsolat létrejöttekor. Az openSUSE névkiszolgálójának beállítását a Kiszolgálónév és DNS beállítása rész írja le. A saját névkiszolgáló beállításának leírása: Szakasz 22.0, A DNS (tartománynévrendszer, Domain Name System).
A whois protokoll szorosan kapcsolódik a DNS-hez. Ezzel a programmal gyorsan kikeresheto, ki is felelos egy adott tartományért.
MEGJEGYZÉS: MDNS és .local tartománynevek
A .local legfelso szintu tartománynevet a feloldó link-local (adatkapcsolati szinten helyi) tartománynak tekinti. A DNS-kérések a normál DNS-kérések helyett multicast DNS-kérésekként lesznek elküldve. Ha már használja a .local tartományt a névkiszolgáló konfigurációjában, akkor ezt a beállítást ki kell kapcsolni az /etc/host.conf fájlban. Olvassa továbbá el a host.conf kézikönyvoldalt is.
Ha ki akarja kapcsolni az MDNS funkciót telepítés közben, akkor használja a nomdns=1 rendszerindítási paramétert.
További információ a multicast DNS-rol: http://www.multicastdns.org.