Novell kezdőlap

Sajtószoba

Sajtóközlemény

pressimg

A Document Foundation kiadta a LibreOffice 3.3-at

Letölthetővé vált a szabad irodai csomag első stabil kiadása

INTERNET
2011. január 25.

A Document Foundation kiadta a LibreOffice 3.3-at, a közösség által fejlesztett szabad irodai szoftver első stabil kiadását. Kevesebb mint négy hónap alatt a LibreOffice-on dolgozó fejlesztők száma alig húszról jóval száz fölé nőtt, ami lehetővé tette a tervezettnél korábbi megjelenést.

A LibreOffice 3.3 kiadása az új és a már meglévő funkciókon túl több okból is jelentős eredmény:

  • A fejlesztői közösség képes volt a saját, önálló folyamatainak kialakítására. A kód méretéhez és a projekt ambiciózus célkitűzéseihez képest nagyon rövid idő alatt a saját lábára állt.
  • A projekt iránt érdeklődő, újonnan érkezett közreműködőknek köszönhetően elkezdődött, és nagy léptekben folyik a forráskód tisztítása. Ez jó alapot fog biztosítani a LibreOffice jövőbeli fejlesztéseinek.
  • A Windowshoz való telepítőkészlet – amely a legszélesebb felhasználói bázist érinti – egyetlen csomagban egyesíti az összes nyelvi verziót. Ennek köszönhetően a tükörszervereken a LibreOffice 75 GB helyett csak 11 GB-ot foglal kiadásonként, így az infrastruktúra csekélyebb terhelése mellett gyakrabban lehet új verziókat kiadni.

A fejlesztői közösség egyik vezetője, Caolán McNamara így nyilatkozott: „Ez az első stabil kiadásunk, ezért nagyon várjuk a felhasználók visszajelzéseit, amelyeket azonnal beépítünk a kódba, és amint lehet újabb verziókat jelentetünk meg. Februártól áttérünk egy kiszámítható, átlátható és nyilvános kiadási ütemtervre. Ezt határozta el az Engineering Steering Committee, és ezt kérték a felhasználók is.” A LibreOffice kiadási ütemterve elérhető a http://wiki.documentfoundation.org/ReleasePlan oldalon.

A LibreOffice 3.3 több, egyedülálló újdonságot tartalmaz. A közösség tagjai között a következők a legnépszerűbbek: SVG-fájlok importálása és szerkesztése, egyszerű címlapformázás és -számozás a Writerben, jobb navigátor a Writerben, a cellák és munkalapok ergonomikusabb kezelése a Calcban, valamint a Microsoft Works és a Lotus Word Pro dokumentumok importálásának lehetősége. Ezenkívül beépítésre került több, népszerű kiterjesztés is. Segítségükkel lehetővé válik a PDF-fájlok importálása, a bemutatók vetítésénél előadói konzol használható, teljesen új jelentéskészítő található az adatbázisokból történő adatok kinyerésére stb. A LibreOffice 3.3 újdonságainak teljes listája a következő weboldalon olvasható: http://hu.libreoffice.org/letoeltes/ujdonsagok-3-3/.

A LibreOffice 3.3 az OpenOffice.org 3.3 összes újdonságát is tartalmazza, például az egyedi dokumentumjellemzők újfajta kezelését, a szabványos PDF-betűkészletek beágyazását a PDF dokumentumokba, az új Liberation Narrow betűkészletet, a Writer és a Calc többféle dokumentumvédelmi lehetőségét, beállítható számú tizedesjegyet az általános számformátum esetén a Calcban, az 1 millió soros munkalapokat, a CSV-importálás új lehetőségeit a Calcban, rajzobjektumok beillesztését a Chartban, a diaelrendezés kezelésének javítását az Impressben, az új és könnyebben használható nyomtatási beállítóablakot, színes munkalapfüleket a Calcban és még sok egyebet. Ezek közül többet a LibreOffice-csapat fejlesztett ki, még a Document Foundation megalakulása előtt.

A LibreOffice fejlesztői február 5-én ás 6-án a brüsszeli FOSDEM konferencián találkoznak egymással. Február 6-án egész nap előadásokat tartanak a LibreOffice fejlesztésének elméleti és gyakorlati aspektusairól, valamint a Document Foundation munkájáról.

A Document Foundation honlapja a http://documentfoundation.org. A LibreOffice honlapja a http://www.libreoffice.org, de emellett elérhető két magyar honlap is, egymást kiegészítve: http://libreoffice.hu és http://hu.libreoffice.org.

A Document Foundation-ről
A Document Foundation missziója, hogy a következő néhány hónap során elősegítse az OpenOffice.org-közösség továbbfejlődését egy új, független és meritokratikus szervezet irányába. Egy független alapítvány jobban tükrözi fejlesztőink, felhasználóink és támogatóink értékrendjét, segítségével a közösségi élet hatékonyabb, eredményesebb és átláthatóbb lesz. A Document Foundation megvédi a múltban felhalmozott értékeket, mivel az elmúlt évtized eredményeire épít, valamint bátorítja a széles körű közösségi részvételt, és koordinálja a közösség munkáját.

Sajtókapcsolat - The Document Foundation

Florian Effenberger (Németország)
Mobil: +49 151 14424108 - E-mail: floeff@documentfoundation.org
Olivier Hallot (Brazília)
Mobil: +55 21 88228812 - E-mail: olivier.hallot@documentfoundation.org
Charles H. Schulz (Franciaország)
Mobil: +33 6 98655424 - E-mail: charles.schulz@documentfoundation.org
Italo Vignoli (Olaszország)
Mobil: +39 348 5653829 - E-mail: italo.vignoli@documentfoundation.org

Visszahívás kérése

Küldjön szolgáltatáskérést

* Kötelezen kitöltend mezk

First Name is a required field
Last Name is a required field
Email is a required field
Company is a required field
Phone is a required field
City is a required field
Country is a required field
Address is a required field
Zip/Postal Code is a required field
State is a required field
Comments is a required field

Read our Privacy Policy.

Request a Call

© 2014 Novell