Novell kezdőlap

Sajtószoba

Sajtóközlemény

pressimg

Hamburger, sült krumpli, kóla: menüben kínálja adatközpont megoldásait a Novell

PC-s szerver környezetben a Novell kínálata a piacon egyedülálló módon az adatközpontok kiépítéséhez, felügyeletéhez és méréséhez szükséges mindhárom komponenst integráltan tartalmazza

A hazai informatikai vezetők legfontosabb kihívása az adatközpontokban: a nehéz felügyelhetőség, a magas üzemeltetési költségek és a nehezen meghatározható feladatprioritások

BUDAPEST
2009. december 3.

– A Novell Magyarország rendhagyó módon a Burger Kingben tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a Novell az egyetlen szállító, amely PC-s szerver környezetben menüben tudja kínálni adatközpont-megoldásait. A Novell mind a kiépítési, felügyeleti és mérési területeken integrált megoldásokkal rendelkezik, illetve – ahogy ez a klasszikus menük esetén is szokás – több komponens együttes megvásárlása esetén akár jelentős kedvezményeket is biztosít. Mint a cég egy nemrégiben készített hazai felmérése* is kimutatta, a hazai informatikai vezetők számára az adatközpontokban a legfontosabb kihívást a nehéz felügyelhetőség, a magas üzemeltetési költségek és a nehezen meghatározható feladatprioritások jelentik. A Novell adatközpont megoldásai ezen kihívások leküzdésében is segítik az informatikai vezetőket, mivel a vállalat adatközpont-stratégiája éppen arra irányul, hogy rugalmas, költséghatékony és mind a fizikai, mind a virtuális infrastruktúra estén jól felügyelhető megoldásokat kínáljon.

„Komoly piaci előnyt jelent a Novell számára, hogy az adatközpontok legnagyobb részét kitevő PC-s szerver környezetben a piacon egyedülálló módon mindhárom adatközpont-komponenst biztosítani tudjuk ügyfeleinknek. Ennek köszönhetően az idei év tapasztalatai alapján arra számítunk, hogy jövőre számos olyan hazai vállalatot és intézményt üdvözölhetünk új megrendelőink között, akik korábban nem tartoztak a Novell ügyfélkörébe” – mondta Szittya Tamás, a Novell Magyarország ügyvezető igazgatója.

A Novell adatközpont-felmérésének célja, hogy rávilágítson, a hazai informatikai vezetők milyen megoldásokat használnak jelenleg adatközpontjaikban, azokkal mennyire elégedettek, mi okozza számukra a legnagyobb kihívást, illetve milyen fejlesztéseket terveznek adatközpontjaikban a jövőben.

A Novell felmérésének fontosabb megállapításai:

  • A megkérdezettek adatközpontjaiban a Windows szerverek aránya 43 százalék, a Linux szerverek aránya pedig 32 százalék. A válaszadók 96 százaléka használ Linux operációs rendszert adatközpontjában, a fennmaradó 4 százalékuk pedig tervezi a bevezetését.
  • A Linux szervert használó válaszadók 82 százaléka költséghatékonysága, 80 százaléka a stabilitása és megbízhatósága miatt alkalmazza a Linuxot adatközpontjukban, és 62 százaléka használja azért, mert biztonságos.
  • A megkérdezett informatikai vezetők 60 százaléka tervezi, hogy növeli adatközpontjában a Linux szerverek számát.
  • A megkérdezettek 56 százaléka már használ virtualizációs technológiát adatközpontjában, további 26 százalékuk pedig maximum 3 éven belül tervezi a bevezetését.
  • A virtualizációt már használó vagy a bevezetését tervező válaszadók 60 százaléka szeretne további fizikai gépeket virtualizálni, 58 százalékuk a helykihasználást, 56 százalékuk pedig az adatközpont energiafogyasztását szeretné javítani.
  • A megkérdezettek 30 százaléka tervezi, hogy 3 éven belül bevezet a nagyvállalatok, és nagyobb intézmények számára ajánlott üzleti szolgáltatások felügyeletét (BSM) szolgáló megoldásokat.
  • A BSM megoldást bevezetni készülő válaszadók 26 százaléka a szolgáltatási szintek (SLA) valós idejű mérése, 22 százaléka pedig az alkalmazásokra és szolgáltatásokra gyakorolt hatások valós idejű nyomon követése miatt tervezi használni a megoldást.

A Novell adatközpont menüje
A Novell technológiafüggetlen, teljeskörű együttműködésre képes és könnyen használható megoldásokkal rendelkezik, amelyekkel a felhasználók maximálisan kihasználhatják az informatikai eszközeik teljesítményét, biztonságosan és a szabványoknak megfelelően. A kiépítéshez szükséges alapinfrastruktúrát a Novell SUSE Linux Enterprise megoldásai, a hatékony felügyeletet a PlateSpin termékcsalád, a szolgáltatások teljesítményének mérését pedig a Novell Business Service Management eszközei biztosítják.

Kiépítés
A SUSE Linux Enterprise 11 ideális platformot biztosít a legfontosabb alkalmazásokhoz és optimalizált a legfontosabb hardverekre és virtuális gépekre. A Windows megoldásokkal is együttműködik, de például az SAP által is elsődlegesen ajánlott linuxos operációs rendszer.

Felügyelet
A PlateSpin termékek a fizikai és virtuális gépek, valamint a rajtuk futó alkalmazások felügyeletét is kiválóan ellátják. Költséghatékony katasztrófavédelmi rendszerként is használhatók, továbbá optimalizálják az adatközpontokat hely, költség és teljesítmény alapján.

Mérés
A Managed Objects üzleti szolgáltatás-menedzsment termékek monitorozzák a kritikus szolgáltatások állapotát, ezzel biztosítják az elvárt szolgáltatási szinteket (SLA). Segítségükkel felmérhető az IT-infrastruktúra, az elemek közti összefüggések, és hatásvizsgálatok végezhetők. Segíti az informatikai vezetőket abban, hogy a menedzsment felé prezentálják az IT-rendszer működését.

A Novell adatközpont felméréséről
A Novell Magyarország adatközpontokról készített felmérését 50 hazai informatikai vezető körében, telefonos és e-mailes kérdőívvel történő megkereséssel készítette el. A megkérdezettek körébe tartoztak nagyvállatok a pénzügyi, telekommunikációs és ipari szektorból, valamint kormányzati és oktatási intézmények.

A Novellről
A Novell Inc. (Nasdaq: NOVL) a vállalati szoftvermegoldások egyik vezető szállítója. A Novell világszerte vezető szerepet tölt be a nyílt forráskódú vállalati operációs rendszerek, valamint a heterogén informatikai környezetek működtetéséhez és integrálásához szükséges biztonsági és rendszerfelügyeleti szolgáltatások területén. Az új Novell kiemelt területein – Linux, Biztonság, Rendszerfelügyelet – megbízható vállalati megoldásokat szállít a munkaállomásoktól az adatközpontokig. A Novell vállalati megoldásai és széles körű partnerkapcsolatai révén olyan termékportfólióval rendelkezik, amelynek segítségével az ügyfelek csökkenthetik a költségeket, a biztonsági kockázatokat, és az egyre összetettebb informatikai rendszerek bonyolultságát. További információért kérjük, látogasson el a http://www.novell.hu weboldalra.

Sajtókapcsolat - Novell

Jekler Rudolf
Kommunikációs vezető
Novell Magyarország
+36-1-489-4600
+36-20-9675-565

Visszahívás kérése

Küldjön szolgáltatáskérést

* Kötelezen kitöltend mezk

First Name is a required field
Last Name is a required field
Email is a required field
Company is a required field
Phone is a required field
City is a required field
Country is a required field
Address is a required field
Zip/Postal Code is a required field
State is a required field
Comments is a required field

Read our Privacy Policy.

Request a Call

© 2014 Novell