Novell Vibe 3.4 – Fontos fájl

2013. július 1.

1.0 A termék áttekintése

A Vibe rendszer bevezetésével kapcsolatos ráfordítások maximális kihasználhatósága érdekében a Novell Vibe 3.4 verzió a külső felhasználókra vonatkozó licencdíjakat is tartalmazza.

Ezek a licencelési változtatások nem csupán azért fontosak, mert külön költség nélkül lehetővé teszik a szervezeten kívüli felhasználók számára is a Vibe webhely elérését, hanem azért is, mert a Vibe szoftver későbbi verziói továbbfejlesztett eszközöket fognak biztosítani a külső felhasználókkal való információmegosztáshoz.

Bizonyos korlátozások érvényesek, további tájékoztatást a végfelhasználói licencszerződés (EULA) tartalmaz.

A Vibe 3.4 különböző hibajavításokat is tartalmaz.

2.0 Vibe rendszerkövetelmények

A Novell Vibe 3.4 rendszerkövetelményeit (köztük a Vibe mobil kezelőfelületéhez hozzáférő mobil eszközökre vonatkozó követelményeket a Vibe System Requirements (Vibe rendszerkövetelmények) című rész tartalmazza (Novell Vibe 3.4 Installation Guide [Novell Vibe 3.4 telepítési kézikönyv]).

3.0 Telepítési utasítások Linux esetén

  1. Győződjön meg róla, hogy az a Linux kiszolgáló, amelyre telepíteni szeretné a Novell Vibe szoftvert, megfelel a rendszerkövetelményeknek.

  2. Ha jelenleg fut webkiszolgáló a Vibe-kiszolgálón, állítsa le, illetve lehetőleg tiltsa is le.

  3. Hozzon létre vagy válasszon ki egy nem „root” Linux-felhasználót és csoportot a Vibe-könyvtárak és -fájlok tulajdonosának, illetve a Vibe szoftver futtatásához.

  4. Töltse le a Vibe szoftvert a Linux-kiszolgáló egy ideiglenes könyvtárába. A Vibe szoftver a Novell letöltési webhelyén érhető el letöltésre.

  5. Egy terminálablakban váltson rendszergazda módba a su - parancs és a „root” jelszó beírásával.

  6. Váltson arra az ideiglenes könyvtárra, ahová a Vibe 3.4 tar-fájlt letöltötte, majd bontsa ki a fájlt a következő parancs használatával:

    tar xvf novell-vibe-3.4.0.linux.tar

  7. Abban a könyvtárban, ahová letöltötte és kibontotta a Vibe szoftvert, indítsa el a Vibe telepítőprogramját a következő parancs beírásával:

    ./installer-teaming.linux

A telepítésre vonatkozó teljes körű útmutatás: Novell Vibe 3.4 Installation Guide (Novell Vibe 3.4 telepítési kézikönyv).

4.0 Telepítési utasítások Windows esetén

  1. Győződjön meg róla, hogy az a Windows-kiszolgáló, amelyre telepíteni szeretné a Novell Vibe szoftvert, megfelel a rendszerkövetelményeknek.

  2. Jelentkezzen be a Windows-kiszolgálóra rendszergazda jogokkal.

  3. Ha jelenleg fut webkiszolgáló a Vibe-kiszolgálón, állítsa le, illetve lehetőleg tiltsa is le.

  4. Töltse le a Vibe szoftvert a Windows-kiszolgáló egy ideiglenes könyvtárába. A Vibe szoftver a Novell letöltési webhelyén érhető el letöltésre.

  5. A Windows Intézőben tallózzon arra a könyvtárra, amelybe a Vibe szoftvert mentette és kicsomagolta, majd kattintson duplán az installer-teaming.exe fájlra a Vibe telepítőprogramjának elindításához.

A telepítésre vonatkozó teljes körű útmutatás: Novell Vibe 3.4 Installation Guide (Novell Vibe 3.4 telepítési kézikönyv).

5.0 Frissítési problémák

5.1 Vibe 3.x verziójú rendszer frissítése

A Vibe 3, Vibe 3.1 vagy Vibe 3.2 verzióról lehet frissíteni a Vibe 3.3 verzióra. A Vibe 3.4 verzióra történő frissítéshez előbb a Vibe 3.3 verzióra kell frissíteni. Az adatbázist a szoftvertől külön kell frissíteni. További információ: Update (Frissítés), Novell Vibe 3.4 Installation Guide (Novell Vibe 3.4 telepítési kézikönyv).

5.2 Teaming 2.1 rendszer frissítése

Teaming 2.1 vagy korábbi verziójú rendszerről való frissítés esetén előbb a Novell Vibe 3 verzióra kell elvégezni a frissítést, csak ezt követően lehet frissíteni előbb a Vibe 3.3, majd a Vibe 3.4 verzióra. A Novell Vibe 3 rendszerre való frissítésről a Novell Vibe 3 Installation Guide (Novell Vibe 3 telepítési kézikönyv) „Update” (Frissítés) című része tartalmaz tudnivalókat.

5.3 A Vibe keresési indexének újraindexelése

A mellékletek fájlméretével kapcsolatos probléma orvoslása miatt a Vibe 3.3 verzióra történő frissítés után újra kell indexelni a keresési indexet, hogy a mellékletek mérete helyesen jelenjen meg. A keresési index újraindexeléséről további tudnivalókat a Resetting Your Definitions (A definíciók alaphelyzetbe állítása) című szakasz tartalmaz az Update (Frissítés) című részben (Novell Vibe 3.4 Installation Guide [Novell Vibe 3.4 telepítési kézikönyv]).

5.4 Kompatibilitási problémák az indexkiszolgálók között nagy rendelkezésre állású rendszer frissítésekor

A nagy rendelkezésre állású Vibe rendszer korábbi verzióról Vibe 3 vagy újabb verzióra való frissítésekor az aktuálisan meglévő halasztott naplórekordok inkompatibilissé válnak egymással.

Annak érdekében, hogy a Vibe 3 vagy újabb verzióra való frissítés során ne forduljanak elő inkompatibilitási problémák a halasztott frissítések naplóival, a verziófrissítés végrehajtása előtt törölnie kell az összes halasztott frissítési naplót.

A halasztott frissítési naplók törlésére vonatkozó tudnivalók: Performing Maintenance on a High Availability Lucene Index (Karbantartás végrehajtása nagy rendelkezésre állású Lucene-indexen), Novell Vibe 3.4 Administration Guide (Novell Vibe 3.4 rendszergazdai kézikönyv).

5.5 Frissítéskor nem maradnak meg a manuálisan megadott gyorsítótárazási beállítások.

Ha a Vibe gyorsítótárán teljesítmény jellegű finomhangolást végzett, gyorsítótárazási problémákat tapasztalhat azt követően, hogy egy korábbi verzióról a Vibe 3 vagy újabb verzióra frissít, amennyiben módosította a következő konfigurációs fájlok valamelyikét:

  • ehcache-hibernate.xml (egykiszolgálós Vibe-környezet)

  • ehcache-hibernate-clustered.xml (fürtözött Vibe-környezet)

A problémák csak abban az esetben fordulnak elő, ha a fenti fájlok valamelyikét módosította, mivel a Vibe szoftver frissítése felülírja ezeket a fájlokat.

A tapasztalható problémák attól függően eltérőek, hogy egykiszolgálós vagy fürtözött Vibe-környezetről van szó.

Ha az ehcache-hibernate.xml fájlt az egyetlen Vibe-kiszolgáló gyorsítótárazási teljesítményének optimalizálása érdekében módosította, a Vibe szoftver frissítése után a gyorsítótárazási teljesítményben esetleg csökkenést figyelhet meg.

Ha az ehcache-hibernate-clustered.xml fájlt a fürtözött környezet konfigurálása céljából módosította, azt tapasztalhatja, hogy a Vibe-webhelyre felvett elemek nem minden esetben láthatók, vagy egyéb módon mutatnak hibás működést. Ennek oka az, hogy az információk gyorsítótárazása és szinkronizálása nem megfelelően történik meg a különböző Vibe-kiszolgálókon.

Frissítési után gyorsítótárazási problémák megoldása:

  1. Módosítsa az ehcache-hibernate.xml fájlt vagy az ehcache-hibernate-clustered.xml fájlt, hogy a Vibe szoftver frissítése előtti állapotot tükrözze.

    A fájlokat a következő könyvtárak tartalmazzák:

    Linux:

    /opt/novell/teaming/apache-tomcat/
                               webapps/ssf/WEB-INF/classes/config
    

    Windows:

    c:\Program Files\Novell\Teaming\apache-tomcat\
                               webapps\ssf\WEB-INF\classes\config
    

    Ha látni szeretné, hogyan néztek ki a fájlok a Vibe szoftver frissítése előtt, a biztonsági mentési könyvtárakban, a következő helyeken megnézheti őket:

    Linux:

    /opt/novell/teaming/teaming-backup/
                              ssf/WEB-INF/classes/config
    

    Windows:

    c:\Program Files\Novell\Teaming\teaming-backup\
                              ssf\WEB-INF\classes\config
    

    FONTOS:A biztonsági másolat fájljait csak kiindulási alapként használja. Ne cserélje le a teljes ehcache-hibernate.xml fájlt vagy ehcache-hibernate-clustered.xml fájlt a biztonsági mentési könyvtárban található fájlokkal. Az új fájlok fontos új beállításokat tartalmaznak, amelyeket meg kell őrizni. Kézzel kell megadnia minden testreszabást, amely a régi fájlokban megtalálható volt.

  2. (Feltételes lépés) Fürtözött Vibe-környezet esetében, amennyiben módosítania kell az ehcache-hibernate-clustered.xml fájlt, ügyeljen arra, hogy a hostName, a multicastGroupAddress és a multicastGroupPort tulajdonságok értékei helyesen szerepeljenek az új ehcache-hibernate-clustered.xml fájlban.

  3. Mentse a konfigurációs fájlokban végrehajtott változtatásokat, majd indítsa újra a Vibe szoftvert.

5.6 Korábbi Vibe-verzióról a Vibe 3.3 verzióra való frissítéskor jelentkező problémák

5.6.1 A Vibe webhely definícióinak alaphelyzetbe állítása

Amikor korábbi verzióról frissít a Vibe 3.3 verzióra, célszerű visszaállítania a Vibe webhely definícióit, amennyiben azt szeretné, hogy a mappa- és munkaterület-definíciókban a továbbiakban ne szerepeljen az Arculat elem. Ez az elem már nem hasznos, és esetleg összezavarhatja a felhasználókat. A mappák vagy munkaterületek védjegyzése most a következő fejezetben ismertetett módon történik: Branding a Folder or Workspace (Mappa vagy munkaterület védjegyzése), Novell Vibe 3.4 Advanced User Guide (Novell Vibe 3.4 haladó felhasználói kézikönyv).

A definícióknak a Vibe rendszerben történő alaphelyzetbe állításáról további tudnivalókat a Resetting Your Definitions (A definíciók alaphelyzetbe állítása) című szakasz tartalmaz az Update (Frissítés) című részben (Novell Vibe 3.4 Installation Guide [Novell Vibe 3.4 telepítési kézikönyv]).

5.6.2 A Vibe keresési indexének újraindexelése

A Vibe 3.4 verzióra való frissítést követően a keresési indexet újra kell indexelni. További tudnivalókat a Resetting Your Definitions (A definíciók alaphelyzetbe állítása) című szakasz tartalmaz az Update (Frissítés) című részben (Novell Vibe 3.4 Installation Guide [Novell Vibe 3.4 telepítési kézikönyv]).

5.7 Az új verzióra való frissítést követő teljesítménybeli problémák

A Vibe rendszer új verzióra való frissítése után teljesítménybeli problémákat tapasztal a Vibe rendszerben való kezdeti navigálás során. Ennek oka az, hogy a frissítés után a Vibe rendszernek le kell fordítania a JSP-fájlokat.

Ezek a teljesítménybeli problémák a Vibe-webhely későbbi felkeresései során már nem jelentkeznek.

5.8 Munkafolyamat egyéni állapota esetén a gyári munkafolyamat-definíciók nem állíthatók alaphelyzetbe.

Amikor a munkafolyamat-definíciókat a Novell Vibe 3.4 Installation Guide (Novell Vibe 3.4 telepítési kézikönyv) Update (Frissítés) című részében található Resetting Your Definitions (A definíciók alaphelyzetbe állítása) című szakasz alapján alaphelyzetbe állítja, általános hibaüzenet tájékoztatja arról, hogy a rendszergazdához kell fordulnia, amennyiben egy gyári munkafolyamathoz (ilyen például a Tennivaló munkafolyamat) egyéni állapotot adott hozzá, és jelenleg van bejegyzés ebben az egyéni állapotban.

Ha egyidejűleg több definíciót próbál alaphelyzetbe állítani, és a gyári munkafolyamat nem áll alaphelyzetbe emiatt a probléma miatt, az összes definíciónál sikertelen lesz az alaphelyzetbe állítás.

6.0 Telepítési problémák

6.1 A Vibe-kiszolgálónak és a Lucene-kiszolgálónak ugyanazt a JDK rendszert kell használnia

Ha a Vibe és a Lucene indexe külön kiszolgálón van, mindkét kiszolgálóhoz ugyanazt a JDK rendszert kell használni. Az eltérő JDK rendszerek használata nemkívánatos működést eredményez, például nem hozhatók létre naptári bejegyzések.

6.2 A felhasználónevekre és a jelszavakra vonatkozó karakterkorlátozások

Ne használjon speciális vagy kétbájtos karaktereket a Novell Vibe felhasználóneveiben és jelszavaiban. Ez vonatkozik az LDAP-címtárból a Vibe rendszerben szinkronizált felhasználónevekre és jelszavakra is.

Ezt a korlátozást a Vibe által a hitelesítéshez használt nyílt forráskódú Spring Security rendszer és olyan különböző (egyszerű és űrlapalapú hitelesítési módszerek) kombinációja okozza, amelyet az egyszeri bejelentkezéses termékek (pl. Novell Authentication Manager), a Webszolgáltatások vagy a WebDAV használnak. Minden kombináció esetében kizárólag az ASCII karakterek értelmezése problémamentes.

6.3 A felhasználónevekben szereplő karakterekre vonatkozó korlátozások LDAP-szinkronizálás és -bejelentkezés esetében

A különleges karaktereket ( / \ * ? " < > : | ) tartalmazó LDAP-felhasználónevek nem használhatók felhasználónévként a Novell Vibe rendszerben. Amennyiben az LDAP-címtárban ilyen karaktereket tartalmazó felhasználónevek szerepelnek, megtörténik ugyan a szinkronizálás a Vibe webhellyel, de a megfelelő felhasználók nem tudnak bejelentkezni.

Az ilyen karakterek azért nem használhatók a Vibe-felhasználónevekben, mert a Vibe-felhasználónévből jön létre a felhasználó munkaterületének címe, a cím pedig a munkaterülethez vezető hierarchikus elérési út részévé válik. Az ilyen karakterek nem használhatók szabályosan a Linux és Windows rendszerek elérési útjaiban.

6.4 A karakterekre vonatkozó korlátozások a szoftver telepítéséhez használt könyvtár nevében

Ne használjon kiterjesztett vagy kétbájtos karaktereket a Novell Vibe szoftverhez tartozó telepítési könyvtár nevében. A Vibe szoftver alapértelmezett helye:

Linux:

/opt/novell/teaming

Windows:

c:\Program Files\Novell\Teaming

6.5 A karakterekre vonatkozó korlátozások a fájltár könyvtárnevében

A Novell Vibe-fájltár elérési útjában a könyvtárak nevében ne használjon kiterjesztett vagy kétbájtos karaktereket. A fájltár gyökérkönyvtárának alapértelmezett helye a következő:

Linux:

/var/opt/novell/teaming

Windows:

c:\Novell\Teaming

Az Oracle Outside In megjelenítők, amelyek a különböző fájltípusokat a Vibe webhelyen való megtekintés és az indexelés érdekében HTML formátumúvá alakítják, nem támogatják a kétbájtos karaktereket.

6.6 Alapértelmezett adatbázisnév

Amikor a Novell Vibe telepítőprogramja létrehozza Önnek a Vibe-adatbázist, az adatbázis a sitescape nevet kapja. Ez az adatbázisnév jelenleg bele van írva a telepítőprogram által használt adatbázis-létrehozó parancsfájlokba. A név arra a cégre utal, amelyé a Vibe szoftver korábban volt.

Ha más nevet szeretne a Vibe-adatbázisnak, szerkessze az adatbázis-létrehozó parancsfájlt, majd futtassa manuálisan az adatbázis-létrehozó parancsfájlt a Vibe telepítőprogramjának elindítása előtt. Ebben az esetben a Vibe szoftver telepítőprogramjának futtatásakor frissítenie kell a JDBC URL-címét is. Az új verzióra való frissítést megelőzően az adatbázis frissítési parancsfájljait is frissíteni kell.

FONTOS:A Vibe-adatbázis nevének módosítása nem javasolt.

6.7 Korlátozások a kisalkalmazások támogatásában

A Java Runtime Environment (JRE) 1.6.0.12 jelűnél korábbi verzióját futtató rendszereken a Firefox 64 bites változata nem támogatja a kisalkalmazásokat.

A 64 bites operációs rendszereken a futásidejű Java-környezetet a JRE 1.6.0.12 jelű vagy újabb verzióra kell frissíteni a kisalkalmazások működéséhez.

Például több fájl asztalról való áthúzása, az asztalról való fájlbeillesztés, a helyben szerkesztés és a munkafolyamat-szerkesztőben való grafikus megjelenítés nem működik, ha a kisalkalmazások nem támogatottak.

6.8 Helyben történő szerkesztés támogatása Mac-felhasználók számára

Mac-felhasználók esetében a Vibe a következő könyvtárban keresi az OpenOffice.org szoftvert a felhasználók Mac-alapú munkaállomásain:

/Applications/OpenOffice.org.app

Ha a szervezetnél az OpenOffice.org szoftver előírt helye ettől eltérő a felhasználói munkaállomásokon, a Vibe szoftver beállítása módosítható, hogy a kívánt helyen keresse az OpenOffice.org szoftvert.

  1. Váltson a következő könyvtárra:

    Linux:

    /opt/novell/teaming/apache-tomcat-version/
                               webapps/ssf/WEB-INF/classes/config
    

    Windows:

    c:\Program Files\Novell\Teaming\apache-tomcat-version\
                               webapps\ssf\WEB-INF\classes\config
    
  2. Nyissa meg szövegszerkesztőben az ssf.properties fájlt.

  3. Keresse meg a következő kezdetű szövegblokkot:

    edit.in.place.mac.editor
    
  4. A blokkot alkotó sorokat másolja a szövegszerkesztő vágólapjára.

  5. Nyissa meg az ssf-ext.properties fájlt, amely az ssf.properties fájllal azonos könyvtárban található.

  6. Illessze be a másolt sorokat az ssf-ext.properties fájl végére.

  7. Szerkessze az OpenOffice.org szoftver helyét a szervezetnél használt helynek megfelelően.

  8. Mentse és zárja be az ssf-ext.properties fájlt.

  9. Zárja be mentés nélkül az ssf.properties fájlt.

  10. A szoftver új helye a Vibe szoftver leállításával, majd újraindításával lép életbe a Vibe webhelyen.

6.9 NFS-támogatás

Az NFS fájlrendszer csatolásai támogatottak a Vibe-fájltárnak azon a távoli kiszolgálón való elhelyezése érdekében, amelyiken a Vibe szoftver fut. Az NFS fájlrendszer csatolásai nem támogatottak azonban a Lucene-indexnek azon a távoli kiszolgálón való elhelyezésénél, ahol a Lucene indexelési kiszolgáló fut.

6.10 Tűzfalprobléma a Windows Server 2008 R2 rendszerben

A Windows Server 2008 R2 verzióban a tűzfal alapértelmezés szerint be van kapcsolva, a 80-as és 443-as port pedig le van tiltva. A Vibe rendszer használatához ezek a portok szükségesek, ezért a Vibe szoftvert engedélyezett programmá kell tenni a Windows-kiszolgálón.

A Windows Server 2008 R2-alapú számítógép felkészítése a Vibe szoftverrel való használatra:

  1. Kattintson duplán a Vezérlőpulton a Windows tűzfal elemre.

  2. Kattintson a Program átengedése a Windows tűzfalon elemre.

  3. Nyissa meg a tűzfalon a Vibe számára a használathoz szükséges portokat:

    1. Kattintson a Port hozzáadása gombra.

    2. Írjon be a Név mezőbe egy „beszélő” nevet annak a HTTP-portnak, amelyet a Vibe szoftver a nem biztonságos kapcsolatok létrehozására használ.

    3. Adja meg a 80-as számot a Port mezőben.

    4. Kattintson az OK gombra.

    5. Ismételje meg a Lépés 3.atől a Lépés 3.dig terjedő teendőket a 443-as biztonságos HTTP-portra vonatkozóan.

  4. A két port megadása után a Windows tűzfal beállításai párbeszédpanelen az OK gombra kattintva engedélyezheti a Vibe szoftver számára, hogy a tűzfalon át ezeken a portokon keresztül kommunikáljon.

6.11 A WebDAV-kiszolgálókkal létesített SSL-kapcsolatok JDK-függősége

Ha SSL-kapcsolatot szeretne használni a Novell Vibe webhely és egy WebDAV-kiszolgáló között, valamint ha a WebDAV-kiszolgálónak hitelesítésszolgáltató által biztosított tanúsítvány helyett önaláírt tanúsítványa van, akkor a Sun JDK fejlesztőcsomagot kell használni. A Vibe szoftvernek az önaláírt tanúsítványok kezelésére vonatkozó meglévő képességei nem kompatibilisek azzal, ahogy az IBM JDK csomag kezeli az önaláírt tanúsítványokat.

6.12 Frissített Visual C++ terjeszthető csomag Windows rendszerben

A Novell Vibe az Oracle Outside In 8.3.5 megjelenítési technológiát használja a Vibe webhelyen lévő dokumentumok és képek megtekintéséhez és a dokumentumok indexeléséhez. A használt megjelenítési technológiához a Microsoft Visual C++ 2005 terjeszthető csomag SP1 szervizcsomagjára van szükség. Ha a Windows-kiszolgálón, amelyre a Vibe szoftvert telepíti, nincs telepítve a Visual C++ terjeszthető csomag legújabb verziója, telepítenie kell a Vibe-webhely megfelelő működéséhez. A Visual C++ terjeszthető csomag szükséges verziója elérhető az alábbi hivatkozásokkal:

További információk a „New Dependency for Outside In 8.2.0 and Newer Versions, Windows Products Only” (468895.1 sz. dokumentum: Új függőség az Outside In 8.2.0 és újabb verzióiban, csak Windows termékek esetében) című dokumentumban találhatók, amely az Oracle támogatási webhelyéről érhető el. A támogatási dokumentum eléréséhez be kell jelentkezni az Oracle támogatási webhelyére.

6.13 Kompatibilitás az Access Manager alkalmazással

A Novell Vibe szoftvernek a Novell Access Manager szoftverrel való sikeres használhatóságához az Access Manager 3.1 SP1 IR1 verzió szükséges. Ez a verzió a Novell letöltési webhelyéről érhető el.

7.0 A Vibe rendszerrel kapcsolatos problémák

7.1 Ne törölje a rendszerszintű felhasználói fiókokat.

A Vibe négy rendszerszintű felhasználói fiókot tartalmaz. Ezek közül egyiket sem szabad törölni, mivel törlésük problémát okoz a Vibe rendszer működésében. A rendszerfiókok a következők: Rendszergazda, E-mail küldési ügynök, Szinkronizálási ügynök, valamint Vendég.

Ha ezek közül a felhasználói fiókok közül mégis törölnie kellene valamelyiket, forduljon a Novell támogatási szolgálatához.

7.2 Ne töröljön Vibe-zónákat.

Ha olyan Vibe-zónája van, amelyre már nincs szüksége, ne törölje. A zónák törlése a Vibe rendszerben komoly problémákat okozhat a Vibe webhellyel.

Ha mindenképpen törölnie kellene egy Vibe-zónát, forduljon előbb a Novell támogatási szolgálatához.

7.3 Fő tennivaló eredményeinek áthelyezése az alsóbb szintű tennivalók hierarchiájának eltűnését eredményezi.

Ha egy fő (szülő) tennivalót a Vibe webhelyen máshová helyez át, a fő tennivaló alatti összes tennivaló (a beágyazott, alsóbb szintű tennivalókkal együtt) fő tennivalóvá válik az eredeti Tennivalók mappában.

7.4 Vibe-dokumentum OpenOffice használatával, Linux rendszeren történő mentésekor két fájlverzió jön létre

Amikor a Vibe rendszerben az OpenOffice használatával szerkeszt egy fájlt Linux operációs rendszeren, a fájl mentésekor minden esetben két új fájlverzió jön létre.

Ezt a problémát az OpenOffice WebDAV-kommunikációjának programhibája okozza.

A probléma megoldásához használja a LibreOffice legújabb verzióját.

A fájloknak a Vibe rendszerben való szerkesztésével kapcsolatban további tudnivalókat a Viewing Files in Read-Only Mode (Fájlok megtekintése csak olvasható módban) szakasz tartalmaz a Working with Folder Entries (A mappabejegyzések használata) című részben (Novell Vibe 3.4 User Guide[Novell Vibe 3.4 felhasználói kézikönyv]).

7.5 A Safari böngésző Mac rendszeren nem engedi RSS-hírcsatorna létrehozását a könyvjelző-hozzáadási funkcióval

A Safari böngésző és Mac rendszer használata esetén nem működik a Könyvjelző hozzáadása funkció, amely az RSS-hírcsatorna URL-címének a böngészőbe való bemásolása után válik érhetővé. Ehelyett a Könyvjelző menü használatával kell RSS-hírcsatornát létrehozni.

Ez a probléma a Safari RSS-hírcsatornákat kezelő megoldásából fakad, nem magával a Vibe rendszerrel kapcsolatos probléma.

7.6 Mac rendszeren nem működik a fájlok „fogd és vidd” típusú hozzáadása

A Mac rendszer Java technológiával kapcsolatos korlátozása miatt a mappákhoz nem lehet fájlokat hozzáadni, illetve nem lehet a bejegyzésekhez fájlokat csatolni áthúzással, ahogyan azt a Dragging and Dropping Files (Fájlok feltöltése a fogd-és-vidd módszerrel) című szakasz ismerteti a Working with Folder Entries (A mappabejegyzések használata) című részben (Novell Vibe 3.4 User Guide [Novell Vibe 3.4 felhasználói kézikönyv]).

A „fogd és vidd” funkcióhoz használható Vibe kisalkalmazás működik, ha a hozzáadni kívánt fájlt másolja, majd beilleszti a kisalkalmazásban. Nem működik azonban az a megközelítés, hogy a fájlt a kisalkalmazásra húzza.

7.7 A fájlokhoz tartozó megjegyzés a fájlok legrégebbi verzióinál nem mindig jelenik meg

Amikor egy fájlhoz több verzió tartozik, és a felhasználó a legrégebbi verzióhoz próbál megjegyzést megadni (Adding a Note about a File or File Version [Megjegyzés megadása fájlhoz vagy fájlverzióhoz], Novell Vibe 3.4 User Guide [Novell Vibe 3.4 felhasználói kézikönyv]), nem minden esetben jelenik meg a megjegyzés.

7.8 LDAP-szinkronizálási problémák

7.8.1 Felhasználók LDAP-on keresztüli törlésekor jelentkező problémák

A Novell azt javasolja, hogy soha ne engedélyezze az LDAP-szinkronizálás konfigurálása során engedélyezhető LDAP-ban nem szereplő felhasználók törlése lehetőséget. A funkció a jövőbeli verzióiban továbbfejlesztett formában jelenik meg, vagy nem lesz a jövőbeli verziók része. A törölt felhasználói fiókok nem állíthatók vissza, ezért célszerű kikapcsolva hagyni ezt a beállítást, így ugyanis a rendszer nem törli, csak letiltja a felhasználókat.

7.8.2 Problémák a Vibe-felhasználók kezdeti szinkronizálásával kapcsolatban

Ha a Novell Vibe rendszer felhasználóinak létrehozása LDAP-címtárból való importálással történik, a Vibe rendszerben esetleg nem jelenik meg az LDAP-címtárban található összes felhasználó, ha a felhasználók szinkronizálásához használt LDAP-attribútum értéke nem egyedi. Ha például a cn attribútum használatával azonosítja a felhasználókat, és több felhasználóhoz is ugyanaz a cn érték tartozik, az ismétlődő felhasználónévnek csupán az első előfordulása lesz szinkronizálva a Vibe rendszerrel.

A probléma megoldásához használjon olyan attribútumértéket, amely az összes tárolóban mindig egyedi értékű, pl. emailAddress.

7.8.3 Problémák az LDAP-címtárban található felhasználók átnevezésével és áthelyezésével kapcsolatban

Ahhoz, hogy az LDAP-címtárban felhasználókat tudjon átnevezni vagy áthelyezni, ellenőrizze, hogy megadta a felhasználót vagy csoportot egyedi módon azonosító LDAP-attribútumnak az értékét az LDAP Attribute to Identify a User or Group (Felhasználót vagy csoportot azonosító LDAP-attribútum) szakaszban, a Gathering Directory Services Information (Címtáradatok gyűjtése) című részben (Novell Vibe 3.4 Installation Guide [Novell Vibe 3.4 telepítési kézikönyv] megadottak szerint. Ha a beállításhoz nincs érték megadva, a Vibe rendszerben új felhasználók jöhetnek létre, amikor az LDAP-címtárban a felhasználókat átnevezik vagy áthelyezik.

7.9 Az érkezési oldallal kapcsolatos problémák

7.9.1 Az érkezési oldalon található hivatkozás (URL) elem nem működik az Internet Explorer böngészővel

Amikor érkezési oldalról a Link (URL) elem használatával hivatkozást hoz létre, a hivatkozás addig nem válik aktívvá az érkezési oldalon, amíg az elemhez meg nem adja Az URL megnyitása új ablakban beállítást.

További tudnivalókat azzal kapcsolatban, hogyan veheti fel ezt az elemet az érkezési oldalra, az Adding Content to Your Landing Page (Tartalom hozzáadása az érkezési oldalhoz) című rész tartalmaz (Novell Vibe 3.4 Advanced User Guide [Novell Vibe 3.4 haladó felhasználói kézikönyv]).

7.9.2 A bővített nézetben nem megfelelően látszik a teljes bejegyzést megjelenítő funkció.

A Vibe 3.3 verzióban megváltozott a Teljes bejegyzés megjelenítése funkció a bővített nézetben. Ha egy korábbi verzióban adta meg ezt a beállítást az érkezési oldalhoz, majd a Vibe 3.3 verzióra frissít, a beállítás az érkezési oldal szerkesztésekor automatikusan eltávolítódik. Ezt követően kattintson az OK gombra. Ha módosítja az érkezési oldalt, majd a Mégse gombra kattint, az elem használhatatlanná válik az érkezési oldalon.

7.10 Munkaterület másolásának korlátozása

Amikor egy munkaterületet másol, a munkaterületen lévő egyéni űrlap- és a munkafolyamat-meghatározások nem kerülnek át a munkaterület másolatába. Ezt a korlátozást megkerülheti, ha a meghatározásokat a munkaterületen egy magasabb szintre helyezi át.

  1. Navigáljon az eredeti munkaterületen abba a mappába, amelyben a meghatározások találhatók.

  2. A Munkaterület eszköztáron kattintson a Kezelés > Űrlap- és megjelenéstervező lehetőségre.

  3. Bontsa ki az Űrlap- és megjelenéstervező fát, majd kattintson az áthelyezni kívánt meghatározásra.

  4. A Meghatározás tulajdonságai párbeszédpanelen kattintson a Meghatározás áthelyezése lehetőségre a Vibe webhelyhez tartozó munkaterület és mappafa megjelenítéséhez, majd bontsa ki a fát a meghatározás megfelelő helyének megjelenítéséhez.

    Ha azt szeretné, hogy az eredeti munkaterület másolatában a meghatározás elérhető legyen, helyezze a meghatározást a fában egy olyan helyre, amely az eredeti munkaterületnél és a munkaterület másolatánál is fentebb van.

    Ha azt szeretné, hogy a meghatározás globálisan elérhető legyen a Vibe webhelyen, helyezze a meghatározást a munkaterület és a mappafa gyökerébe.

  5. A meghatározás áthelyezéséhez jelölje ki a meghatározást, majd kattintson az OK gombra.

  6. A fő Vibe lapra való visszatéréshez kattintson kétszer a Bezárás gombra.

  7. Ellenőrizze, hogy a meghatározás elérhető-e a munkaterület másolatában.

  8. Ismételje meg ezt az eljárást minden olyan meghatározásra, amelynek elérhetőnek kell lennie a másolt munkaterületen.

7.11 Az exportálásra/importálásra vonatkozó korlátozások

Amikor egy exportált munkaterülethez, mappához vagy bejegyzéshez olyan elemre mutató hivatkozás tartozik, amely nem szerepel az exportált fájlban, másik Vibe rendszerbe való importáláskor a hivatkozás nem fog megfelelően működni.

7.12 Fájltörlési probléma a MySQL rendszerrel

MySQL használata esetén a következő hiba fordulhat elő fájlok feltöltése, majd azt követő törlése esetén:

class org.hibernate.exception.GenericJDBCException
Cannot release connection

Ez a MySQL hibájához kapcsolódik. A probléma megoldásához frissítse a MySQL rendszert az 5.1.40 vagy újabb verzióra.

7.13 Jelszóval védett fájlok

A létrehozásukhoz használt alkalmazásban jelszavas védelemmel ellátott fájlok a Novell Vibe webhelyen nem jeleníthetőek meg. Ez nem rendellenes működés.

7.14 Probléma a tükrözött mappákkal

7.14.1 A tükrözött mappák szerkezetére vonatkozó korlátozás

A Novell Vibe Mappa áthelyezése funkciójával nem helyezhet át egy tükrözött fájlmappát egy másik tükrözött fájlmappába.

7.14.2 A tükrözött mappák verziókezelésének korlátozása

Ha egy tükrözött mappában lévő fájl szerkesztése után ellenőrzi a verzióelőzményeket, csak a fájl legújabb verziója jelenik meg, és csak a fájl legújabb verziója érhető el a tükrözött helyről való szerkesztéshez. Ez nem rendellenes működés. A dokumentumverziók kezelése jelenleg nem érhető el tükrözött mappákban.

7.15 Mappa és munkaterület egymásba ágyazásával kapcsolatos probléma

Az adatbázisra vonatkozó megkötések miatt a Vibe rendszerben legfeljebb 45 lehet az egymásba ágyazott mappák és munkaterületek száma. Létrehozhat például egy mappát egy másik mappán belül, aztán ezen a mappán belül egy újabb mappát, és így tovább, egészen addig, amíg a mappastruktúra mélysége eléri a 45 szintet. A mappastruktúra nem haladhatja meg a 45 szintet.

7.16 A licencjelentésekkel kapcsolatos problémák

A Novell Vibe rendszer aktuális licenchasználatának megtekintéséhez kattintson az Adminisztráció ikonra, majd a Jelentések csoportban kattintson a Licencjelentés lehetőségre. A Licenc jelentés jelenleg a Rendszergazda, Vendég, valamint három belső felhasználói fiókot (_emailPostingAgent, _jobProcessingAgent és _synchronizationAgent) tartalmaz helyi felhasználóként. A rendszergazda aktív felhasználónak számít, de a négy egyéb helyi felhasználó nem számít bele a Vibe licencfelhasználásába.

7.17 Date attribútum az egyéni bejegyzésekben és nézetekben

Amennyiben egy egyéni bejegyzésben vagy nézetben a Date attribútumot használja, a más időzónában lévő felhasználók esetleg eltérő dátumot láthatnak.

A Novell Vibe rendszer a dátumot az adott dátumhoz tartozó éjféli időponttal tárolja a Vibe-felhasználó időzónájában, greenwichi középidő szerint. Például az egyesült államokbeli hegyvidéki időzóna 2010. január 13-i dátumát a rendszer GMT-7:00 (20100113T0700) értékkel tárolja. Azonos időzónában lévő személyek esetén nem látszik probléma. Az eltérő időzónákban lévők esetében azonban az egyesült államokbeli hegyvidéki időzónához tartozó éjféli időpont a saját időzónájukban más nap lehet. Ezt az ellentmondást egy későbbi verzió fogja megoldani.

7.18 A GroupWise-integrációval kapcsolatos problémák

7.18.1 Áthúzás GroupWise üzenetből

A GroupWise ügyfélben nem húzhat át GroupWise üzenethez csatolt fájlt a Novell Vibe áthúzási ablakába, amely akkor nyílik meg, amikor a Mappabejegyzés eszköztár Fájl hozzáadása mappához parancsára kattint. Először mentse a mellékletet, majd húzza át a mentett fájlt az áthúzási ablakba.

7.18.2 A Vibe webhely a GroupWise Windows-ügyfélprogramjából nem érhető el.

Ahhoz, hogy a Novell Vibe webhelyhez hozzáférhessen a GroupWise Windows-ügyfélből, a GroupWise-felhasználó munkaállomásának időbeállításának 5 percen belül kell lennie a Vibe-kiszolgáló idejéhez képest. 5 percnél nagyobb eltérés esetén letelik az az időkorlát, amely alatt a GroupWise ügyfél kapcsolatba léphet a Vibe webhellyel. Ha lehetséges, állítsa be a kiszolgálón vagy a munkaállomáson a pontos időt.

Ha az időeltérés a rendszerkonfiguráció szükséges eleme, akkor változtassa meg azokra a webszolgáltatásokra (pl. GroupWise) az időkorlátot, amelyek hitelesítése a WS-Security közvetítésével történik a Vibe webhelyen.

  1. Készítsen másolatot a következő fájlról:

    teaming_directory/webapps/ssf/WEB-INF/server-config.wsdd

  2. Nyissa meg a server-config.wsdd fájlt egy szövegszerkesztőben.

  3. Keresse meg az alábbi részt a fájlban:

    <handler type="java:org.apache.ws.axis.security.WSDoAllReceiver">
    <parameter name="passwordCallbackClass"
    value="org.kablink.teaming.remoting.ws.security.PWCallback"/>
    <parameter name="action" value="UsernameToken Timestamp"/>
    </handler>
    
  4. Illesszen be egy timeToLive paramétert nagy időkorlát értékkel (pl. a 24 órának megfelelő 86400 értéket).

    <handler type="java:org.apache.ws.axis.security.WSDoAllReceiver">
    <parameter name="passwordCallbackClass"
    value="org.kablink.teaming.remoting.ws.security.PWCallback"/>
    <parameter name="action" value="UsernameToken Timestamp"/>
    <parameter name="timeToLive" value="86400"/>
    </handler>
    
  5. Ismételje meg a korábbi Lépés 3t és Lépés 4t a kérdéses szakasz második előfordulására a server-config.wsdd fájlban.

  6. Mentse a server-config.wsdd fájlt, majd indítsa újra a kiszolgálót.

Ez a konfigurációmódosítás a GroupWise mellett minden olyan ügyfélalkalmazásra kihat, amelynek a kiszolgálón való hitelesítése a WS-Security segítségével történik.

7.19 Nem sikerül kommunikálni a külső kimenő levelezőrendszerrel.

Ha a Vibe webhelyet nem tudja beállítani a külső kimenő levelezőrendszerrel (ilyen például a Novell Groupwise) való kommunikációra, a Vibe kimenő levelezőkiszolgálóját valószínűleg SMTP feletti TLS protokollon keresztüli kommunikációra kell beállítani. Ha a levelezőalkalmazás ilyen beállítást igényel, a Vibe SMTP feletti TLS protokollon keresztüli kommunikációjának beállítására a STARTTLS protokollbővítményt használhatja. Ismertetés: Configuring Outbound E-Mail with TLS over SMTP (A kimenő levelezés beállítása SMTP feletti TLS protokoll használatára), Managing E-Mail Configuration (Levelezési beállítások kezelése), Novell Vibe 3.4 Administration Guide (Novell Vibe 3.4 rendszergazdai kézikönyv).

7.20 A Vibe-tennivalók az Outlook alkalmazásban naptári eseményként jelennek meg.

Amikor a Vibe az Outlook számára iCal-mellékletként küld tennivalókat, a tennivalók naptári eseményként jelennek meg, nem teendőként.

Ezt az Outlook iCal-eseménykezelésével kapcsolatos probléma okozza.

További információ arról, hogyan használja a Vibe az iCal-mellékleteket naptári események és tennivalók küldésére: Synchronizing Tasks and Calendars to a Desktop Application (Tennivalók és naptárak szinkronizálása asztali alkalmazással), Novell Vibe 3.4 Advanced User Guide (Novell Vibe 3.4 haladó felhasználói kézikönyv).

7.21 Probléma a Firefox böngészőben e-mail küldéskor

Ha e-mailt küld a Novell Vibe webhelyről, és az E-mail címek hozzáadása mező elírást vagy érvénytelen címzettet tartalmaz, megjelenik egy hibaüzenet és a Visszatérés az előző oldalra gomb. A Firefox böngészőben a gomb megnyomásának hatására visszatér az E-mail küldése oldalra, de az üzenet tartalma elveszik. Internet Explorer böngészőben az üzenet tartalma megmarad.

Amikor a Firefox böngésző használatával küld e-mailt a Vibe webhelyről, amikor csak lehetséges, listából válassza ki a címzetteket, vagy másolja be a címeket, hogy elkerülje az elgépelési hibákat az E-mail címek hozzáadása mezőben.

7.22 Probléma a WebDAV működésével

7.22.1 Probléma a fájlok átnevezésével WebDAV használata esetén

Ha egy Vibe-fájlt WebDAV-ügyfél használatával neveznek át, csak a csatolt fájl átnevezése történik meg. Annak a Vibe-mappabejegyzésnek a címe, amelyikhez a fájl társítva van, nem változik meg.

Ez annak a funkciónak köszönhető, amely nemrég került bele a Vibe szoftverbe, és amellyel fájlbejegyzés létrehozásakor a kapcsolódó fájl nevétől függetlenül bármilyen cím megadható. Korábban a fájlbejegyzések neve minden esetben a kapcsolód fájl nevével megegyező volt.

7.22.2 Windows-frissítés a Windows Vista és a Windows XP WebDAV-funkciójához

FONTOS:Csak Windows Vista és Windows XP rendszereken telepítse ezt a frissítést, Windows 7 rendszeren ne telepítse ezt a frissítést.

A Novell Vibe Helyben szerkesztés funkciójának használatához Windows Vista vagy Windows XP rendszeren telepítenie kell az alábbi WebDAV Windows-frissítést:

Szoftverfrissítés webmappákhoz (KB907306)

Ez a Windows-frissítés lehetővé teszi, hogy az OpenOffice.org és a Microsoft Office megfelelően működjön együtt a Vibe Helyben szerkesztés funkciójával.

7.22.3 WebDAV/Helyben szerkesztés problémák a Microsoft Windows Vista és a Microsoft Office esetében

Microsoft Windows Vista rendszerben problémák vannak a WebDAV-hozzáféréssel, ami kihat az összes WebDAV-műveletre. Emellett a Vista rendszerben egy kisalkalmazásokat érintő probléma megakadályozza a Novell Vibe Helyben szerkesztés funkciójának megfelelő működését. Fontos, hogy a Vista legfrissebb változatát használja. Ne feledje telepíteni a fentebb (Szakasz 7.22.2, Windows-frissítés a Windows Vista és a Windows XP WebDAV-funkciójához) említett WebDAV-os Windows-frissítést sem.

Előfordulhat, hogy az Internet Explorer böngészőt használó Windows Vista-felhasználók Java-figyelmeztetést kapnak, amikor a Helyben szerkesztés funkciót próbálják használni. (A Firefox-felhasználók számára nem jelenik meg ez a hibaüzenet.)

Az Internet Explorer beállítása a Vibe Helyben szerkesztés funkciójának támogatására:

  1. Válassza az Eszközök > Internetbeállítások lehetőséget az Internet Explorerben.

  2. Kattintson a Biztonság lehetőségre, válassza a Megbízható helyek zónát, majd kattintson a Helyek gombra.

  3. A webhely felvétele a zónába mezőben adja meg a Vibe-kiszolgáló URL-címét, majd kattintson a Hozzáadás lehetőségre.

  4. A Vibe-kiszolgálónak megfelelően jelölje be, illetve törölje a jelet a Kiszolgáló-ellenőrzés (https:) megkövetelése az egész zónában jelölőnégyzetből.

  5. Kattintson a Bezárás gombra, majd az OK gombra a biztonsági beállítások mentéséhez.

Ha be szeretné állítani, hogy a Windows Vista támogassa a Vibe Helyben szerkesztés funkcióját a Microsoft Office programokban, új kulcsokat kell hozzáadnia a Windows beállításjegyzékéhez minden Microsoft Office alkalmazáshoz.

  1. Nyissa meg a Program Files/Microsoft Office/Office12 mappát a Windows Intézőben.

  2. Egyenként jelölje ki a Microsoft Office következő .exe típusú (végrehajtható) fájljait, és egyenként hajtsa végre rajtuk az alábbi műveleteket:

    excel.exe
    powerpnt.exe
    winword.exe
    ...
    
  3. Kattintson a végrehajtható fájlra a jobb gombbal, és kattintson a Tulajdonságok parancsra.

  4. Kattintson a Kompatibilitás fülre.

  5. Jelölje be a Futtatás kompatibilitási módban jelölőnégyzetet, és válassza a legördülő lista Windows XP (Service Pack 2) lehetőségét.

  6. Indítsa újra a számítógépet.

Mostantól használhatja a Helyben szerkesztés funkciót Microsoft Office-fájlok esetében.

MEGJEGYZÉS:Habár a fenti lépésekkel engedélyezi a Vibe szoftver Helyben szerkesztés funkcióját, ezzel nem javítja a Vista rendszer azon hiányosságát, hogy nem tud a Vibe rendszerben WebDAV bővítéseken keresztül csatolni.

A kisalkalmazásokat érintő problémákról a Sun alábbi közleményeiben tájékozódhat:

7.22.4 WebDAV/Helyben szerkesztés problémák a Windows 7 esetében

Ha a Novell Vibe Helyben szerkesztés funkciójával, az Office 2007 vagy az Office 2010 használatával módosít egy Word-dokumentumot Windows 7 alapú számítógépen, a Word rákérdez a módosított fájl mentési helyére, nem a Vibe webhelyre menti vissza. Attól függ, hogy a Vibe rendszert miként kell beállítania, hogy a Vibe rendszert biztonságos (HTTPS) vagy nem biztonságos (HTTP) kapcsolattal kívánja használni. További tudnivalók: Editing Files with Edit-in-Place Functionality (Fájlok szerkesztése a Helyben szerkesztés funkcióval), Configuring Vibe to Support WebDAV on Windows 7 (A Vibe beállítása a WebDAV támogatására Windows 7 rendszeren), Novell Vibe 3.4 Administration Guide (Novell Vibe 3.4 rendszergazdai kézikönyv).

7.22.5 WebDAV URL-probléma Windows Vista és Windows 7 esetében

Ha egy Novell Vibe mappához kapcsolódó WebDAV URL-címet lemásolja, és a Hálózati hely hozzáadása funkciót próbálja használni a Windows Vista és a Windows 7 esetleg nem tudja csatlakoztatni a meghajtót. Ehelyett Windows Vista és Windows 7 rendszereken a Vibe használatakor minden esetben a Hálózati meghajtó csatlakoztatása funkciót használja.

7.22.6 WebDAV-korlátozások Mac rendszereken

Ha Mac környezetben használja a WebDAV-funkciókat, különféle korlátozásokkal találkozhat.

7.22.6.1 Korlátozások fájlok Mac rendszeren WebDAV használatával történő szerkesztése esetén

A Helyben szerkesztés funkció Mac rendszereken a Microsoft Office dokumentumszerkesztőként való használata esetén nem támogatott. Ha a Helyben szerkesztés funkciót Mac rendszeren használja, a dokumentum szerkesztésére az OpenOffice vagy a LibreOffice programot kell használnia.

További tudnivalók: Using WebDAV to Edit Individual Files (WebDAV használata egyéni fájlok szerkesztésére), Novell Vibe 3.4 Advanced User Guide (Novell Vibe 3.4 haladó felhasználói kézikönyv).

7.22.6.2 Korlátozások Vibe-mappa Mac rendszeren WebDAV használatával történő megjelenítése esetén

A WebDAV technológia Mac rendszereken jelentkező korlátozásai miatt a WebDAV nem használható Vibe-mappák megjelenítésére a Mac környezetben.

További tudnivalók: Using WebDAV on a Vibe Folder (WebDAV használata Vibe-mappákon), Novell Vibe 3.4 Advanced User Guide (Novell Vibe 3.4 haladó felhasználói kézikönyv).

7.23 Windows XP rendszerben a Vibe-mappa Windows Intézőben való megjelenítésekor egy további mappa látható

Ha Windows XP rendszerben egy Vibe-mappát a Windows Intézőben jelenít meg, a szülőmappával azonos néven esetleg megjelenik egy további almappa is.

A probléma megoldása:

  1. Indítson el egy webböngészőt.

  2. Nyissa meg a Microsoft letöltőközpontját, és telepítse a Szoftverfrissítés a Webmappák összetevőhöz (KB907306) nevű frissítést: http://www.microsoft.com/downloads/details.aspx?FamilyId=17C36612-632E-4C04-9382-987622ED1D64&displaylang=en

  3. A szoftverfrissítés telepítéséhez kövesse a képernyőn megjelenő útmutatást.

7.24 Adatkvóta-probléma az OpenOffice.org szoftverrel

Az OpenOffice.org a Mentés parancsra való kattintáskor minden esetben új dokumentumverziót hoz létre ahelyett, hogy a szerkesztett dokumentumból való kilépéskor hozna létre egyetlen új verziót. Ez a viselkedés az adatkvóta gyors beteléséhez vezethet. Elkerülheti, hogy ugyanabból a dokumentumból felesleges verziókat hozzon létre, ha pedig mégis létrehozta őket, lehetősége van a törlésükre.

7.24.1 Szükségtelen dokumentumverziók létrehozásának elkerülése

Ha nem szeretne felesleges verziókat létrehozni ugyanabból a dokumentumból, tegye a következők valamelyikét:

  • Dokumentum szerkesztésekor ne kattintson többször a Mentés lehetőségre. A Mentés lehetőségre ehelyett csak egyszer kattintson, mielőtt bezárja a dokumentumot az OpenOffice.org programban.

  • Amikor a dokumentumokat a Vibe rendszerben szerkeszti, ne az OpenOffice.org programot használja a dokumentumok szerkesztésére, hanem más szoftvert, például a Microsoft Word programot.

7.24.2 Dokumentum szükségtelen változatainak törlése

A fájlok konkrét verzióit törölheti a Deleting Existing Versions of a File (Fájl meglévő változatainak törlése) című részben (Novell Vibe 3.4 User Guide (Novell Vibe 3.4 felhasználói kézikönyv) leírtak szerint.

7.25 HTML-átalakítási hiba Linux-kiszolgálón

Ha HTML-átalakítási hiba jelentkezik, amikor megpróbál megjeleníteni egy fájlt, valószínűleg hiányoznak bizonyos függvénytárak a Vibe-kiszolgálón.

A hiányzó függvénytárak telepítése:

  1. Váltson a következő könyvtárra:

    /opt/novell/teaming/stellent-converter/linux/x86
    
  2. Futtassa az exporter programot.

    A hiányzó bemeneti és kimeneti fájlokra vonatkozó hibaüzenetek várhatóak.

  3. Keresse meg a hiányzó függvénytárakra vonatkozó hibaüzeneteket.

  4. Ha bármilyen függvénytárakkal kapcsolatos hiba jelentkezik, telepítse a hiányzó függvénytárakat.

7.26 A felhasználói profil nem támogatja az egyéni JSP-fájlokat

Amikor a Felhasználói profil űrlapra és nézetre vonatkozóan attribútumokat hoz létre vagy módosít az űrlap- és nézettervező eszközben, nem hivatkozhat egyéni JSP-fájlokra.

A lehetőség továbbra is megvan, hogy munkaterületekre, mappákra és bejegyzésekre vonatkozóan attribútumokat módosítson, ennek leírása a következő helyen található: Enabling Vibe Forms and Views to Reference JSP Files (Vibe-űrlapok és -nézetek JSP-fájlhivatkozásainak engedélyezése), Novell Vibe 3.4 Advanced User Guide (Novell Vibe 3.4 haladó felhasználói kézikönyv).

8.0 Adatbázissal kapcsolatos problémák

8.1 A Microsoft SQL 2012 nem támogatott adatbázis

A Microsoft SQL 2012 a Vibe 3.4 verzióban nem támogatott adatbázis. A Vibe 3.4 verzió ugyanazokat az adatbázisokat támogatja, mint a Vibe 3.3 verzió. A támogatott adatbázisokkal kapcsolatos további tájékoztatás: Vibe Server Requirements (A Vibe kiszolgálóval kapcsolatos követelmények), Novell Vibe 3.4 Installation Guide (Novell Vibe 3.4 telepítési kézikönyv).

9.0 Fejlesztői problémák

9.1 Többhivatkozásos értékek a SOAP-terhekben

Alapértelmezés szerint a Novell Vibe SOAP-terhei nem generálnak több hivatkozásos értékeket. A server-config.wsdd fájlokat módosíthatja úgy, hogy a SOAP-terhek többhivatkozásos értékeket hozzanak létre.

  1. Váltson arra a mappára, amelyben a server-config.wsdd fájl található.

    A Vibe telepített példánya két server-config.wsdd fájlt tartalmaz. Az ilyen fájok alapértelmezett helye platformonként eltérő:

    Linux:

    /opt/novell/teaming/apache-tomcat-version/webapps/ssf/WEB-INF
    /opt/novell/teaming/apache-tomcat-version/webapps/ssr/WEB-INF
    

    Windows:

    c:\Program Files\Novell\Teaming\apache-tomcat-version\webapps\
                                                       ssf\WEB-INF
    c:\Program Files\Novell\Teaming\apache-tomcat-version\webapps\
                                                       ssr\WEB-INF
    
  2. A következő sorban módosítsa a false (hamis) értéket true (igaz) értékre:

    <parameter name="sendMultiRefs" value="false"/>
    
  3. Mentse a server-config.wsdd fájlt, majd lépjen ki a szövegszerkesztőből.

  4. Készítsen biztonsági másolatot a módosított server-config.wsdd fájlról.

    Ha frissíti a Vibe szoftvert, a server-config.wsdd fájlt a Vibe telepítőprogram felülírja. Vagy helyre kell állítania a frissített fájlt a frissítés után, vagy újra el kell végeznie a módosítást.

  5. Ismételje meg az eljárást a második server-config.wsdd fájlra a Vibe szoftverben.

10.0 Lokalizációs problémák

10.1 Az egyszerű URL-címekben a speciális karakterek nem megengedettek

A munkaterület Alapértelmezések beállítása lapján az URL megadása mező nem fogad el speciális karaktereket. Egyszerű URL-címekben csak alfabetikus karaktereket és számokat használjon.

10.2 Speciális és kétbájtos karakterek csatolt fájlok nevében

Ha Outlook-felhasználók hozzászólást küldenek a Novell Vibe webhelyre, és ha az üzenet olyan mellékletet tartalmaz, amelynek fájlnevében speciális vagy kétbájtos karakterek vannak, a melléklet nem érkezik meg a Vibe webhelyre, ha az Exchange-kiszolgáló nincs megfelelően konfigurálva. Az Exchange-kiszolgálón a következő leírás segítségével állíthatja be, hogy a kiszolgáló helyesen vigye át a fájlneveket: Foreign Characters Appear as Question Marks When Sent from OWA (Az ismeretlen karakterek helyett kérdőjel jelenik meg az OWA rendszeren keresztüli küldés esetén).

10.3 Kínai karakterek a Tevékenységi naplókban

Amikor egy tevékenységi jelentés report.csv fájlját megnyitják a Microsoft Excel alkalmazásban, a kínai karakterek annak ellenére nem jelennek meg megfelelően, hogy a report.csv fájl megfelelően lett létrehozva, mivel az Excel mindig az ISO latinbetűs karakterkészlettel olvassa a fájlt.

A probléma nem jelentkezik, ha az OpenOffice.org Calc számolótábla-programját használja az Excel helyett. A Calcban helyesen jelennek meg a kínai karakterek.

A probléma megkerülése az Excelben:

  1. Az Excelben válassza az Adatok > Külső adatok átvétele > Szövegből lehetőséget a report.csv fájl importálásához.

  2. Jelölje ki a report.csv fájlt, és kattintson a Megnyitás gombra.

  3. Válassza a Tagolt lehetőséget, és az UTF-8 kódlapot, majd kattintson a Tovább gombra.

  4. Határolójelként jelölje ki a Vessző lehetőséget, végül kattintson a Tovább és a Befejezés gombra.

Az Excel ezt követően már megfelelően jeleníti meg a kínai karaktereket is.

10.4 Nemzetközi karakterek és fájlnevek korlátozása Internet Explorer 6 böngészőben

Ha az Internet Explorer 6 böngészőben olyan fájlt tölt fel egy fájlmappába, amelynek fájlneve nemzetközi karaktereket tartalmaz, és a fájl szerkesztésével új verziót hoz létre, a fájl eredeti verziójára mutató hivatkozás többé nem fog működni, mivel az Internet Explorer kétbájtos kódolást alkalmazott a fájlnév kódolása során. Ennek a problémának a megoldásához frissítsen az Internet Explorer 7-es vagy újabb verziójára.

11.0 Biztonsági kérdések

A Novell Vibe webhely megfelelő biztonsága érdekében az operációs rendszeren mindig telepítse a legújabb hiba- és biztonsági javításokat.

12.0 Vibe 3.4 hibajavítások

A Vibe 3.3 verzió óta kijavított hibák listája: Novell Vibe 3.4 Bug List (Novell Vibe 3.3 hibalista). Az egyes hibákkal kapcsolatos további tájékoztatásért kikeresheti a hibák számát a Bugzilla eszközben.

13.0 Vibe 3.3 hibajavítások

A Vibe 3.2 verzió óta kijavított hibák listája: Novell Vibe 3.3 Bug List (Novell Vibe 3.3 hibalista). Az egyes hibákkal kapcsolatos további információk megkereséséhez beírhatja a hibaszámokat a Bugzilla rendszerben.

14.0 A Vibe dokumentációja

Az alábbi forrásokból juthat információhoz a Novell Vibe 3.4 szoftverről:

  • Online termékdokumentáció: Novell Vibe 3.4 dokumentációs webhely

  • A Novell Vibe szoftverhez mellékelt termékdokumentáció. Kattintson a Vibe kezdőlapjának jobb felső sarkában található Súgó ikonra (kérdőjel).

A Novell Vibe termékdokumentációján kívül az alábbi forrásokból juthat további információkhoz a Vibe 3.4 szoftverről: