Sajtószoba
Sajtóközlemény
Ingyenes adok-kapok: megnyílt a SUSE Gallery, a Linux-alapú szoftverkészülékek tárhelye
A SUSE Gallery portálon 415 000 szoftverkészülékhez (appliance) férhetnek hozzá a felhasználók, a SUSE Appliance Program pedig már több mint 82 000 felhasználóval és közel 3 millió letöltéssel ünnepli első születésnapját
A Novell „Dister”-díjjal és 10 000 dollárral jutalmazza a két leginnovatívabb szoftverkészülék fejlesztőjét
BUDAPEST
2010. augusztus 26.
A Novell bejelentette, hogy a vállalat a SUSE Gallery weboldal megnyitásával ünnepelte a SUSE Appliance Program elindításának egy éves évfordulóját. A SUSE Gallery online portálon, egy rövid regisztrációt követően közzétehetők a létrehozott szoftverkészülékek (appliance) és felhőalapú alkalmazások. A független szoftverszállítók és más szoftverfejlesztők számára a SUSE Gallery kiváló lehetőséget kínál arra, hogy alkalmazásaikat szélesebb körben ismertté tegyék, és egy teljesen új közönséget szólítsanak meg. A portál beépített böngészője segítségével a felhasználók a közzétett alkalmazások között könnyedén kikereshetik az aktuális üzleti vagy személyes igényeiket kielégítő megoldást, és ingyenesen le is tölthetik azt. A szoftverkészülékek megszabadítják a felhasználókat a hagyományos szoftveralkalmazásokkal jellemzően együtt járó telepítési és konfigurációs problémáktól.
„A bemutatkozását követő első évben a SUSE Appliance Program már számos független szoftverszállító számára nyújtott segítséget alkalmazásaik terjesztésében és telepítésében, gyorsabb piacra dobásában és a támogatási költségek csökkentésében – mind saját maguk, mind ügyfeleik számára” – mondta Parag Patel, a VMware globális stratégiai szövetségekért felelős alelnöke. „A SUSE Gallery abban is segítséget nyújt, hogy a szoftverszállítók támogathassák ügyfeleiket a virtuális adatközpontok és a felhőalapú megoldások bevezetésében, így az ügyfelek mielőbb kihasználhatják ezek előnyeit” – tette hozzá Patel.
Bemutatkozik a SUSE Gallery
A SUSE Gallery portál ingyenes webes felületet biztosít a független szoftverszállítók és más
felhasználók számára készülékeik közzétételére és árusítására. A független szoftverszállítók,
vállalati fejlesztők és lelkes amatőrök itt oszthatják meg, hirdethetik, közösen fejleszthetik
és szabadon cserélhetik egymással szoftverkészülékeiket. A szoftverkészülékek központi tárolójaként
szolgáló SUSE Gallery olyan fejlesztők és felhasználók érdeklődésére számít, akik kereskedelmi
vagy közösségi felhasználásra alkalmas szoftverkészülékeket keresnek. Az oldalon készüléksablonok
és előre kialakított operációs rendszer-képek is közzétehetők, elősegítve ezzel az újrafelhasználást,
ami tovább gyorsítja a szoftverkészülékek fejlesztését. Minden közzétett készülék egyéni URL-lel
ellátott külön weboldallal rendelkezik, lehetővé téve a szoftverszállítók számára a célzott
marketing- és értékesítési kampányok lebonyolítását, valamint az eredmények nyomon követését.
A felhasználók ingyenesen tölthetik le a szoftverkészülékeket, és a Novell nem kér pénzt a
fejlesztőktől se a szoftverkészülékek elhelyezéséért a SUSE Gallery rendszerében.
A SUSE Appliance program első évfordulóját és a SUSE Gallery elindítását megünneplendő, a Novell meghirdette az első „Dister” díjat, egy 2010. július 27-től szeptember 30-áig futó SUSE Studio versenyt. A Novell olyan újító elméket keres, akik a leginnovatívabb szoftverkészülékeket hozzák létre a következő két kategóriában: „Közösségi felhasználású szoftverkészülék” és „Kereskedelmi forgalomra tervezett szoftverkészülék”. A döntőbe kerülő versenyzők közül az iparág vezető személyiségeiből álló zsűri választja ki a két győztest, akik elnyerik az egyenként 10 000 dolláros díjat.
Első születésnapját ünnepli a SUSE Appliance Program
A SUSE Gallery az egy éves évfordulóját ünneplő SUSE
Appliance Program legújabb alkotóeleme. A SUSE Appliance Program egy átfogó üzleti
és technológiai program, amely segítséget nyújt a független szoftverszállítóknak a szoftverkészülékek
létrehozásának leegyszerűsítéséhez, a fejlesztési és támogatási költségek csökkentéséhez, és
az alkalmazások a számítási felhőbe való kiterjesztéséhez.
A SUSE Appliance Program alapvető technológiai összetevője a SUSE
Studio, az iparág legsikeresebb webalapú szoftverkészülék-építő eszköze, amelynek már
több mint 82 000 regisztrált felhasználója van szerte a világon. A program része emellett a
SUSE Appliance Toolkit
is, amellyel a Novell az iparágban elsőként kínál teljes és integrált megoldást a szoftverkészülékek
fizikai, virtuális és felhőalapú környezetekben való kiépítéséhez, teszteléséhez, frissítéséhez
és konfigurálásához.
A Novell 2009-ben indította el a SUSE Appliance Programot, amely központi eleme a cég azon stratégiájának, hogy meghódítsa az informatikai szolgáltatások intelligens felügyeletének gyors ütemben fejlődő piacát. Mivel a nagyvállalatok a virtualizáció és a felhőalapú számítástechnika hasznosítására építik üzleti és műszaki stratégiájukat, a szoftverkészülékek válhatnak az alkalmazások különböző környezetek közötti mozgatásának elsődleges formájává. A SUSE Appliance Program azért jött létre, hogy mind a független szoftverszállítók, mind a nagyvállalatok számára lehetővé tegye a szoftverkészülékek alkalmazását a hatékony és költségkímélő alkalmazástelepítéshez. Az IDC előrejelzése szerint pedig a szervezetek 2012-re várhatóan akár 1,18 milliárd dollárt is elköltenek szoftverkészülékekre világszerte.
Elérhetőség
A SUSE Gallery már elérhető a www.susegallery.com
weboldalon, valamint a SUSE Studio Online böngésző szolgáltatásán keresztül. A SUSE Appliance
programról további információ a www.novell.com/appliances
weboldalon található.
A Novellről
A Novell Inc. (Nasdaq: NOVL) a vállalati szoftvermegoldások egyik vezető
szállítója. A Novell világszerte vezető szerepet tölt be a nyílt forráskódú
vállalati operációs rendszerek, valamint a heterogén informatikai környezetek
működtetéséhez és integrálásához szükséges biztonsági és rendszerfelügyeleti
szolgáltatások területén. Az új Novell kiemelt területein – Linux,
Biztonság, Rendszerfelügyelet – megbízható vállalati megoldásokat
szállít a munkaállomásoktól az adatközpontokig. A Novell vállalati megoldásai
és széles körű partnerkapcsolatai révén olyan termékportfólióval rendelkezik,
amelynek segítségével az ügyfelek csökkenthetik a költségeket, a biztonsági
kockázatokat, és az egyre összetettebb informatikai rendszerek bonyolultságát.
További információért kérjük, látogasson el a
http://www.novell.hu weboldalra.
Sajtókapcsolat - Novell
Jekler Rudolf
Kommunikációs vezető
Novell Magyarország
+36-1-489-4600
+36-20-9675-565
